De csak, mert annyira imádlak titeket! :P
Ez egy nem túl jól sikerült fejezet, ahogy én mondanám pocsék! De nem akartam itt leütni a nagy halat, azt szombatra tartogatom! Kommenthatár: 10db!
Puszi: Kitti
Ha áldozatot kell hoznunk a célunk érdekébe, ne féljük megtenni. Semmit nem veszíthetünk azzal, ha megpróbálkozunk a lehetetlennel.
-Tudod mostanában már nem vagy olyan jó fej, mint régen- poénkodott Aiden az ágyamon ülve.
Még mindig Michael lakásán tartózkodtam, a napi programom már megszokott volt: Délbe felkeltem, ettem, majd visszafeküdtem aludni, délután pedig a szobatársam hülyeségeit hallgattam.
Már nem vártam Kristent, tudtam, hogy nem jön vissza. De fájt! Ha csak rágondoltam éles fájdalom nyílalt a mellkasomba. Alig emlékeztem az arcára, arra viszont annál inkább milyen volt a karjaimba tartani. Gyakran behunytam a szemem és álmodoztam arról, hogy itt van velem. Ez persze cseppet sem segített a felejtésben. Talán nem is akartam felejteni, de az agyam szita és szépen lassan engedte el dolgokat. Először a hangszínét vesztettem el, majd az arca is elmosódott.
Viszont a szerelem, amit iránta éreztem, nem halványodott.
-Na! Akkor ma bulizni megyünk!- csapta össze a tenyerét a legjobb barátom.
Még mindig itt van? Hihetetlen, hogy nem adja fel. Az elmúlt hónapokba, minden egyes hétvégén elmondta ugyanezt, hiába tudta a válaszom.
-Nem- ritkán szólaltam meg, így a hangom reszelős volt.
-Pedig buzi klubba mennénk, ott tuti nem mászna rád egy csaj se!
Felvont szemöldökkel néztem rá. Tényleg ilyen hülye?
-Most mi van?
Nem értette.
-A meleg klubokba, buzik vannak. Olyan férfiak akik a saját nemük után vonzódnak.
Csücsörítve hajolt közelebb, ellöktem az arcát, de nem tágított. Kecsesnek szánt mozdulatokkal rám mászott, még a hideg is kirázott tőle.
-Ugyan cicafiú, tudom, hogy akarsz!
Ezt akkor elégeltem meg, amikor a pólóm alá nyúlt. Egy gyors mozdulattal ledobtam magamról és dühösen felpattantam.
-Te normális vagy?- kiáltottam idegesen.
Aiden kajánul vigyorogva ült a földön, majd felpattant és vállon veregetett.
-Jó végre valamilyen érzelmet látni az arcodon haver!
Nagyot fújtam, hát persze végig erre ment ki a játék. Aiden nem meleg- nyugtattam magam.
-Leszarom, akkor se megyek bulizni!
Megadóan felnyögött.
-Legalább csak a sarki boltig menjünk el, nincs semmi kaja itthon.
Alaposan fontolóra vettem az ajánlatot, végül is abból nem lehet baj.
Hatalmas vigyor terült el az arcán, amikor meglátta, hogy öltözködni kezdek.
-Borotválkozz meg, úgy nézel ki, mint egy ősember. Egyik este arra gondoltam lemérem vonalzóval, csak aztán nem találtam sehol.
Hálát adtam az égnek, hogy nincs ilyesmi a lakásban, egészen biztos, hogy megtette volna.
Kénytelen kelletlen a fürdőbe mentem, termetes szakállam volt, egyszer úgy is kiakartam próbálni, hogy áll. Hát nem túl megnyerő…
A telefonomat és némi pénzt zsebre vágva indultunk le a lépcsőházban, amikor Aiden a kezembe nyomta a napszemüvegem.
-Minek? Esik az eső…
-Az lehet, de ha szembejön veled egy kisgyerek az utcán, sírva rohan az anyjához.
Tudtam, hogy itt a karikás szemeire és a halálsápadt fejemre gondol. Gyakran viccelődött vele, hogy simán elmehetnék egy horror filmbe zombit játszani. Még smink sem kéne.
A kicsinek mondott New Yorki boltban, minden fontos élelmiszert felhalmoztunk a kosárba. Már a pénztárnál álltunk, amikor Aidennek eszébe jutott, hogy nem vettünk sört.
Morogva fordultam vissza a pia részleg felé. Épp az egyik sor mellett haladtam el, amikor megpillantottam egy lányt a csokis polc előtt.
