17. fejezet

Íme a búcsú fejezet. :) Szép hosszúra sikeredett, tele romantikával és rengeteg érzelemmel. Aztán zsepi legyen a közelben!:D Sokat dolgoztam ezen a fejezeten és mivel ezzel köszönek el(legalábbis egy időre) tőletek. SZERETNÉK MINDENKIT MEGKÉRNI ARRA, HOGY AKIK ELOLVASTÁK AZOK ÍRJANAK NEKEM PÁR SORT. A lustábik fele is! (Igen Biranna drága, te is!) :)

Ezer csók és köszönet mindenért: Kitti

Amint az ember életét boldog percek töltik meg, a sors szinte azonnal elragadja tőlünk azt. Ezt megszokhatnánk, de mégse tudjuk.

Éreztem, ahogy valósággal lángnyelveket bocsát ki a testem, elmúlt a gyógyszer hatása. Időközben rám került egy vékonyabb takaró is, de az semmit nem segített, úgy éreztem magam mint aki meztelenül áll szakadó hóesésben. Kinyitottam a szemem Kristent keresve, de nem láttam sehol. A hálószoba ajtaja is nyitva volt, bizonyára nincs bent.

-Kristen!- suttogtam fáradtan.

Meghallottam hangokat kiszűrődni a nappaliból, telefonált valakivel. Rólam lehetet szó, mert meghallottam elhangzani, a ,,lázas” szót.

Megpróbáltam felkelni, de hirtelen megszédültem és visszaestem a földre. Kristen felfigyelt a zajra és rövidre zárva a beszélgetést hozzám szaladt. Minden bajom elmúlt, ahogy a kezeit az arcomra helyezte. Aggodalmasan nézett végig rajtam, majd újra ijedten kapta rám a tekintetét, amikor küszködve szólásra nyitottam a számat.

-Ki…kivel beszéltél?- dadogtam kábultan.

-Anyukáddal. Ideakart jönni, de mondtam neki, hogy maradjon csak, nem tudna miben segíteni.

Csillogó szemekkel néztem az angyalra, ha elakart volna menni, akkor iderendeli anyukámat, hogy mégse legyek egyedül. De nem ezt tette.

-Azt mondta, ha nem megy le a lázad hűtőfürdőztesselek különben be kell vinni a kórházba.

Egy fintor ült ki az arcomra a kórház szónál. Kristen elmosolyodott, amit én már-már csodálattal bámultam.

-Rögtön gondoltam, hogy ez lesz a véleményed.- újra végig nézett rajtam- Feltudsz állni?

Bólintott, bár nem voltam benne biztos, hogy tényleg sikerül. Kristen megfogva az egyik karomat próbált felhúzni, míg én a másikkal toltam fel magam.

A talajt ingoványosnak éreztem , mintha direkt nem akarná, hogy talpon maradjak. De összeszedtem magam és próbáltam kevésbé Kristenre támaszkodni. Ő átbújt a hónom alatt és lassú megfontolt léptekkel kezdett el támogatni a fürdő felé.

Amikor odaértünk neki dőltem az ős öreg mosógépnek és igyekeztem megtartani magam. Most vettem észre, hogy már van rajtam ruha, Kristen adhatta rám még mikor aludtam. Kár volt, ezt most nem fogom tudni levenni.

Az angyal tétlenül állt előttem, majd odalépett és a pólómat kezdte lehúzni rólam. Nem volt egyszerű, de Kris mint mindent ezt is megoldotta.

Gyönge mosollyal figyeltem, ahogy az övcsatommal bajlódik. Meglátta, hogy őt nézem és zavarában elpirult. Egészen biztos, hogyha most nem lennék beteg már rég neki ugrottam volna. Lecsuktam a szemem, miközben az alsónadrágomat fejtette le rólam. A gondolataimat sehogy se sikerült kordába tartanom, elképzeltem, hogy Kristen ott hozzám ér és…

Kristen megköszörülte a torkát és az egyik szemöldökét felvonva nézett a lábaim közé.

-Bocs.- nyögtem szégyenkezve.

Ennek a testrészemnek még a láz sem szabhat gátat.

Újra felnyalábolt és könyörtelenül a tusoló felé cipelt, segített belemásznom, de ő nem lépett be mellém, ami nem tetszett.

-Te nem jössz?- böktem a ruhái felé, amik sajnos még rajta voltak.

-Nem. Én nem vagyok lázas.- mosolygott majd átnyúlt alattam és hideg vizet zúdított rám.

Eddig is rettentően fáztam, de ez most már elviselhetetlen volt. Remegett az egész testem és minden hangosabb kiáltást elfojtottam magamban.

Kiakartam mászni a fülkéből, de Kristen lefogta a kezeimet és visszanyomott a víz alá.

-Me-me-megfagyok!- vacogtam.

-Tudom, de nem akarlak kórházba vinni.

Ahelyett, hogy megszoktam volna a víz hőmérsékletét egyre jobban, úgy éreztem, hogy még hidegebb van.

További öt perc után Kristen megkönyörült rajtam és kihúzta a reszkető testemet. Úgy öleltem át, mintha az életem függne tőle. A selymes bőre melegítette az enyémet és ez nagyon jól esett.

Nyugtatás kép dörzsölgette a hátam, ajkaival a jéghideg nyakamat csókolgatta.

-Jól van! Mindjárt jobb lesz.- suttogta.

És én elhittem neki. Kétségkívül ő világ legtökéletesebb nője, az én angyalom. Rám adta az alsónadrágom, de több ruhát nem, amit én most nagyon is bántam. Még soha életembe nem fáztam ennyire.

Befektet az ágyba, de nem engedte, hogy betakarózzák mondván megint, felmegy a lázam.

-Kérlek!- könyörögtem már vagy tíz perce.

Felsóhajtott és úgy éreztem végre nyertem, de ehelyett csak közelebb csúszott hozzám. A karjai a nyakamat ölelték, az egyik lábát az enyéim közé préselte a fejét pedig a mellkasomra hajtotta.

-Majd én leszek a takaród!- motyogta.

Ez jobb volt bármilyen pamutnál, a közelsége nem csak a testemet melegítette, de az idegeimet is felborzolta.

De nem tudhattam, hogy tényleg megbocsátott-e nekem vagy csak kötelességének érzi, hogy ápoljon.

Az éjjeli szekrényen megcsörrent Kristen mobilja, lemászott rólam, de a kezemet továbbra is a derekán nyugtattam, nehogy távolabb kerüljön tőlem.

-Ki az?- kérdeztem, amikor hosszasan nézte a kijelzőt.

-Adam.- a név hallatára minden izmom pattanásig feszült- Már tízszer keresett, fel kell vennem.

A karjaim egyre erősebben vonták Kris testét magamhoz. Ő az enyém!

-Szia!

Kis szünet és némi duruzsolás a telefon másik végéről.

-Tudom, ne haragudj, de akadt egy kis dolgom.

Kristen a szemembe nézett és úgy válaszolt a következő kérdésre.

-Nem, ma nem tudunk találkozni. Egy barátom beteg és őt kell ápolnom.

Állatias morgás tört fel a tüdőmből, amikor meghallottam, hogy Kristen csak egy barátja ként említ. Persze, barátok akik szerelmesek egymásba!

-Igen…Tyler Hawkins. Sajnálom, majd felhívlak! Szia.

Lenyeltem a féltékenységem és visszahúztam Kristent a helyére- a mellkasomra.

-Vissza mész hozzá?- ezt muszáj volt tudnom, tudnom, hogy még mennyi időm van.

-Nem tudom még.

Újra kétségbeestem.

-Nem akarom, hogy elmenj!

-Tyler ez nem ilyen egyszerű!- nézett fel az arcomra- Ha…ha melletted döntök, akkor is találkoznom kell vele, hogy megmagyarázzam neki.

-És ha őt választod?

A gondolattól is rosszul voltam.

-Akkor soha többet nem találkozunk, hogy mindkettőnknek könnyebb legyen felejteni.

Nem! Ezt nem engedem! Nem teheti ezt velünk, velem! Abba belehalok, nem élem túl, ha végleg elhagy és nem láthatom soha többet a szép arcát.

Már nem érdekelt, hogy esetleg még haragszik rám és az se ha eltol magától. Bizonyítani akartam!

Két kezem közé fogtam az arcát és csaknem erőszakosan csókoltam meg. Nem ellenkezett, de éreztem, hogy nem érti, amit csinálok. Hála a hűtőfürdőnek jelenleg nem voltam lázas, hogy mi lesz utána az meg, nem érdekel.

A nyelvem ellentmondást nem tűrve csúszott be a szájába és kezdte lágyan cirógatni az övét. A kezem lesiklott a combjára és azt simogatta, néha megmarkoltam ilyenkor Kristenből egy halk sóhaj szakadt fel.

-Tyler, ne! Megint belázasodsz!- tolta el az arcomat.

A szemébe néztem és nem engedtem el a tekintetét egy hosszú percen keresztül.

-Nem érdekel, csak te érdekelsz!

Láttam, ahogy elbizonytalanodik, így gyorsan kihasználva az alkalmat újra az ajkaira tapadtam. Nem lökött el, szorosan belém csimpaszkodott, mint egy kis majom.

A két kezemmel kezdtem feljebb tolni a pólóját, a felszabadult részekre rögtön egy-egy puszit nyomtam. Mikor már nem volt útba a zavaró anyag a melltartója szegélyét csókoltam végig. Próbáltam olyan gyengéd lenni, amilyen csak tudtam Azt akartam, hogy érezze, mennyire szeretem őt.

Lejjebb kúsztam és a nadrágját is az előbbi módszert alkalmazva, húztam le róla. Selymes bőre kényeztette az ajkaimat, ahol csak hozzáértem.

A fehérnemű hamar lekerült róla-illetve rólam is a boxerem-, a melleit masszírozva hajoltam hozzá egy újabb mámorító csókra. Kristen szorosan hunyta le a szemét, de amint kinyitotta egy könnycsepp gördült végig az arcán.

-Szeretlek!- súgtam a fülébe, mire a kis nedvességet ezeregy másik követte.

A lábai közé helyezkedtem és finoman belé nyomtam két ujjam, élvezettel hallgattam, ahogy újra meg újra felnyög és a nevemet suttogja.

Az ujjamnak hamarosan a nyelvem is besegített, miközben felnéztem Kristen kínlódó arcára. A számomra megmagyarázhatatlan könnyei felszáradtak és nem láttam többet őket.

A teste egyszer csak megmerevedett majd úgy lazult el a kezeim közt, mintha csak folyékony karamell lenne.

Felém nyújtotta a kezeit és én boldogan másztam közéjük. Magához ölelt és tudtam, hogy ezzel köszönetet akar mondani.

-Mindennél többet jelentesz nekem.- ezektől a szavaktól ismét könnyek gyűltek a szemébe.

De most nem hagytam kicsordulni őket, egy gyengéd lökéssel hatoltam belé és Kristen arcán már csak a szenvedély látszott.

Nem voltam gyors, se féktelen. De az összes mozdulatomból csak úgy sütött a szerelem, reménykedtem benne, hogy ezt Kristen is érzi.

Kórusba mondogattuk egymás nevét ami kiáltásokba torkollott át, amint elértük a gyönyör végtelen kapuit.

