RMF-Remember Me Forever

Sajnálom, hogy ennyit csúsztam, legközelebb igyekezni fogom, de remélem azért a fejezet mindenkit kárpótolni fog.

Kitti

8. Egy álom

Az ajkaim éppen, hogy csak súrolták az övéit, amikor hirtelen Garett lépett ki az ebédlőből…

Először nem vett észre minket, az ingén törölgetett egy foltot, ennyi idő meg nekem pont elég volt, hogy távolabb húzódjak Kristentől. A barátom abban a pillanatban nézett felénk, ahogy ez megtörtént.

-Oh, nem tudtam, hogy már jöttök. De látom nem ment könnyen-bökött az ujjával ránk, arra utalva, hogy Kris még a karjaimban hever.

-Garett te mit csinálsz itt?- kérdezte Ő teljesen ledöbbenve.

Lábra állítottam Kristent, de az arcára nem mertem nézni jól tudtam, hogy kapni fogok még az előbbi magánakciómért.

-Boldog szülinapot kincsem!- mosolygott Garett majd hozzá lépve szenvedélyesen megcsókolta.

Ahogy néztem őket hirtelen idegesség öntött el, éreztem, ahogy minden izmom görcsbe rándul és az öklöm csak arra vágyik, hogy Garett arcán landoljon. Amint véget ért a számomra rettentő hosszú csók, villámcsapásként ért a felismerés. Az agyam teljesen kitisztult…pár perccel ezelőtt majdnem tönkre tettem mindent, most meg meg akarom verni a barátomat, mert megcsókolta a barátnőjét. Nevetséges!

-El is felejtettem, hogy szülinapom van- motyogta zavartan Kristen.

-Gyerünk be, a többiek is itt vannak.

A teremben még senki nem számított az érkezésünkre a villany is égett, az emberek összeverődve beszélgettek. Csak nagykésőre tűnt fel nekik, hogy ott vagyunk.

-Boldog születésnapot Kristen!- kezdte el az első személy a jól ismert mondat skandálást, amihez később mindenki csatlakozott.

A gerle pár úgy eltűnt a tömegben, hogy csak körülbelül félórával később találtam meg őket. Nekidőltem a falnak és feltűnésmentesen figyeltem Kristent, ahogy kedvesen cseveg a vendégekkel. Nem sokkal később a zene is felcsendült és mindenki vadtáncolásba kezdett a parketten. Aident láttam néha-néha felbukkanni, holt részegen mindig más lány társaságában.

Nagyot sóhajtva figyeltem, ahogy Kristen Garett karjaiba simulva ringatja csípőjét a zene ritmusára.

-Légy óvatosabb- állt mellém Maria.

A tekintetemmel nem engedtem el Kristent, de közelebb hajoltam a kedvenc ápolónőmhöz, hogy jobban halljam.

-Ezt mire érted?- próbáltam túlharsogni a zenét.

-Jól tudod mire. Kristenre… látom, hogy nézel rá.

Lemondóan kifújtam a levegőt, már más is észrevette, hogy nincs velem valami rendben.

-Nem tudom mit csináljak Maria- nyögtem kétségbeesetten.- Garett jóbarátom.

-Ha nem itt lennétek, egy kórházban, halálos betegen azt mondanám felejtsd el, lesz másik. De talán ő az utolsó ilyen az életedben Tyler, ne az agyadra hallgass, hanem a szívedre.

Alaposan megrágtam a szavait, igaza volt, de nem voltam benne biztos csakugyan meg is tudom ezt tenni Garettel.

-És ha Kris nem akarja?

-Akarja.

Mire felé kaptam a fejem, hogy rákérdezzek, hogy értsem ezt, már hűlt helyét találtam. Elindultam utána a tömegbe, de hamar elvesztettem szem elől. De a következő fordulásomnál Garettbe és Kristenbe ütköztem.

-Kit keresel Tyler?- kérdezte kedvesen a barátom.