A fejét lehajtva vizsgálta a nyalánkságokat, a sötétbarna-csaknem fekete-haja eltakarta az arcát. De a teste furcsán ismerős volt. Emlékeztem a kezekre, amik a hajamba túrtak, a lábakra, ahogy a derekamat kulcsolják körül.
Ő lenne Kristen? Az én Kristenem? Ennyire megváltozott volna? Nem lehetett nem észrevenni, hogy mennyire lefogyott, a póló, ami rajta volt szinte lógott rajta.
Az egyébként is hófehér bőre, most még sápadtabban világított.
Képzelődnék, vagy tényleg ő az?
Előkaptam a mobilom a zsebemből és kikeresve a jól ismert számot, megnyomtam a hívás gombot.
Az áruház terét megtöltötte Kristen csengőhangja. A szívem vad ritmusba kezdett verni. Hát ő az, az én angyalom. Mióta várok erre a percre, most végre megkapom.
Sietve kapott a táskájához, ahonnan előrángatta a készüléket, de amikor megpillantotta a kijelzőt mozdulatlanná dermedt. Gyorsan kinyomtam, mielőtt még összeeshetett volna.
Végre láthattam az arcát. Istenem, már el is felejtettem milyen gyönyörű.
Tehetetlenül toporogtam, menjek oda hozzá vagy maradjak itt? Mi van, ha nem akar látni?
Á, a fenébe is! Erre vágyom fél éve, nem fogom megtagadni magamtól.
Szinte futva indultam el felé, olyan hosszúnak tűnt ez a sor.
Amint közelebb értem visszavettem a tempóból nem akartam megijeszteni. Pár méterre megálltam tőle, bár a testem erősen tiltakozott.
Kristen most vett észre először. Az ajkai elnyíltak megdöbbenésében, ahogy a szemembe nézett. Pislogott párat, de hiába próbálkozott nem délibáb voltam.
Csak álltunk egymással szemben, tartva a távolságot és teljesen megbabonázva. A tekintetemmel felfaltam az arcát, újra meg akartam jegyezni minden apró kis részletet.
Ő hasonlóképpen bámult rám.
Megszerettem volna érinteni, végig simítani a selymes bőrén, magamhoz ölelni a vékony kis testét. És soha el nem engedni.
Nem bírtam tovább elviselni a csendet, hallani akartam a hangját.
-Azt hittem elköltöztél New Yorkból.
Mély levegőt vett és lehunyta a szemét, majd újra kinyitotta.
-El is, csak egy barátnőmet látogattam meg- mondta mézédes hangon.
Úgy kellett leállítanom magam, hogy ne essek most azonnal neki. Annyira kívánatos volt.
-Meddig maradsz?- a kíváncsiságomat nem tudtam elrejteni.
-Egy hétig.
Az ajkamba haraptam a boldog mosolyom elfojtása érdekében. Egy hét… a félévnyi várakozás után ez rengeteg időnek tűnt.
Tovább beszéltem csak, hogy hallhassam őt.
-És…hogy vagy? Mit csináltál 6 hónapon keresztül?
Ezek a kérdések annyira hétköznapiak voltak, teljesen mások, mint amit igazán szerettem volna neki mondani. Könyörögni akartam, hogy jöjjön vissza hozzám, de féltem, hogy ezzel pont az ellenkezőjét érem el.
-Visszaköltöztem az anyámhoz Los Angelesbe és most odajárok egyetemre is.
Nem kerülte el a figyelmem, hogy nem válaszolt az egyik kérdésemre.
-Megváltoztál.
Zavartan elnevette magát.
-Igen. Befestettem a hajam és fogytam pár kilót, de még mindig én vagyok.
Zavarban volt, láttam rajta, hogy bántja a dolog, ami köztünk történt. De nekem eszembe se jutott ezt az orrára kötni.
-Hé, Tyler azt hittem már eltévedtél- állt mellém mosolyogva Aiden- Nocsak, kit látnak szemeim!
Kristen próbált egy mosolyt összehozni a barátomnak. Sikertelenül.
-Az elveszett angyal- emelte fel színpadiasan a kezeit.
Mérgesen pillantottam rá, nem kell Kristennek is rögtön megtudnia, hogy ő még mindig az én angyalom.
-Bocs srácok, de nekem mennem kell!
-Várj! -szóltam utána, nem mehet csak úgy el- Találkozhatunk még? Mint régi ismerősök.
Rettegtem a visszautasítástól, hogy megint elküld és nem bukkan fel hosszú hónapokig.