Kristent a mellkasomra húztam és érezni kezdtem, hogy a fáradtság végtelen erővel tört rám. A sexhez még nem voltam elég jól, de nem érdekelt. Egy percét se bántam meg, mindent gondosan az agyamba véstem, hogy soha nem felejtsem el.

-Szeretlek Tyler! Annyira sajnálom!

Kábán érzékeltem, ahogy Kristen a sötétbe suttog és valami nedvesség csöpög a bőrömre. Nem tudtam, mire értette, hogy sajnálja, de abban a pillanatban nem is érdekelt. Az érzés leírhatatlan volt.

Élj át mindent úgy, mintha tudnád, hogy ez lenne az utolsó. Mintha csak 24 órád lenne, hogy boldog légy! Utolsó kedves szó, utolsó gondolat és egy utolsó szerelmes csók.

Ismét lázasan ébredtem, Kristen nem volt mellettem az ágyba, de az éjjeli szekrényre volt készítve a gyógyszer és egy pohár víz. Gyorsan lenyeltem a keserű kapszulát és egyesítve erőimet az angyalom keresésére indultam.

-Kristen!- szólongattam.

Benéztem a fürdőszobába, de nem találtam ott. Végig jártam a nappalit a konyhát, miközben egyre hangosabb a nevét kiabáltam. De semmi! Semmi válasz, még csak egy apró jel se volt, hogy itt lenne valahol a közelbe.

Észrevettem a konyhaasztalon és összehajtott papírt az én nevemre címezve. Remegő kézzel nyúltam felé, nagyon rosszat sejtettem. Valami nagyon nincs rendjén!

Kristen kézírásával ez állt a papíron:

Tyler!

Sajnálom, de el kellett mennem New Yorkból. Nem tudtam dönteni közted és Adam között. Ha téged választalak, akkor neki okozok fájdalmat. Nem lett volna igazságos… És most mégis pocsékul érzem magam, amiért itt hagylak.

Szeretlek Tyler, de ne keress meg! El akarlak felejteni, nem akarok emlékezni semmire, ami köztünk valaha is történt. Te is tedd ezt! Remélem egy nap, majd megtalálod a te angyalodat, mert az nem én vagyok.

Bocsáss meg nekem: K .

A felismerés elemi erővel tört rám, elment… itt hagyott. Csak bámultam magam elé és éreztem, ahogy a veszteség magába kerít. A tudatalattim tisztába volt vele, hogy nem jön vissza, nem sétál be azon az ajtón többet. Nem mondja, hogy szeret és nem ölel magához.

A levéllel a kezembe álltam és csak bámultam, mint aki elvesztette mindenét. És valóban… minden eltűnt. Kristen mindent elvitt magával.

Valaki az ajtón dörömbölt, de nem érdekelt. Mért érdekelt volna? Úgysem Kristen az.

Aiden és az anyám állt előttem, bár fogalmam nem volt, hogy kerültek oda.

Keresztül néztem rajtuk, mintha csak szellemek lennének.

-Kisfiam! –szólítgatott anyukám halkan- Jól vagy?

Üveges tekintettel elfordultam tőlük, és mint egy robot sétáltam a hálószoba felé. Az a hely felé, ahol utoljára láttam Kristent.

***

Egy hónapja nem mozdultam ki abból a szobából, Aiden gyakran beült mellém és beszélt hozzám. Vigasztalni próbált, de felesleges volt.

Napjában többször elolvastam azt a levelet. Emésztgettem Kristen szavait, néztem a gyönyörű kézírását. És már mazohistaként élveztem, ahogy a testem elönti a fájdalom, ha csak Rá gondolok.

2 hónap

Várom és várom, de nem jön.

3 hónap

Nézem a telefonom kijelzőjét, de az egy darab hívást vagy sms-t sem jelez.

4hónap…

Már élni sincs kedvem…

Fél év

Már NEM AKAROK élni!

6 hosszú hónap után kezdtem felfogni, hogy már nem jön vissza. Pedig minden áldott nap azért keltem fel, hogy őt várjam. Annyiszor elképzeltem, amint besétál azon az ajtón és azt mondja nem bírja tovább nélkülem.

Vajon Adam is ennyire szenved, mint én? Kizárt. Ez másfajta fájdalom volt, mint ami Michael elvesztésénél kínzott. Ez inkább volt hihetetlen. Hiszen nem is olyan régen még a karjaimban tartottam.

Ugyanakkor megértettem Kristent, nem akart nekünk fájdalmat okozni… világos. Na de azzal, hogy elment pont ezt érte el! Mindkettőnknek fájdalmat okozott és főként magának.

Annyi lehetősége volt, de ő mégis a legnehezebbet választotta.

Könnyebben elfogadtam volna, ha Adamt választja. Akkor még néha láthatnám is. Reménykedhettem volna abba, hogy egyszer kiszeret a pasasból. És hozzám szalad…mert még mindig szeret.

De ő ezt is megvonta tőlem!

Nem találtam meg az angyalom, mint azt, ahogy ő remélte. Nem. Mert az angyal ő volt! És mindig is ő marad a szememben.

Michael, segíts…elvesztem.

Fontos közlemény

Nem tudom mennyire fogtok örülni annak, amit most mondani szeretnék, vagy épp utálni. Páran már tudják, hogy könyvkiadás előtt állok. A kiadótól októberig kaptam időt a teljes regény kijavítására. Eddig ezzel nem is volt baj, hiszen mindig úgy hittem, hogy a történet kiadásra készen áll. De pár napja átértékelődött bennem az egész könyv és egy őrült ötletem támadt. Ennek az ötletemnek köszönhetően megtaláltam azt a hibát, amit már nagyon régóta kerestem. De sajnos ehhez szinte az egész regényt át kell alakítanom. Nincs olyan fejezet amibe ne kellene egy kicsit is belepiszkálnom. A könyv összesen 29 fejezetből áll és vannak különösen macerás részek, amik javításra várnak. Mivel még tanuló vagyok szeptembertől vár rám az iskola és rettentő kevés időm lesz.

Hogy mit akarok ezzel mondani? A blogot nem zárom be, nyugalom! Mindenképpen befejezem a történetet, mert úgy érzem tartozom nektek ennyivel. Viszont a következő egy hónapba remeteként fogom élni az életem (szinte a barátaimmal is alig fogok találkozni). Szeretném nagyon jól megcsinálni ezt a történetet, mert nagyon fontos nekem, hogy minél több embernek örömet okozzak.

A blog nagyon ritkán fog frissülni, lehet, hogy egy hónapba csak egyszer… nem tudom. De ha még ma meg lesz a 6 komment, akkor felrakok egy ,,búcsú” részt.

Megragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak RSB- seknek a rengeteg támogatás miatt, amit kaptam tőlük a hónapok során. És köszönöm azt a bizalmat, amivel felém és a Remény felé fordultok. :) Szeretlek titeket és mindenképpen helyet kaptok a köszönet nyilvánításban.

Ha bárkinek bármi kérdése van írjon nyugodtan! :)

SZÓVAL MA FRISS, HA MEG LESZ A 6 KOMMENT!!!

Csóközön: Kitti

16. fejezet

Lányok itt a friss, kellő drámaisággal! FIGYELEM, A KOMMENTHATÁR 6 DB! Szerintem nem kérek sokat. :)
Kitti

Mondják, válogasd meg a szavaidat, hogy ne bánts vele senkit. De mi van akkor ha nem válogatjuk meg őket? Olyankor azt mondják: Viseld a következményeket.




-Milyen lánnyal?- kérdezte Kristen miután, már vagy tíz perce hallgattam.
Szorosabban fontam köré a karjaimat, nem akartam, hogy itt vége is legyen a boldog perceknek. Kellett nekem megszólalnom!
-Nem tudom. A bárban ismertem meg és kedvesnek tűnt.- magyaráztam lehajtott fejjel.
Kitépte magát az ölemből, szinte remegve kaptam utána. Nem, nem, nem! Nem akarom megint elveszíteni.
-Felvittél a lakásodba egy kurvát?- kiabálta, magából teljesen kikelve.
-Nem volt kurva…- suttogtam.
Felszisszent és a hálószoba felé tartott, utána eredtem és ijedten szemléltem, hogy a ruháját kapkodja magára.
-Nem hiszem el, hogy egy rohadt hétig nem bírtál a farkaddal!
A hangja élesen csengett, összehúztam magam és hagytam, hogy a sárga földig tiporjon.
-De…- kezdtem volna valamilyen kifogást találni.
Kristen felém fordult- immár felöltözve- és dühösen felém bökött a kezével.
-Nem érdekelnek a magyarázatok. Tudod te hányszor lefeküdhettem volna én ez az egy hét alatt Adammel? Ott volt a tökéletesen lehetőség, de én nem tettem!
Az arcom összerándult a szavaitól, ezt ő is észrevette.
-Látod, neked fáj ha én erről beszélek. De téged egyáltalán nem érdekel ha nekem okozol fájdalmat.
-Ez nem igaz!
Kiabálni, őrjöngeni szerettem volna, de ehelyett tökéletes nyugalomba álltam és csak suttogni bírtam.
-Dehogyis nem.
Kristen felém indult, már nyújtottam ki a kezem, hogy újra érezhessem őt a karjaimba. Hogy érezzem, ez csak egy aprócska balhé volt, de megbocsát nekem.
Amikor odaért hozzám, félre lökött az útból és ezzel együtt az én kezeim is ernyedten hullottak magam mellé. Elmegy… itt fog hagyni, megint.
Kirontottam az előszobába és megláttam, hogy már vészesen közel jár a bejárati ajtóhoz. Az egész egy lehetetlen helyzet volt, a testem fellázadt ellenem, mintha máris érezné a közeledő veszteséget. A lábaim megremegtek és felmondták a szolgálatot, a földre estem és csak annyi erőm maradt, hogy Kristen lába után nyúljak őt is magam mellé rántva.
Továbbra is szorosan tartva a lábát felkúsztam hozzá, hiába kapálózott nem engedtem el. Az egész testemmel ránehezedtem és a két kezét a feje fölé szegeztem a padlóhoz.
-Nem mehetsz el!- szinte fuldoklottam.
Kristen döbbenten nézett rám, ahogy felé tornyosulok csapdába ejtve.
-Nagyon gyorsan eressz el!- parancsolta, de nem érdekelt.
-Nem.
Dacosan néztem az arcába ő viszonozta a mogorva pillantásom. Rettentően megrémültem, amikor megláttam, hogy az arcán egy könnycsepp szánkázik végig.
-Utoljára kérlek, hogy szállj le rólam.- suttogta megtörten.
Nem, nem engedhetem el. Akkor elmegy és tán már sose látom többet.
Felé hajoltam,- mire ő szorosan összezárta a szemeit és lecsókoltam- a sós nedvességet az arcáról. A merev testtartása felengedett alattam, az izmai ellazultak.
-Ne hagyj itt, Kristen!
Mély levegőt vett és kinyitotta a szemét, majd az enyémbe fúrta.
-Tyler, nagyon szépen kérlek arra, hogy engedj el.
Megráztam a fejem, ez az egy dolog, amit most semmi pénzért nem tennék meg.
-De akkor elmész!
A vállgödrébe hajtottam a fejem és élvezettel szívtam magába az illatát, ettől semmi pénzért nem válnék meg.
-Nem megyek el. Kérlek!- győzködött.
Felemeltem a fejem és az arcára néztem csakugyan komolyan gondolja e. De arról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni, mintha csak egy élettelen maszk lenne.
Elengedtem a kezeit és lassan emelkedtem fel róla, egy darabig nem moccant majd felállt. Itt hagy, végig tudtam.
-Szánalmas vagy Tyler! Már rég elmentem volna, ha nem szeretnélek ennyire.
Bement a hálószobába és bevágta az ajtót, majd hallottam, ahogy a zár kattan egyet. Szóval nem megy el, de bezárkózik és még csak hozzá se érhetek. Remek!
Rajtam még mindig csak egy szál törölköző volt, de esélytelennek láttam, hogy most bemenjek a ruháimért.
Leültem a kanapéra és vártam, hogy Kristen előjöjjön, de még csak zajt se hallottam belülről. Kezdtem kicsit megijedni, és ha csinált magával valamit?
Az ajtóhoz szaladtam és ököllel verni kezdtem a fát.
-Kristen! Nyisd ki az ajtót!- üvöltöttem.
Semmi válasz.
-Kérlek! Aggódom miattad!
Csak a néma csend, mintha egyedül lennék a lakásba és egy ajtóhoz beszélnék. Tisztára bekattantam.
-Nem érek hozzád esküszöm! Csak nyisd ki.
További két órán keresztül ott álltam és kiabáltam, ez az idő alatt egyszer se jött válasz.
-Kristen.- már csak suttogtam- Legalább szólalj meg, hogy tudjam jól vagy!
Semmi. Egy idióta voltam, amikor eleget tettem a kérésének és lemásztam róla.
Az ajtónak dőltem és leültem a földre, ha kell itt alszok. Egyszer csak ki fog jönni onnan, nem maradhat bent örökre.
-Sajnálom. Annyira sajnálom, mindent amit tettem! Úgy szeretném meg nem történté tenni.- beszéltem magam elé bámulva.
-De nem feküdtem le azzal a lánnyal. Csak azért vittem fel a lakásomba, mert elegem lett abból, hogy Aiden folyton piszkál. Életében nem volt még ilyen komoly az a srác!
-Kristen, az a lány mondta, hogy menjek utánad! Neki köszönhetek mindent… és most tessék! Megint mindent elszúrtam.
-Fogalmad sincs milyen fontos vagy nekem. Amióta Michael meghalt, azóta először érzem, hogy igazán élek. Mert te itt vagy!
A szavaim hihetetlen nagy igazsággal bírtak, azt szerettem volna, hogy ezt Kristen is érezze. Csak az övé vagyok, nem kell senki más. De mint ez általában lenni szokott, az után vágyódunk a legjobban, akiről tudjuk, hogy nem lehet a miénk.
-Szeretlek.
Életembe először mondtam ezt egy olyan nőnek aki nem a családtagom, és még csak nem is láthatom a szeretet nő arcát. Micsoda balszerencse…
Nem hittem a fülemnek, amikor meghallottam, hogy kattan a zár. Kicsit arrébb húzódtam, amikor kinyílt az ajtó.
Kristen egyébként is fehér bőre most még sápadtabb volt, a szemei vörösen csillogtak. A haja összevissza állt és még így is gyönyörű volt. Lenézett rám és én éreztem, ahogy újjá éled bennem a remény. Talán még semmi sincs veszve.
-Csak a mosdóba megyek.- mondta ridegen és otthagyott.
Megkövülve ültem a földön és behunyt szemekkel viseltem el újra egy pofont az élettől. Gyötrődve kapaszkodtam a remény utolsó szálaiba, de azok nem bírták tovább és elpattantak. A kezemből kicsúszott az irányítás és már nem tudtam mit tenni.
Nem mentem Kristen után, hagytam hadd csináljon amit szeretne. Ha itt akar hagyni akkor úgyis itt hagy.
Amikor visszaért könnyedén elhaladt mellettem rám se nézve és újra magára zárta az ajtót.
***
A földön ülve aludtam el, egy idő után teljesen lecsúsztam a kényelmetlen padlóra. A csontjaimba éles fájdalom nyílalt, a fejemet ólom nehéznek éreztem. Hangosan felnyögtem, majd újra.
Valami nem volt rendjén. Arra se volt erőm, hogy felkeljek az se érdekelt ha meghalok. Az ajtó megnyikordult mellettem és én hunyorogva néztem fel az angyalra. Leguggolt hozzám és a tenyerét a homlokomra simította. A keze jéghideg volt, de nekem nagyon jól esett az érintése. Azt akartam, hogy hagyja ott a puha kezét. De persze mint minden vágyam ez is szertefoszlott és Kristen felállt mellőlem.
Gyors léptekkel indult el, szólni akartam, hogy még ne menjen de sehol se találtam a hangomat. Pár perc múlva egy pohár vízzel és egy fehér tablettával tért vissza a kezébe. Megpróbált feljebb húzni a földről, nem túl sok sikerrel, de legalább már a fejem függőlegesen volt.
-Vedd be! Lázcsillapító.- duruzsolta édes hangon.
Megbabonázva néztem bambán az arcába és ittam magamba a szépségét. Az angyal felsóhajtott és újra felém nyúlt. Kinyitotta a számat, majd a nyelvemre rakta azt a keserű izét és az ajkaimhoz emelte a poharat. Az első korty után, ami végig égette a torkomat fintorogva fordítottam el a fejem.
Kristen lerakta mellém a poharat és visszament a hálószobába majd egy nagypárnával a kezébe jött vissza. A hátam mögé tömködte én meg kényelmesen dőltem rá. Annyival puhább volt mint a fal.
Leült mellém a földre és én csak bámultam őt, itt volt mellettem. Ez nekem mindennél többet ért. A gyógyszer lassan hatni kezdett és éreztem, ahogy egyre jobban nehezedik el a fejem és lecsukódnak a szemhéjaim. Már nem láttam Kristent.

Díj

Köszönöm szépen Kristen ezt a díjat!:) Hét dolog...

1. Pont egy éve kezdtem el írni, azóta a rabja vagyok.

2. Van egy kutyám(Golden retriever)aki a sexuális vágyait a lábamon- próbálja - kiélni.xd

3.Ha az írás nem jön össze a B terv a színészkedés.

4. Apukámtól örököltem a humorérzékemet.xd

5. Anyukámat kikészítem azzal, hogy kupi van a szobámba.(Ami nem igaz!xd)

6.Karácsonyra fog megjelenni az első könyvem Remény címmel.(Ha valakinek kérdése van csak nyugodtan!:))

7. Rettentően türelmetlen vagyok.

Akiknek tovább küldeném a díjat: Lady, Brianna, Iccsinee, Snooki, Angyalka :)

Születésnap

Ma egy olyan személy születésnapját ünnepeljük, aki nagyon sokat jelent nekem és azt hiszem a többieknek is. J Egy kis meglepetéssel szeretném köszönteni, Boldog születésnapot Ladym!(L)

Apró csillagok borítják az eget

S te fent ragyogsz velem.

Több száz csillag mellett,

Kik szintén kedvesek neked.

Üstökös száguld át az égen,

S mi azt kívánjuk neked:

Legyen boldog és teljes az életed!

Melyben talán mi is kapunk egy aprócska helyet,

Hogy ott legyek, ha kellek, és segítsek bármiben.

Mert ez a szeretet melyet irántad érzek,

Nem alszik ki egyhamar.

Bár tudom, te nem is várod azt.

Nem ismerek annyi szót, ami kifejezhetne engem

Pedig úgy szeretném most mondani, de nem jön a nyelvemre.

Ezért inkább csak megölellek és annyit mondok: Szeretlek!

15. fejezet

Megjöttem!:D Marhára hiányoztatok, de komolyan. Ez a fejezet kicsit más... kicsit perverzebb, persze azért csak óvatosan. Remélem elnyeri a tetszéseteket.:) A következőkben újabb drámákra lehet számítani.

Kitti

Vannak kötelességek, vannak célok, de ezek mindig változnak. Az álmok is csak addig maradnak meg, amíg valóra nem válnak.

Hosszasan magamhoz öleltem, az oldalát cirógatva. Éreztem rajta, hogy mennyire örül az ittlétemnek. De a figyelmemet nem kerülte el, hogy a kávézóban az a nyeszlett Adam ücsörög.

-Vissza kéne mennem, azt mondtam neki csak cigizni megyek.- motyogta Kristen az arcát a vállamba temetve.

-Nem akarom, hogy visszamenj ahhoz a majomhoz… elrabollak!

Hatalmas mosoly terült el a képemen, ahogy elképzeltem, hogy Adam kilép az ajtón és Kristen nincs sehol.

-Tyler, ne hülyéskedj!- tolt el magától, de nem engedtem megszökni.

-Komolyan mondom! Undorom a gondolattól, hogy ez a pasi hozzád érjen.

Hányingerem kerekedett amikor rájöttem, hogy ezzel már elkéstem. Lehet, hogy megcsókolta- Kriten pedig nem ellenkezett, hiszen szerelmes belé IS- vagy ami a legrosszabb talán több is volt köztük. Nem haragudtam volna Krisre, ha tényleg így történt, elvégre én küldtem el.

Kristen az ajakait rágva fontolgatta az ajánlatomat.

-Jó csak siessünk, mielőtt feltűnik neki, hogy túl sokáig tart a cigizés.

Több se kellett nekem, megragadtam a karját és felültettem a biciklim vázára.

A helyzet rendkívül hasonlított arra amikor a reptérre igyekeztünk ilyen hévvel. Csak most sokkal boldogabb voltam és szerelmes.

Az angyal édesen kacarászott előttem, a nevetése betöltötte az elmém.

-Hova megyünk?- kérdezte amikor rájött, hogy rossz az irány.

-Michael lakására, ott biztos nem talál meg a pasid- az utolsó szót fintorogva ejtettem ki, szerencsére ezt Kristen nem láthatta.

Michael ezt a lakást 21. születésnapjára kapta apánktól, a halála óta üresen áll. Senki nem volt képes eladni.

Kupi csak azért nem volt, mert anya minden héten járt ide takarítani.

Nem néztem szét a szobában, tudtam az Michaelre emlékeztetne és a vele eltöltött percekre.

Kristen körbejárta a lakást, amíg én türelmesen a konyhában várakoztam.

-Szóval meddig kell itt raboskodnom?- kérdezte mosolyogva.

Örökre!- akartam mondani, de tudtam, hogy ez nem lehetséges.

-Még nem döntöttem el.

Tétován megállt előttem és a szemembe fúrta csodaszép tekintetét.

-Miért? Minek kerestél meg?

Válaszolhattam volna egyszerűen azt, hogy: Mert szeretlek!

De tudtam ez nem ilyen egyszerű. Ez csak egy szó, nem bizonyít semmit.

-Rájöttem valamire.

Kristen szabálytalanul kezdte el kapkodni a levegőt, de hamar összeszedte magát.

-Mire?- a hangja enyhén remegett.

Elmosolyodtam és áthidaltam a köztünk lévő távolságot. Finoman végigsimítottam az arccsontjától egészen a nyakáig, beleremegett az érintésbe.