Hogy a sors megint elragadja tőlem és hiába küzdök ellene, nem tehetek semmit.
-Este lesz egy házibuli a barátnőmnél. Gyertek el, majd smsbe elküldöm a címet.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Figyeltem, ahogy gyors léptekkel ott hagy minket és tudtam, hogy ez a buli után nem fogom tudni elviselni ha visszamegy Los Angelesbe.
Bódultan, kába mosollyal érzékeltem, ahogy Aidennel a kedvenc kávézóm felé tartunk. Olyan más volt ez a Kristen, nem az a belevaló nő, aki tudja mit akar és egy párkapcsolatba kétségkívül ő hordja a nadrágot. Csak egy szende kislány volt, de mégis tudtam imádni. Mert tudtam, hogy ezeket a különös viselkedéseket én váltom ki belőle. És jó volt, hogy legalább ennyire hatással vagyok rá.
-Figyelj!- pofozgatott Aiden immár az egyik boxban ülve- Ne éld bele magad! Hallod amit mondok Tyler Hawkins?
Vigyorogva megcsóváltam a fejem.
-Már késő. Olyan gyönyörű volt, nem lehet neki ellenállni!
-Ó, remek! De ne ugorj neki rögtön, láthattad mennyire tartózkodó. Ne ijeszd meg a nyomulásoddal, mert bottal ütheted a nyomát!
Élénkebben kezdtem figyelni, Aidennek igaza volt.
-Akkor mit csinálják?
-Legyél a legjobb barátja!
Felhorkantam. Hogy lehetnék a barátja, amikor szerelmes vagyok belé és minden percben kívánom őt?
-De én nem csak egy haverja akarok lenni!
A barátom égnek emelte a szemét.
-Persze, hogy nem! De neki ezt nem kell tudnia. Ha azt hiszi, hogy te csak a barátja akarsz lenni, akkor közelebb enged magához. És ha még kicsit is vonzódik hozzád, előbb-utóbb beadja a derekát.
Úgy mosolyogtunk egymásra, mint két kisgyerek akik azt tervezik, hogy focilabdával betörik a szomszéd néni ablakát.
Ha egy páratlan lehetőség kínálkozik előtted, ne hagyd elfutni!
***
Kristen elküldte nekünk a címet, de semmit többet nem írt az üzenet mellé. Óvatos, ez volt az amit már az első percektől kezdve észrevettem rajta. De vajon mitől fél? Tőlem?
Idegesen álldogáltam a tükör előtt és hajammal babráltam, az istenért se akart úgy állni, ahogy én szerettem volna.
Izgultam, bár ez még enyhe kifejezés. Kristen legjobb barátja akartam lenni, miközben titokban végig arra játszok, hogy elcsábítsam.
És ha túl gyors leszek és nem bírom majd fékezni magam? Nem, erre még gondolnom sem szabad. Minden simán fog menni.
-Basszus meddig tollászkodsz még? Kristen már meztelenül is látott, akkor meg nem mindegy, hogy nézel ki?
Morgolódtam egy sort, amíg a kabátomat vettem fel.
-Az ilyen megjegyzéseket, légy szíves kerüld Kris közelében- szóltam rá.
-Jól van, befogom! De tudod, hogy milyen kiszámíthatatlan vagyok ha sokat iszok.
A buli helyszínét könnyen megtaláltuk, egy hatalmas villába volt. A nappaliba az emberek többsége már totál részeg volt, a másik fele pedig jó úton haladt afelé. Senkinek nem tűnt fel az érkezésünk, Aiden a piákra vetette magát én pedig Kristent kezdtem el keresni.
Az erkélyen találtam rá, vidáman nevetgélve Adam társaságába. A két lépés távolság megvolt köztük, de én láttam a pasas vágyakozó tekintetét, ahogy az én angyalomra néz.
Egy gyönyörű mélykék koktélruha volt rajta, ami tökéletesen simult a testére. Alig ért a combja közepéig és a vállait is szabadon hagyta.
Megvártam amíg egy kicsit lehiggadok, majd egy bájmosollyal melléjük léptem.
-Sziasztok!
Kristen rám mosolygott, ami engem is erre késztett. Megint csak álltunk és mosolyogtunk egymásra, akárcsak az áruházban.
Aztán Kris arcára hirtelen komoly, szomorú kifejezés ült ki és a fülemhez hajolva suttogott.
-Beszélnünk kell!
Nagyot nyelve bólintottam és némán követtem a sötétbe burkolózó kert felé.