Mint éhes gazella kapott utánam, az ajkai egy pillanat alatt a számra tapadtak. Hagytam hadd tegyen amit akar. A nyelve édesen simogatta az enyémet, a kezei végig szántottak a felsőtestemen. Elrántottam azt, amikor megérintette férfiasságomat.

-Állj!- suttogtam elszakadva az ajkaitól.

Értetlenül nézett fel rám, már másodjára állítottam le csak most minden ok nélkül.

-Nem akarod?- kérdezte szinte kétsébeesve.

-Nem.

Eltávolodott tőlem és lehajtotta a fejét, már most teljesen felizgultam pedig nem állt szándékomban. Őrület mit művel velem ez a nő!

-Nem voltam mással azóta, mióta veled vagyok.

Megkönnyebbülésembe felsóhajtottam, de nem ez volt a gond.

-Nem erre gondoltam. Fogalmad sincs mennyire kívánlak, de nem akarom, hogy a … kapcsolatunk csak a sexről szóljon.

Most ő volt az aki megkönnyebbült és hozzám bújt a nyakamat csókolgatva.

-Azt hittem már nem akarsz!

Felhorkantam ennek képtelenségén. Volt olyan pillanat valaha amikor nem kívántam?

-Kérsz valamit enni? Anya hagyott pár kevésbé romlandó ételt a házba.

-Hmm. Nem vagyok éhes… ételre nem.

A hűtő felé félig kinyúló kezem szoborrá dermedt, a lábaim közt is történt valami ilyesmi. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam!

-Kristen ne csináld ezt!- próbáltam finoman rászólni.

Szorosan a hátamnak simult, egyik kezével merev gerjedelmembe markolva.

Felnyögtem a csodás érzéstől, senki nem tudott annyira felizgatni, mint Kristen.

-Miért? Letagadni meg se próbáld, hogy kívánsz!- nevetett boldogan.

Egy hirtelen mozdulattal megfordultam a tengelyem körül, hogy szembelegyek vele.

-Nem fogok lefeküdni veled, leállítalak mielőtt megtörténne!

Választ se várva szenvedélyesen megcsókoltam és már a pólóját is leszedtem róla. Nem kellett sok idő hozzá, hogy minden ruhadarab lekerüljön rólunk.

A karjaimba kaptam még mindig vadul csókolva és a hálóba araszoltunk, hogy ott gyöngéden lefektessem az ágyra.

Ajkait magányosan hagyva, bekúsztam a lábai közé, egy percig se ellenkezett.

A szememmel szinte faltam a testét, annyira hiányzott. Egyik ujjamat mélyen belécsúsztattam és élvezettel hallgattam apró sikolyait a kezem mozgása alatt. Ezt a testrészemet hamar felváltotta a nyelvem. Egyre többet és többet csalogattam ki nedveiből.

Kristen kicsin kezei a hajamba markoltak, amikor elélvezett.

Mosolyogva hajoltam fölé egy új csók reményében. Készségesen engedett nekem, miközben a teste még mindig remegett az átéltektől.

Engedtem neki, hogy a hátamra lökjön, de nagyon is éreztem hol vannak a hátrok.

Az előbb akciómtól már kellőkép felizgultam, így Kristennek ezzel nem volt gondja.

Kezeivel simogatni kezdett, minek következtében mélyről jövő morgások törtek fel belőlem. Ami rögtön kiáltásokba váltott át, amikor Kristen ajkait és nyelvét éreztem magamon.

Vadítóan a szemembe nézett, szorgosan mozgatva fejét. Lenyúltam az egyik kezemmel és oldalra simítottam a haját, hogy ne legyen neki útba. Abban a pillanatban el is rántottam onnan, amint elért a beteljesülés.

Behunytam a szemem és csak élveztem, hogy végre egy olyan lánnyal történik mindez akiért teljesen odavagyok.

Rögtön felélénkültem amikor megéreztem, hogy megragadja férfiasságom és kíméletlenül magába vezeti.

-Ezt… ne!- nyögdécseltem, de nem bírtam tovább mondani, a csípője mozgása megakadályozott ebben.

Hadakoztam vele, próbáltam leemelni magamról, de a kéj annyira elvette az eszemet, hogy Kristen lazán letudta szorítani a karjaimat.

Feladtam, már úgyis mindegy. De az biztos, hogy később amikor nem lesz ennyire elborulva az agyam, kapni fog ezért a kisasszony.

Felkönyököltem, hogy közelebb legyek hozzá. Egyik kezem a mellét szorongatta, míg a másikkal közelebb rántottam az arcát.

Mosolyogva szemlélte, hogy beszálltam a játékába.

-Te boszi!- suttogtam az ajkainak./ Lady egy rugóra jár az agyunk./

Megunván a lassúzást, Krist magam alá gyűrve gyorsítottam a testem mozgását. Belém kapaszkodott, miközben egyre hangosodó sikolyok hagyták el a száját.

Három erőteljes lökés kíséretében a csúcsra értünk. Öleltem tökéletes testét és arra gondoltam nem is engem el többet.

Már értettem mért mondják azt, hogy a sex akkor a legjobb ha szerelmes vagy. Nem tudtam volna ennél csodálatosabb érzést mondani.

-Akkor most mi lesz?- kérdezte egy kis idő után.

Nem akartam még ezzel foglalkozni, ezért adtam a hülyét.

-Mármint mivel kapcsolatban?

-Hát…Adam.

Az izmaim görcsösen megrándultak, Kristen érezte a változást és felnézett az arcomra.

-Ez dühít téged.- vonta le a helyes következtetést.

-Persze, hogy dühít!- fakadtam ki- Én csak magamnak akarlak, mindent akarok belőled! Nem csak a tested az ami kell nekem, hanem te magad.

-Addig nem lehetek a tiéd, amíg ott van Adam.

Szorosabban fontam köré a karjaimat, éreznem kellett, hogy itt van. Önző dögként gondoltam arra, hogy ha annyira szeretné azt a másik pasast most vele lenne. De ettől még szereti…

-Szerelmes vagy belé- a szavak égették a torkomat.

-Igen.

Dühödt morgás tört fel a mellkasomból, de hamar rájöttem, hogy erről Kristen nem tehet. Nem mi választjuk ki az időt és a személyt, hogy szerelmesek legyünk. Pedig milyen jó lenne…

-Akkor mért nem feküdtél le vele ez az egy hét alatt?

Kristen sokáig hallgatott, nem voltam biztos benne, hogy akar-e rá válaszolni.

-Nem tudom…

Ez igazán megnyugtató- gondoltam cinikusan.

-És velem, most?

Nem mintha bántam volna, de szeretném tudni az okát.

-Tyler, ne kínozz!

Erről eszembe jutott valami.

-Ugye tudod, hogy büntetés jár azért, amiért megerőszakoltál?

Nevetve rám nézett és én rögtön elfelejtettem az előző kínos beszélgetésünket.

-Megerőszakoltalak? Nem úgy tűntél, mint aki szenved!- adott egy puszit a számra.

-Jól titkolom.

Kimásztam az ágyból, amit ő kétkedve figyelt, jól tette… Lenyúltam érte és mint egy zsák krumplit dobtam a vállamra. Sikítozni és kapálózni kezdett, de nem érdekelt kapja csak amit megérdemel! Élvezettel végigsimítottam a fenekén és a fürdőszoba felé igyekeztem.

Amikor beleállítottam a kádba értetlenül nézett rám.

-Megmutatom, hogy tudod legközelebb lehűteni magad.

Láttam a szemében, ahogy megijed amikor a csap felé nyúlok és jéghideg vizet zúdítok rá. Kegyetlen vagyok… tudom én.

A karjaimba kapaszkodva próbált kikecmeregni a víz alól, de csak rosszul járt mert én ahelyett, hogy segítettem volna neki visszatoltam és én is beléptem mellé. A víz tényleg hideg volt…

-Kinyírlak Tyler Hawkins!- kiabálta, de azért egész testével hozzám simult.

Amikor remegni kezdett az alsó ajka megkegyelmeztem és belebugyoláltam egy törölközőbe. Az ölembe ültetve hevertünk a kanapén, ő még mindig reszketve.

-Barom.- motyogta, mire én csak nevettem.

Csendben ültünk, azt hittem elaludt- legalábbis halk szuszogása erről árulkodott- amikor vidáman felnézett az arcomba.

-Na és te mit csináltál egy hétig?

Az én képemről rögtön lefagyott a mosoly. Nem titkolhatom el azt a lányt akivel a vágyaimat elégítettem ki. De, hogy magyarázzam el neki, hogy tulajdonképpen annak a lánynak köszönhetem az ittlétét? Nehéz menet lesz…

-Egy lánnyal voltam…

Kristen lefagyott és én abban a pillanatban tudtam, ezzel hatalmas veszekedést gerjesztettem.

14. fejezet

Sziasztok! Pénteken elutazom és vasárnap jövök, így ez az utolsó fejezet a héten. Kicsit hosszabb lett, remélem ez kárpótól titeket. Hiányozni fog mindenki!:)

Kitti

A tetteknek súlya van és még annál nagyobb következményei. De ha rájössz, mi is rejlik mögöttük, nem lehet előtted akadály.

Egy hét múlva…

A napok maradéktalanul teltek, nem számoltak őket. Minden percemet a kishúgommal töltöttem, akinek rohamosan javult az állapota. Az orvosok azt mondták pár héten belül szabadlábra helyezik. Ez volt az egyetlen dolog aminek örülni tudtam.

Kristen nem keresett és én sem kerestem őt, bár sokszor gyanús volt, hogy Aidennel tartják a kapcsolatot. Amikor a szobatársammal egy helyiségbe tartózkodtunk és váratlanul elkezdett csörögni a telefonja elvonult és még csak meg se mondta kivel beszél.

Furcsa volt Kris nélkül… olyan lehangolt. Egyik éjszaka amikor az ágyamba feküdtem és sehogy se jött álom a szememre, eszembe jutottak a szavai: ,, Már annyira megszoktam, hogy mellettem vagy. Nem bírok nélküled aludni.”

Igen, pontosan így éreztem én is. Az utóbbi napokban annyira megszoktam Kristen jelenlétét, hogy szinte már természetesnek vettem. Ez olyan mint amikor az ember természetesnek veszi, hogy van tévéje amit mindennap bekapcsol. Aztán mikor bekövetkezik egy áramszünet akkor jön csak rá igazán, hogy mit is vesztett el.

Bár gyanítottam, hogy Aiden többet tud Kristenről, mint én mégse kérdeztem meg. Talán mert nem érdekelt. Bizonyára visszament Adamhez és boldogan éldegél vele. Tegye azt!

-Hé!- csapott az asztalra egyik reggel Aiden- Elegem van belőled és abból, hogy ilyen vagy!

Nem akartam bunkó lenni így felnéztem a reggelimről, bár csöppet sem érdekelt, amit mondani akar.

-Nem bírom elviselni, ahogy mást se csinálsz csak itthon, vagy a kórházban üldögélsz magányosan. Te vagy a hülye, nem én!- hadonászott előttem a kezeivel.

Felsóhajtottam, ennek soha nem lesz vége. Mért nem képes egyszerűen békén hagyni? Felkeltem és a mosogatóba raktam a tányérom. Aiden megragadott és neki lökött a konyhapultnak, én ugyanazt tettem. A lökdösésünk majdnem verekedésbe torkollott át, amikor a barátom megállított.

-Figyelj! Nem akarok verekedni!

-Akkor mit akarsz?- motyogtam elkeseredetten.

Mélyen a szemembe nézett és teljes komolysággal válaszolt.

-Hogy élj!

Ezzel megfogta a táskáját és elviharzott a lakásból. Bambán néztem utána, nem értettem a szavait. Én éltem! Dobogott a szívem és lélegeztem is… Csak lelkileg voltam halott.

Én is elindultam a kórházba, most még jobban le voltam lombozva, mint korábban. Caroline-on kívül nem érdekelt semmi és senki.

A testvérem már boldogan várt, nekem is felderült az arcomon egy halvány mosoly. Órákig bent ücsörögtem és figyeltem, ahogy rajzol.

Többet egyetlen rajza sem ábrázolta Kristent, szomorú volt ami miatt nem jött be meglátogatni. Persze az okát nem tudhatta.

-Szakítottatok?

-Nem is jártunk.- nevettem kínosan.

-Akkor csak barátok voltatok?- nézett rám okos szemeivel.

Mélyen beszívtam a levegőt, majd lassan engedtem kiszivárogni a tüdőmből.

-Olyasmi.

Barátok akik lefekszenek egymással.- helyesbítettem magamban.

-Csak mert olyan búskomor vagy mostanság, mintha nem is élnél.

Na tessék, a húgomtól is megkaptam! Kezdett elegem lenni ebből a dumából. Majd megmutatom, hogy élek!

Este a kedvenc báromba iszogattam, a pultos már régi jó haverom volt. Általában Aidennel jártunk ide, de most valahogy nem hiányzott a társasága.

Már két órája nézegettem a besétáló lányokat, hátha megfog valamelyik külsőleg. Idegességemben lehúztam még egy felest, amikor rájöttem, hogy az itt lévő összes nőben Kristent keresem.

Ennyit erről! Tovább ittam magányosan, de még az alkohol sem segített. Összeesküdött ellenem a világ.

-Kristen hoznál nekem még egy üveggel?- hallottam az egyik boksz felől a kiabálást.

A név hallatán autómatikusan arra kaptam a fejem. De ő nem az én Kristenem volt. Mellém állt, hogy kikérjen még egy sört, miközben én alaposan szemügyre vettem.

A haja vörösen omlott a vállaira, az ajkai pont olyan teltek voltak mint Kristené. Karcsú alakja még jobban kiemelte a nőies idomait.

Amikor észrevette, hogy őt bámulom elmosolyodott. Egyre jobban tetszett ez a lány, már csak a neve miatt is.

Tovább nézegettem, minden testrészét többször is végig mértem. Épp indult vissza az asztalukhoz, elkaptam a karját, hogy maradásra bírjam.

Kérdőn tekintett vissza rám, mire elmosolyodtam. Pont olyan szigorú pillantása volt, mint Kristennek.

-Nem akarsz maradni még egy kicsit?- kérdeztem a lehető legaranyosabb szemekkel nézve rá.

Azonnal felolvadt és kábultan rám mosolygott. Könnyű dolgom lesz- állapítottam meg.

-De.

Visszaült mellém és az unalmas életéről faggattam, az enyémet ügyesen kikerültem. Nem szükséges, hogy tudjon minden szerencsétlen tettemről. Időnként végig simítottam a combján, vagy a karján. Ezektől az érintésektől mindig megborzongott. Legalább a hatásom a régi!

-Elmehetnénk hozzám, nem lakom messze.- tértem a lényegre.

Bólintott, kifizettem az italokat és máris az ajtó felé húztam. Nagyon reménykedtem benne, hogy Aiden nem lesz otthon. Imáim meghallgatásra találtak.

A lakás tök üres volt, nem akartam újabb beszélgetésre pazarolni az időt. Megcsókoltam a lányt és az én Kristenem képzeltem a helyébe. Ő persze nem ellenkezett és közelebb húzott magához. A vágy folyamatosan újjá ébredt bennem, ahogy egyre szenvedélyesebbek lettünk. Csak örömet akartam szerezni Kristennek, az én Kristenemnek. Egy rántással lehúztam róla az aprócska topot, de a szememet nem nyitottam ki. Óvatosan megharaptam a nyaka egy érzékeny felületét. Megkerülve a kanapét finoman rálöktem és fölé tornyosultam, tovább csókolgattam a bőrét. Amikor a melleihez értem egy halk sikoly hagyta el a száját és ez a hang rögtön engem is kiábrándított. Kipattantak a szemeim és fintorogva szembesültem a ténnyel, hogy ő akkor sem Kristen bármennyire is igyekszem azt képzelni.

Lemásztam róla és a fejemet a kezembe hajtva undorodtam magamtól.

-Mi a baj?- kérdezte a lány.

Kétségtelenül nem az én Kristenem hangja volt.

-Nem te vagy Ő.- suttogtam elgyötörten.

Ennek semmi értelme nem volt, de úgy tűnt, hogy a lány megértette mire gondolok. Az ölembe ült és a fülemhez hajolt.

-Bárki leszek a kedvedért.- beleharapott a fülcimpámba, majd a nyelvével körözni kezdett a nyakamon- Engedd el magad!

És én engedtem neki, csináljon amit akar. Én rángattam bele ebbe, legalább neki legyen jó, ha nekem már úgyis mindegy.

Visszaült mellém, miközben a kezei lehúzták a sliccemet. Benyúlt a kezeivel a boxerembe és a nyíláson keresztül kiszabadította a férfiasságomat. Behunytam a szemem, csak élvezni akartam és nem gondolkodni.

A kezeivel simogatni kezdett, tartottam magam egy ideig de aztán már nem tudtam elfojtani a morgásokat.

Amint megéreztem magamon a nyelvét is, már nem gondoltam semmire. Az élvezet hajtott. A feje mozgásával, a kiáltással teli morgásaim is hangosodtak.

Aztán minden összemosódott és megszűntem egy pillanatra létezni.

Percek múlva tértem csak magamhoz és a lányra pillantottam, aki félénken üldögélt mellettem. Nem lehetek annyira önző, hogy most elküldöm. Viszonoznom kellett a kedvességét.

Megakartam csókolni, de eltolta az arcomat.

-Nem kell megtenned, tudom, hogy nehéz.

Nem hiszem el, hogy ekkora mázlim van. Egy ilyen lányt kifogni… Ettől függetlenül nem tágítottam.

-De akarom.

Újra visszadöntöttem a kanapéra és megcsókoltam, bár ebbe a csókba a hálán kívül semmi más nem volt.

A kezeimmel épp a nadrágját gomboltam ki, amikor feloltódott a villany. A bejárati ajtóba Aiden állt döbbent arccal.

A helyzet még vicces is lett volna, ha szobatársam arckifejezése nem vált át mérhetetlen dühbe.

-Tyler Hawkins! Mi a fenét csinálsz?- üvöltött rám- Küld el ezt a nőt, addig a szobámba leszek.

Sóhajtva adtam Kristen kezébe a ruháit, ő persze nem értette a helyzetet.

-Ne haragudj.- suttogtam.

Nem mondott semmit, csak amikor a bejárati ajtóba álltunk.

-Bárkit is képzeltél a helyembe, nagyon szerencsés lány. És ha te is érzel valamit iránta, ne hagyd ennyiben a dolgot. Sok sikert!

Ledermedve néztem rá, ahogy elment. Valóban léteznek még ennyire kedves lányok a világon? Ha nem ismertem meg volna az én Kristenemet, egészen biztos, hogy most nem hagyom elmenni ezt a nőt. Valamivel meg kell hálálnom neki, mindent.

Amint becsuktam az ajtót Aiden vágtatott felém, mint egy felbőszült bika.

-Mégis mi a szart művelsz? Egy éjszakás ribancokat hurcolsz fel ide?

Nem értettem mért van úgy kiakadva, máskor is ezt csináltam.

-Te akartad, hogy éljek!- mutattam rá.

-De nem így!

Most már én is dühbe gurultam.

-Akkor, hogy? Kristennel? Erről van szó igaz??? Bármit is fogok csinálni az nem lesz jó, csak az az elfogadható ha annak Kristen is részese.

Aiden megnémultan nézett rám, tudta, hogy igazam van.

-Aiden a fenébe is nem ismered őt! Fogalmad nincs mi volt köztünk.

-De tudom! Mindent tudok, elmondta nekem!

A saját csapdájába sétált, végig tudtam, hogy tartja Kristennel a kapcsolatot.

-Mégis mit vársz tőlem? – mondtam halkan- Egy másik férfit szeret.

-Téged is szeret.

-Ez nem elég!

A barátom arca kisimult és az arcomat fürkészte, majd szélesen elmosolyodott.

-Én tudtam!- kiáltott fel győzelemittasan.

-Mit?

-Végig tudtam. Csak te vagy ilyen idióta, hogy nem vallod be magadnak!

Még mindig nem tudtam miről beszél.

-Mit tudtál?- értetlenkedtem tovább.

-Hogy belezúgtál!

Megkövülve álltam mint egy szobor, ezt teljesen váratlanul ért. De hát én nem vagyok szerelmes belé! Tény, hogy hiányzik és mindenhol őt keresem. De ez nem bizonyíték… Vagy mégis?

Ha csak arra a másik férfira gondolok, megesz a féltékenység. Hát persze! Ezért volt olyan nehéz elengednem és ezért vagyok most ilyen, amilyen.

Amikor a kocsiba szeretkeztünk abban a hitben, hogy mindketten meghalunk, amikor Kristen először mondta, hogy szeret. Éreztem valamit… valamit amit a gyász és a bánat teljesen elnyomott bennem. Olyannyira, hogy nem tudtam rájönni mi az.

Most már tudom: a szerelem volt.

Megfogtam a biciklim és szinte futva lecipeltem a lépcsőn, Aiden utána kiáltott.

-Hívd fel és keresd meg! Hajrá öreg!

Már tekertem is, bár fogalmam sem volt, hogy hova. Előkaptam a mobilom és Kristen számát kezdtem tárcsázni. Reméltem, hogy nem késtem még el és nem kötelezte el magát.

Nem vette fel. Dühösen hajtottam tovább, talán a clubban van, ott egyszer már láttam.

Ahogy elhajtottam, a kávézó mellett, ahol Michael régen jártunk megpillantottam valakit előtte ácsorogni. Belebámultam a sötétségbe és megláttam Kristen arcát, a gyenge fényben ami bentről áradt.

Amikor odaértem hozzá láttam, ahogy elfehéredik az arca és a szemeibe hitetlenkedés ül. Leszálltam a bringámról és lassan közeledtem hozzá nem tudtam, hogyan fog reagálni.

Nem mozdult, csak egyhelyben állt és kétkedve nézte, ahogy egyre közelebb araszolok hozzá.

Csak egy méter választott el tőle, a szemében egy pillanatra pánikot láttam meg felcsillanni. Fél tőlem?

Megálltam és csak néztem a gyönyörű arcát, hogy bírtam én ki e nélkül egy hétig? A keze gondosan bevolt kötve, ezek szerint volt vele orvosnál. Ez megnyugtatott.

-Kristen.- suttogtam és egy bizonytalan lépést tettem felé.

Annyira közel volt és mégis olyan messze. A kezeivel felém nyújtózkodott és én azonnal elkaptam azokat. Az érintése átjárta az egész lényemet.

Még közelebb léptem hozzá a kezét szorosan fogva, nem ellenkezett. A kézfejemmel végig simítottam az arcán, mire ő lehunyta a szemét.

Nem bírtam magammal, mindennél jobban vágytam édes csókjára. Az ajkaimmal cirógattam az övét, nem akartam vad lenni. De a következő pillanatban teli szenvedéllyel visszacsókolt, boldogan szorítottam magamhoz a testét. Minden idegszálam lángba borult. És újra rájöttem: szerelmes vagyok belé.

Zihálva vált el tőlem és a fülemhez hajolt.

-Itt van Adam.- súgta remegő hangon.

Éreztem, ahogy a testem megmerevedik, de aztán gyorsan felengedett amikor arra gondoltam, hogy Kris most mégis az én karjaimba van és az én csókomtól remeg.

-Nem érdekel. Nem érdekel, hogy őt is szereted! Bebizonyítom, hogy én jobb vagyok neked, harcolni fogok érted.

13. fejezet

Meghoztam amit ígértem, mivel kaptam 6 kommentet. Köszönet azoknak akik írtak! :) Sietek, mert folyton elmegy a netem, úgyhogy jó szórakozást!

Kitti

Mindig az a legfontosabb az életedben, akit nem érhetsz el. Hát küzdj érte!

Újra a férfira kaptam a tekintetem, aki úgy bámulta Kristent, mint a világ legnemesebb kincsét. Kris felnézett rám, a szemeiből merő bűntudat áradt.

-Adam, menj el!

-Nélküled nem.- mondta és egy lépést tett felé, kinyújtott karral.

Megragadtam Kristen karját és közelebb húztam magamhoz, csak alig értem hozzá az arca máris fájdalmas maszkba torzult. Le néztem a karjára, amin ott éktelenkedtek a baleset nyomai. Teljesen kiment a fejemből, hogy megsérült, ő meg nyilván eltitkolta előlem a fájdalmait.

-Menjünk be, rakok rá jeget.- motyogtam rá se nézve, rettentően szégyeltem magam amiért megfeledkeztem erről.

Átöleltem a derekát és az ott álló férfivel- aki talán a pasija- nem is törődve a ház felé támogattam.

-Állj!- kiáltotta utánunk- Kristen, beszélnünk kell! Engedd el!

Adam erősen megszorította vállamat, azonnal szembe fordultam vele és már készültem megvédeni magam, amikor Kris kettőnk közé ugrott.

-Elég! Nem akarok verekedést! Adam, menj haza. Esküszöm felhívlak, csak…most menj el.

A pasas bólintott, engem méregetve, majd megfordult és elviharzott. Kristen az arcomat bámulta, valószínűleg a reakciómra volt kíváncsi. Pókerarcot erőltettem magamra és bevittem a házba, először a kezét akartam ellátni.

Aiden még aludt, ennek most kifejezetten örültem. Kivettem a jeget e hűtőből és egy konyharuhába csomagolva. Nem volt túl jó elsősegélynyújtó, de amikor kicsi voltam gyakran történt velem egy-két baleset és olyankor anyukám mindig ezt csinálta.

Kristen a pultnak támaszkodott, kerülve a tekintetét hozzáléptem és óvatosan a kezéhez szorítottam a jeget. Felszisszent, ahogy megérezte annak hőmérsékletét.

Fogalmam sem volt mi lesz ezután, de semmi kedvem nem volt megbeszélni vele a történteket. De ő nem így vélte.

-Nem az akinek gondolod…- mondta csendesen.

-Úgy érted nem a barátod, vagy nem az exed?

A ridegen csengő szavaimtól összerándult.

-Ezt te nem érted.

Mérgembe a konyhapultra csaptam.

-A fenébe is! Mit nem értek Kristen? Mit?

Nem úgy tűnt, mint aki megrémült a viselkedésemtől, merően a szemembe nézett.

-Nem járok vele… akartam, de aztán jöttél te és minden felborult.- szomorúan megrázta a fejét.

-Mit jelent az, hogy akartál?

Szorosan összepréselte az ajkait és elfordította a tekintetét.

-Lefeküdtél vele?- kérdeztem fojtott hangon.

Egy aprót bólintott, majd félve felnézett rám. Az arcomról semmit nem olvashatott le, rendeztem minden vonásomat, miközben majd megevett a féltékenység.

-Miért?

-Tyler…

Nem érdekelt semmilyen kifogás, az igazat akartam tudni!

-Miért???- kiabáltam.

-Szerettem őt.

Figyeltem az arcát, ahogy újra megvonaglott és a szemei könnyekkel teltek meg. Féltem feltenni a következő kérdést. Talán nem is a kérdéstől féltem igazán, hanem a lehetséges választól.

-Még mindig szereted?

Gondterhelten lehunyta a szemét, a fejét teljesen lehajtotta. Ez nekem épp elég válasz volt.

Elléptem tőle, nem tudtam erre, hogyan is kéne reagálnom.

-Összevagyok zavarodva.- suttogta.

Kínomba felnyögtem, az agyam azt kiáltozta felém ,,El innen, el innen!” A bejárati ajtóhoz vágtattam, nem akartam látni Kristent, de még mielőtt elhagytam volna a szobát megálltam. Mivel lesz jobb, ha elmegyek? Akkor talán visszamegy hozzá és soha többé nem látom.

-Tyler… te szeretsz engem?- a hangja közvetlen a hátam mögül jött.

Minden szavam a torkomra forrt, nem tudtam felelni, nem tudtam gondolkodni. Megfordultam és Kristen meggyötört alakjára néztem.

-Látod? Nem szeretsz engem.

-Ez nem igaz!- találtam rá a hangomra- Ne csinálj, úgy mintha én vertelek volna át!

-De hát én nem vertelek át! Én tényleg szeretlek.

Elfordítottam a fejem, ez túl sok volt nekem.

-Úgy, hogy közben egy másik férfit is szeretsz.

-Sajnálom.- súgta és mellettem ellépve elindult ki az ajtón.

Nem akartam, hogy elmenjen. Belehalok, ha visszamegy ahhoz a majomhoz, annyi mindent éltünk át együtt.

-Nem!

Visszarántottam és cseppet sem finoman a falhoz nyomtam, majd vadul az ajkainak estem. Csak még egy kicsit, csak pár percet kérek! Kristen egy pillanatra megdermedt, de amint megérezte kutakodó nyelvemet, belém csimpaszkodott és visszacsókolt.

Nem értettem az érzéseimet, nem értettem az ő érzéseit. Nem tudtam mitévő legyek. Csak azt tudtam, hogy most mindennél jobban akarom őt.

A pólója elszakadt a kezeim hatására, belemarkoltam a melleibe egy hangos sikolyt előcsalogatva ezzel belőle.

Nem állt szándékomban Aident felébreszteni, ezért Kristen alá nyúlva becipeltem a hálószobámba és bezártam az ajtót.

Ahogy letettem az ágyra utánam nyúlt és lerángatta rólam az ingem párhuzamba a nadrágommal.

Vadak voltunk, sokkal vadabbak mint az első szeretkezésünknél. Lehúztam róla a farmerét, majd, mint akárcsak a pólóját a tangáját is szétszakítottam.

Nem vacakoltam azzal, hogy levegyem a boxerem, kiszabadítottam a férfiasságom és azonnal Kristenbe hatoltam.

Mindketten felnyögtünk, hogy aztán újra egymás ajkait tépjük. Most a kielégülés hajtott, nem az volt a célom, hogy Kristennek örömet szerezzek. Megakartam ragadni az alkalmat, amikor minden borzalmat elfelejthetek.

Belekapaszkodtam az ágytámlámba és egy erőteljesebb lökésnél Kristen felsikított, amint a csúcsra ért. De én még nem végeztem, tovább hajszoltam magam addig, amíg az én testem is megfeszült és minden gondolat kitörlődött az agyamból.

Enyhén remegő testtel és ziháló lélegzettel feküdtem mellé. Nem hajtotta a fejét a mellkasomra, ahogy szokta, még csak hozzám se ért. Nem bántam.

A plafont bámultuk, némán, gondolatok nélkül. Kristen egyszer csak megmozdult és öltözködni kezdett, hagytam… nem érdekelt. Tökéletesen kielégült voltam jelen pillanatban. Mivel pólója nem volt, az enyémet nyúlta le, ami kicsit nagy volt rá, ezért megcsomózta a derekán.

Először nézett rám, a szemei csillogtak, a könnyektől. Most ez is hidegen hagyott.

-Elmegyek.

Nagyon vigyáztam, hogy az arcvonásaim ne árulják el semmilyen érzelmemet. Aprót bólintottam, hadd menjen. Megkaptam amit végig akartam, ő volt az. Ideje elengednem.

Néztem, ahogy kisétál az ajtón és még csak semmit nem éreztem. Felmerült bennem, hogy lelketlen vagyok, kegyetlen. De ő is az volt.

Most először gondoltam úgy Kristenre, mint a többi nőre akiket felhurcoltam ide egy éjszakára, hogy csillapítsam vágyaimat.

Én is öltözködni kezdtem, már régen elmúlt hat óra. Caroline számít rám, az egyetlen olyan nő az életembe aki még sohasem sebezett meg.

Aiden a konyhában ült egy zsömlét majszolva.

-Kristen elment.- ez nem volt nagy újság.

-Tudom.

A barátom hallgatott egy darabig, bár örökre tette volna.

-Nem is érdekel?

Ránéztem, hogy bizonyítsam szavaim igazát. Elegem volt a Kristen témából, nem akartam hallani többet róla.

-Nem.

A kórterembe anya ült Caroline ágya szélén és boldogan mosolygott rá. A húgom állapota ugyan nem sokat javult egy éjszaka alatt, de a kedve sokkal jobb lett.

-Tyler!- kiáltotta el magát, amikor meglátott.

-Szia Maestro! Nézd mit hoztam neked!

Odaadtam neki a rajzkészletét, mire felragyogott a szeme majd idegesen körültekintett a szobában.

-Kristen hol van?

Éreztem, ahogy megmerevedik az egész testem. Mégse lesz olyan könnyű elfelejteni, mint azt gondoltam…

-Nem tudott eljönni. Haza ment az apjához.

Vagyis csak remélem, hogy oda ment és nem Adam lakására és újabb kör sexre. De mit érdekel ez engem? Azt csinál amit akar!

-De azért jön még ugye?

Ebben én se voltam biztos. Egy részem újra látni kívánta míg a másik vadul ellenszegült.

-Nem tudom.- mondtam az igazságnak megfelelően.

Anyukámnak vissza kellett mennie dolgozni így magamra maradtam Carolinenal. Beszélgettünk mindenféléről, de ügyesen kerültem a Kristennel kapcsolatos témákat. A testvérem beszélgetés közbe, folyamatosan rajzolt, de nekem egyiket sem mutatta meg. Kivártam, amíg elalszik, majd az asztalról felemelve a rajzokat megtudtam mért titkolta el mit is ábrázolnak.

Mindegyiken Kristen volt. Amikor nevetet, amikor bosszúsan összehúzta a szemöldökét… És volt egy rajz amin ketten voltunk. Semmi különleges nem volt rajta, első ránézésre. De, ahogy egyre jobban figyeltem észrevettem Kris szemeiben azt az odaadást és szeretet, amivel rám tekint. És én? Viszonoztam ezt a pillantást.

De ezt… csak a húgom látta így.

Újabb előrejelzés

Ha meg van a 6 komment, holnap rakok fel új részt. Nem lesz mindig komment határ, ez csak kivételes alkalom!

Köszönettel: Kitti

12. fejezet

Bocsi, bocsi, bocsi! A fejezet vége miatt nagyon utálni fogtok. Ne haragudjatok! Viszont ez a fejezet részben dráma mentes. Élvezzétek ki a boldog perveket, mert nem sokáig tartanak!

Puszi: K.

Az ember sebezhető, mind fizikailag, mind lelkileg. A lelki fájdalom sokkal pusztítóbb lehet.

-Hogy mondhat ilyet?- suttogta döbbenten Kristen.

Apám szavai nekem is fájtak, az évek során volt időm hozzászokni. Valahol megtudtam őt érteni, elvesztette az első fiát méghozzá a saját hibájából. Bármennyire is próbálja az ellenkezőjét állítani. Talán pont ezért akar távol tartani mindenkit magától, hogy erre ne jöhessenek rá. Én rájöttem, engem ez miatt utál.

-Azta! Apukád meglehetősen…zabos ma.- jegyezte meg Aiden.

Visszamentem a kórterembe Kristen, végig mellettem volt. Anyukám aggódva nézett végig rajtam, valami verekedésre utaló jelet keresett.

-Jól vagyok.- bizonygattam, mire Kris megrázta mellettem a fejét.

Caroline aludt, a kis állkapcsa megfeszült a szemeit is a kelleténél jobban zárta össze.

-Folyamatosan rosszat álmodik.- magyarázta anya- Mindegyiknek te vagy a főszereplője.

Leültem az ágy mellett álló székre, Kristent pedig az ölembe öletettem.

-Anya, menj haza aludni! Nagyon fáradtnak látszol, majd mi itt maradunk.

Az édesanyám alig állt a lábán, néha láttam, hogy kicsit meg is szédül. Odatámolygott Carolinehoz és egy csókot lehelt a homlokára.

Amikor anyám kiment Kris szorosan hozzám bújt, a nyakamat átölelve.

-Nem vagy álmos?- kérdeztem, miközben végigsimítottam az arcán.

Elkapta a kezemet és ott tartotta a szép kis arcán.

-Nem igazán, tegnap jól aludtam.- mosolygott rám.

Vágy lobbant a testembe, amit igyekeztem elnyomni. Azt az éjszakát sosem felejtem el, nem csak azért ami történt köztünk. Hanem, hogyan történt az.

-Én is.- nyomtam egy puszit az ajkaira.

Az órák lassan teltek és én egyre fáradtabbnak éreztem magam, hosszú út állt mögöttünk. Kristen is makacsul küzdött az álmosság ellen, pedig én mondtam neki, hogy aludjon nyugodtan. De nem volt hajlandó.

Egy ápolónő sétált be az ajtón a kezében egy fecskendővel, aggódva figyeltem, ahogy Carolinehoz lép. A húgom rettentően félt a tűktől. A tűt az infúziós zacskó kis nyílásába szúrta és belefecskendezte a tartalmát.

-Fájdalomcsillapító.- válaszolta a nővér kimondatlan kérdésemre- Muszáj, hogy átaludja legalább az éjszakát.

Bólintottam és az órámra néztem. Már hajnali egy volt, a város korántsem volt olya hangos mint napközben.

További órák teltek el, egyszer csak azt vettem észre, hogy Kristen teste elernyed az ölembe és halkan szuszog. Örültem neki, hogy végre elaludt. Életemben nem volt még senkinek ilyen hálás, mint neki. Szerettem volna valahogy megköszönni, az odaadását és a támogatását amit az út alatt nyújtott nekem.

El is határoztam, hogy amint otthon megtaláltam a bankkártyámat meglepem valamivel az én angyalomat.

-Uram, elnézést, de most már haza kell menniük.- szólt be nekünk egy dolgozó.

-Nem maradhatnánk itt?- kérdeztem reménykedve.

-Sajnálom, nem. Reggel hatra visszajöhetnek.

Nem örültem, hogy itt kell hagynom Carolinet , de talán visszaérek mielőtt felébred. Krisre pillantottam, aki még mindig édesen aludt.

Felkeltem vele a karjaimba, a fejét a mellkasomba fúrta és még jobban belém kapaszkodott. Lehajoltam, hogy egy csókot nyomjak a homlokára, miközben mélyen magamba szívtam az illatát.

Kristen arra se ébredt fel amikor a lakásom előtt kiemeltem a kocsiból, Aiden már aludt amikor felértünk.

Krist az ágyra helyeztem és gondosan betakargattam. Gondolkodni kezdtem, vajon nem kéne inkább a kanapén aludnom, mint mellette? Bár az út alatt történt egy s, más, sőt még azt is mondta, hogy szeret engem, de nem tudhatom, hogy nem-e sajnálatból mondta.

Épp készültem átvinni az ágyneműm, amikor Kristen elkapta a kezem. Ébren volt és ijedten nézett rám.

-Hova mész?

-A nappaliba.- hebegtem.

Kimérten bólintott, igazolta az előbbi gondolatmenetemet. Megágyaztam magamnak a kanapén, cseppet sem volt kényelmes a rugók szúrták a derekamat.

Mozgást észleltem a hálószobák felől, felkönyököltem, hogy lássam ki az. Aiden szinte csukott szemmel vágott át a nappalin a mosdó felé. Nem vett észre, a lábait úgy húzta maga után, mintha gumiból lennének. Néha meg is botlott és meg kellett támaszkodnia valamibe.

Kuncogva feküdtem vissza a párnáim közé és lehunytam a szemem. Pár perc múlva egy nagy csapódást hallottam, a hátam mögül.

Aiden állt az egyik ajtó mögött a fejét dörzsölgetve.

-Mi van csak nem neki mentél?- kérdeztem nevetve.

-Holnapra szereltesd le.- sóhajtott.

Megvártam amíg visszamászott az ágyába, hátha neki megy még a falnak, de nem így lett. Már majdnem elaludtam, éreztem, ahogy a köd rászáll az agyamra. Újabb mozgolódást észleltem, csak most sokkal közelebb hozzám.

-Aiden, menj aludni.- mondtam becsukott szemmel.

Puha kezek simítottak végig a mellkasomtól, az izmaim összerándultak az érintés nyomán. Azonnal a karjaim közé zártam a vékony testet, Kristen testét. A kanapé adta keskenység miatt, Kris szinte félig rajtam feküdt, a lábainkat összekulcsolta.

-Már annyira megszoktam, hogy mellettem vagy. Nem bírok nélküled aludni.- suttogta úgy, mintha ezzel nagy bűnt követne el.

Cirógatni kezdtem a karját, hogy hamarabb elaludjunk el mindketten.

Sokkal korábban fent voltam, mint Kristen. Ez kapóra jött, mert így tudtam mesélni Michaelnek, mindent leírtam ami az úton és azelőtt történt. Kíváncsi voltam ő, mit szólna Kristenhez, ha még élne.

Türelmetlenül pillantottam az órára, még biztosan nem engednek be a kórházba. Feltettem két adag kávét főzni és a békésen szunnyadó Kris mellé ültem. Bizonyára ő is be akar jönni velem Carolinehoz, de az se baj, ha nincs kedve.

Megsimogattam az arcát, mire ő boldogan elmosolyodott. Végig húztam a kezem a nyakán, a karján, a derekán. De még mielőtt túl messzire mentem volna, visszatértem az arcára. Nehezen ébredezni kezdett, hunyorogva nyitotta ki a szemét, de rögtön felélénkült amikor meglátott.

-Jó reggelt! Csinálok neked kávét.

Álmosan elmosolyodott és megfogta a kezemet.

-Fel kell hívnom apámat.

A kezébe adtam a telefonom és végig ott maradtam mellette, nem tudhattam az apja, hogy fog reagálni a lánya eltűnésére. Megakar majd engem ölni? Dühös lesz Kristenre? Ki tudja.

-Szia apu, én vagyok az Kris!… Igen tudom, ne haragudj. Egy barátommal voltam.- pillantott rám félénken.- Még egy ideig nem tudok hazamenni. … Oké, majd beszélek vele. Bye!

Ezek szerint nálam marad még egy darabig, ennek igazán örültem. Valahogy meg kell hálálnom, azt a sok mindent amit értem tett.

-Nem szidott le?

-Nem nagyon érdekli mi van velem. A lényeg, hogy élek.- vonta meg a vállát.

Kristent ilyen szempontból sorstársamnak éreztem, egyikőnk se jött ki a saját apjával.

Megkávéztunk egy cigi kíséretében, még korán volt elindulni de nem bírtam magammal. Caroline mellett akartam lenni, megfogtam a rajzkészletét, hogy bevihessem neki, de erről eszembe jutott valami.

-Mi volt a rajzon?

Kristen egy mozdulat közben állt meg, ebből gondoltam, hogy valami komoly dologról van szó.

-Azt mondtad megmutatod.- incselkedtem, közelebb lépve hozzá.

A konyhapultnak nyomtam ezzel elzárva minden menekülési útvonalat. A derekánál fogva közelebb húztam magamhoz és a szemébe néztem.

-Csak ez!- motyogta és ajkai egy pillanat alatt csaptak le az enyémre.

Ha lehetett még közelebb állt hozzám, belenyögtem csókunkba amikor édes nyelvével végig simított a felsőajkamon.

A kezeim becsúsztak a pólója alá, selymes bőre forrón lüktetett a tenyerem alatt. Megragadtam a csípőjét és a konyhapultra ültettem, ő átfonta lábaival a derekam, ezáltal az ágyékunk összenyomódott.

Egyre hevesebben csókoltuk egymást, nekem eszembe se jutott leállni.

-Caroline!- suttogta Kristen remegő hangon.

Minden erőmet össze kellett szednem, hogy elszakadjak tőle. Most a testvérem a legfontosabb- mondogattam magamba.

Leemeltem a pultról és rá se nézve- ezzel is küzdve a vágy ellen- az ajtó felé indultam.

-Tyler!- szólt utánam halkan Kristen.

Még mindig ott ácsorgott a konyhában, idegesen nézve rám.

-Igen?

Az alsó ajkát harapdálva gondolkodott, az ajtófélfába kellett kapaszkodnom, hogy ne ugorjak rá azonnal.

-Semmi, menjünk.

Kislisszolt mellettem, földre szegezett pillantással. Nem tudtam mi baja lehet, de nem is volt időm ezen gondolkodni.

Már csak a ház előtt értem utol, földbegyökerezett lábakkal állt és egy előtte lévő magas, barna hajú férfit bámult. Kétségkívül ismerte.

-Szia kicsim!- mondta a férfi mézes-mázos hangon.

A féltékenység elemi erővel tört rám, az egész testemet pattanásig feszítve. Kristenre néztem aki szintén engem nézett, majd lesütötte szemeit.

-Kristen?!- szűrtem a szavakat, választ várva.

Még jobban lehajtotta a fejét, abban a pillanatban tudtam miért.

11. fejezet

Igen, tudom, hogy holnapról volt szó. :D Köszönjétek Norinak! :)

K.

A sors néha kegyetlen, néha jó hozzánk. Hogy melyik következik be, az csak rajtunk múlik!



Másnap estére, már meg is pillanthattuk New York fényeit. Kristen nagyon csöndes volt az út alatt, az előző esti tetteink mindkettőnket kifejezett. Néha végigsimított a karomon, nem tudom, hogy megnyugtatásnak szánta-e vagy, csak megakart érinteni. De én cseppet se bántam.
Nem tudtam hova menjek, haza-e vagy a családi házunkba? Hol van az édesanyám? Hogy fogok a szemébe nézni? Ezektől a kérdésektől csak még jobban elkeseredtem.
Megálltam az egyik kereszteződésnél nem tudván mitévő legyek, a fejemet a kormányra hajtottam.
-Mi a baj?- kérdezte Kristen rémülten mellettem.
-Nem tudom hova menjek.
Kris gondolkodott egy kicsit, majd halkan válaszolt.
-Szerintem menjünk a kórházba, általában ilyenkor még a szülőknek bent kell maradni beszélni az orvosokkal, meg ilyenek.
Egy pillanatra teljesen ledermedtem, elég klinikás filmet láttam már, ahhoz, hogy tudjam ilyenkor az orvosok milyen választás elé állítják a hozzátartozókat.
-Transzplantációra gondolsz?
-Tyler, Caroline szervei még épek, könnyen meglehet, hogy…
Nem bírtam tovább hallgatni, dühösen felmorrantam.
-Nem tehetik ezt! Ő a kishúgom.
Beletapostam a fékbe és a kórház felé vettem az irányt. Nem vehetik el a testvérem szerveit, mint valami állatnak. Azok az övéi, hozzá tartoznak!
Láttam Kristen mennyire megrémült a viselkedésemtől, nem akartam, hogy féljen tőlem, de most ez sem érdekelt.
Kivágódtam a kocsiból, amikor már a parkolóba álltunk és gyors iramba a bejárat felé haladtam. Már csak pár lépésre voltam a célomtól, amikor Kristen megállított.
Leráztam magamról a kezeit, de ő nem engedett el.
-Tyler! Nézz rám.- idegesen kaptam rá a pillantásom- Ha felhasználják a testvéred szerveit, akkor talán megmenthetnek egy másik életet.
Megráztam a fejem, nekem erre nincs időm.
-Ide figyelj! Nem menthetted meg a húgodat, de ő megmenthet mást. Hát nem érted?
-De ő a testvérem!- kiabáltam, pár ápoló akik az udvaron sétálgattak felém kapták a fejüket.
-Tudom. De én átéltem egy ilyet. Egy másik embernek köszönhetem, hogy most élek! Ha a szülei… ha ők nem adták volna nekem a fiúk szívét, már rég meghaltam volna.
A szavai ostorcsapásként értek. Kristennek transzplantációja volt? Annyira megdöbbentem, hogy még a dühöm is szertefoszlott. Belegondoltam, hogy ha most Kristen nem lenne, ha nem kísért volna el erre az útra. Már nem élnék.
Igaza volt. Én nem menthettem meg Caroline-t, de ő képes lesz rá, hogy megmentsen egy másik kislányt, vagy kisfiút. Igen, ő is ezt akarná ha még élne.
-Köszönöm.- suttogtam Kristennek.
Megfogtam az arcát és minden habozás nélkül, az ajkaimat az övéhez érintettem. Szorosan átöleltem a derekát, ő is erősem belém kapaszkodott. Nyelve lágy keringőre hívta az enyémet, finom kis remegéseket küldve a testem többi része felé.
Autómatikusan szétrebbentünk, amikor valaki megköszörülte a torkát mellettünk.
-Tyűha! Miről maradtam le, amíg odavoltatok!- mondta vigyorogva Aiden.
Nem értettem mit keres itt, de az öröm, hogy újra láthatom a barátomat még a halálom előtt, engem is boldogsággal töltött el.
-Aiden!- kiáltottam és magamhoz öleltem.
-Fúj ne már! A végén még azt hiszik, hogy az ellenkező nemhez vonzódom.- látványosan megborzongott.
-Mit csinálsz itt?- tette fel helyettem Kristen a kérdést.
-Ja, hát csak jöttem meglátogatni Caroline-t. Hoztam neki macit!
A vér meghűlt az ereimbe, majd őrült tempóba kezdett el száguldozni. Pislogtam párat, hátha csak ideképzelem Aident és a szavait.
A plüssmackó valóban ott lógott a kezében. Kristen megint gyorsabb volt, mint én.
-Most viccelsz?
Aiden úgy nézett rá, mint egy csoki emberre.
-Nem. Hát ti küldtétek ide azt a híres dokit nem?
Kristen és én is teljesen ledöbbentünk. De hát, apám azt mondta elkéstem! És, hogy -hogy az orvos itt van? El se jutottunk odáig!
-Caroline él?- suttogtam magam elé meredve.
-De még mennyire! Reggel kelt fel először a műtét óta. Ügyes a kiscsaj!
Már nem is figyeltem a barátom szavaira. Csak azt hajtogattam a fejemben, hogy él. Caroline életben van. Nem halt meg. De, hát hogyan?
Kristen örömében felsikított és a nyakamba ugrott, még mindig értetlenül öleltem át.
-Tudtam, tudtam!- skandálta.
Kicsit eleresztett és a szemembe nézett. Az arcán ott bolyongott a mérhetetlen boldogság és egy kis nyugtalanság is. Amikor a bejárat felé pillantott, tudtam ő is arra gondol amire én. Megragadtam a kezét és mint két gyerek kezdtünk futni a kórterem felé, ahol a húgom feküdt.
-Várjatok már!- kiáltott utánunk Aiden.
A folyosóra érve kicsit lelassítottam, apám volt egyedül a helyiségben. Az arca szenvetlen maszkba torzult, amint meglátott.
Kristen felszisszent mellettem a félelemtől. Egyben biztos voltam: nem hagyom, hogy őt is bántsa!
Az apám nem indult el felém, csak ott állt a falnak támaszkodva. Kimérten tettem egy lépést, majd még egyet. Mozdulatlan.
Végig a szemébe nézve mentem az ajtóig, Kristent kicsit magam mögé löktem. Nem tett semmit. Még akkor sem, amikor csak egy kéznyújtás választott el tőle.
Tétován benyitottam, a klasszikus fehér kóterembe. Először édesanyámat pillantottam meg az ágy szélén, ahogy ő is észrevett felém ugrott. Vártam, hogy egy pofon csattanjon az arcomon, de ő csak megölelt.
-Annyira örülök, hogy semmi bajod.
A válla fölött a húgomra pillantottam, aki mosolyogva engem figyelt. Az arca hófehér volt, a szemei alatt apró karikák húzódtak. Az egyik kezéből mindenféle csövek lógtak, a másik gipszbe volt kötve.
-Azt hittem már sose értek ide.- mondta vékony kis hangján.
Elérzékenyülve bújtam ki anyám öleléséből és az ágy mellé térdeltem.
-Elnézést Moestro, de egy dühös medve az utunkat állta.
Felnevetett, a hangja az én szunnyadt szívemet újult erővel járta át. Kristen is mellém guggolt és megsimogatta Caroline gipszbe zárt karját.
-Hűha, micsoda gipszed van! Megengeded, hogy aláírjam?- kérdezte mosolyogva.
-Persze, épp kérni akartam!
Amíg Kris dedikálta a testvérem karját, anyukám mellé léptem, de le nem vettem a szemem a Carolineról.
-Hogyan?- kérdeztem halkan.
-Apád helikoptert küldött az orvosért, mivel a gépnek nem volt szükséges a hamufelhő fölé szállnia megadták az engedélyt.
Ha lehet még jobban megkönnyebbültem, minden szenvedés megérte, hogy lássam ezt a csodás pillanatot. Ahogy a húgom itt van és nincs semmi baja, hogy Kristen ugyanolyan csodával tekint rá, mint én.
-Tyler! Te is aláírod?- kérdezte Caroline mosolyogva.
-Még szép!
Caroline végig Kanadáról kérdezgettet minket, tudni akarta milyen ott a táj és láttunk-e medvét. Minden kérdésére feleltem, de egyre nem tudtam mit mondani:
-És mit csináltatok ott este?
Elmosolyodtam, a pöttöm ravasz kérdésén. Kristen nem blokkolt le annyira, mint én.
-Emlékszel arra a rajzra amit nekem rajzoltál?
Caroline bólintott, majd, ahogy megértette mit akar ezzel mondani neki Kris elvigyorodott.
-Hé, ez nem ér! Nekem is mondjátok el miről van szó!
-Majd később megmutatom.- suttogta az angyal a fülembe.
-Tyler!- szólt anya az ajtóból- Apád beszélni szeretne veled.
Hangosan nyeltem egyet, már koránt sem akartam meghalni. Felálltam és velem együtt mozdult Kristen is a karomba kapaszkodva.
-Te maradj itt!- utasítottam finoman.
-Nem!
Nagy sóhaj kíséretében mentem ki a folyosóra, ahol apám és mellette Aiden várakozott. Jól ismertem apukám nézést, a szigorú, lenéző pillantást.
-Nem bántalak, mert Caroline megkért, hogy ne tegyem.- mondta fojtott hangon.
Kristen szorítása erősebb lett a karomon.
-De legalább akkor szóba, hadd mondjam el a véleményem.- türelmesen vártam- Életem legrosszabb döntése volt, amikor a születésed után nem adtalak közvetlen árvaházba. Nem érdemled meg, hogy élj. Semmire kellő vagy! Majdnem megölted a húgodat!!! Van fogalmad arról milyen következményei lettek volna annak???
A nyelvembe haraptam, megállítva a szavak áradatát. Megérdemeltem, minden egyes mondatát.
-Mostantól nem vagy a fiam.- közölte, majd megfordult és a kijárat felé indult.
-Maga nem ismeri őt!- kiáltott utána Kristen.
Az apám felé lépett, -aki azonnal szembe fordult vele- elkaptam a derekát és visszahúztam magam mellé, de ő nem tágított.
-Nem hinném, hogy te igen!- apukám szinte köpte a szavakat.
-Ön nem volt ott vele Kanadába. Nem látta mennyire küzd, hogy megmenthesse a húgát! Azt mondta, ha Caroline meghal öngyilkos lesz. Hát magának ez nem számít?
-Kár, hogy nem tette meg hamarabb.
Kristen összerándult a karjaimba, ahogyan én is. Aiden is meghökkenve bámult az ,,édesapámra”, aki ismét hátat fordított nekünk és eltűnt.

Előrejelzés

Tudom, hogy kicsit sokáig húztam megint az új részt, de rengeteg dolgom van. Előttem egy könyvkiadás, folyamat szponzorokhoz, felolvasásra járok. De nem nyavalyogni jöttem! :D

Szóval holnapra mindenképpen összehozok egy új részt, és még ezen a héten egyet vagy kettőt, mert utána elutazom.

Köszi Nori a kommenteket!<3

K.