-Mariat, de eltűnt.

Kristenre pillantottam, aki a padlót bámulta kitartóan.

-Én meg téged kerestelek. Rád bízhatom kicsit Kristent? El kell intéznem valamit.

Az említett felkapta a fejét és ijedt tekintete rám tévedt. Nagyot nyelve bólintottam.

-Oké, köszi-Garett egy puszit nyomva szerelme homlokára el is tűnt.

Pár másodpercig csak álltam Kristennel szemben, mindketten a némaságba burkolózva. Aztán lassan, de határozottan a dereka után nyúltam és közel húztam magamhoz. Nem telt bele sok időbe, míg ő a kezeit a nyakam köré fonta. A mellkasom gyorsabban emelkedett fel-le, mint szokott, mikor Krishez érek. Abban a minutumban, ahogy a teste az enyémhez ért feladtam, minden ellenállásom, az agyamban egyetlen mondat vízhangzott: Kell nekem!

Mairanak igaza volt, nem tudhatom mennyi időm van, minden percet úgy kell kihasználnom, ahogy én szeretném.

Lehajoltam Kristen füléhez és érzékien belesuttogtam.

-Még nem is kívántam boldog szülinapot.

-Most már megtetted. Köszönöm a meglepetést, Garett mondta, hogy félig te szervezted.

Felbátorodva iménti döntésemen az ajkaimat puha, selymes nyakár nyomtam és élvezettel észleltem, ahogy Kris megremeg a karjaimban.

-Szívesen- búgtam.

A szám lassú volt én mégis szélsebesen araszoltam Kristennel egy sötét sarok felé. Az épp elmémnek már rég búcsút intettem.

Mikor végre kiértünk az embertömeg gyűrűjéből, finoman mégis akaratosan egy sötét sarok falához nyomtam a testét. Nem vártam sokáig, ajkaim automatikusan visszatértek a nyakához. Egyik kezemmel a falnak támaszkodtam elzárva minden menekülési útvonalat, a másik kezem pedig tüzesen végig simított Kristen bordáin le egészen a térdéig.

-Tyler…-hallottam egy gyenge hangot, de túlságosan erőtlen volt ahhoz, hogy ezt tiltásnak vegyem.

Folytattam, amit elkezdtem egyre növekvő szenvedéllyel, levegőhiány miatt zihálni kezdtem, de nem álltam meg.

Amikor eltávolodva nyaka finom bőrétől az ajkaira hajoltam Kristen felszisszent.

-Tyler…kérlek, ne.

Kinyitottam a szemem és milyen az övébe fúrtam. A tekintetében valamiféle vihar tombolt, küzdött a szél ellen, de közben kiszáradva várta az esőt.

-Mond a szemembe, hogy nem vágysz rá és akkor elengedlek-suttogtam.

Felnyögve elfordult tőlem, de visszairányítottam az arcát.

-Mond!

Nagy levegőt véve megszólalt, remegő hangon, miközben lesütötte hosszú pilláit.

-Nem akarom…

-Hazudsz!

Meg se várva a válaszát forró ajkaira tapasztottam az enyéimet. Valahol a mennyország és a pokol kapuja között tengődhettem, amikor magamon éreztem a selymes bőrfelületet. Mohón rajzoltam körbe a nyelvemmel ajkait, amik enyhén elnyíltak így nem okozott gondot, hogy átfurakodjak a szájába. Kristen sokáig nem moccant, de nem sokkal később épp elmém végleges megsemmisülése után bátortalanul visszacsókolt. El se mertem hinni, hogy ez mind velem történik meg. A helyzet még izgatóbb volt az miatt, hogy gyakorlatilag bárki észrevehetett volna minket, akár Garett is…

Pár centire elszakadva Kristől, izzó szemeibe néztem, szaporán szedte a levegőt és ajkait alig észrevehetően benyálazta. Apró puszikat leheltem rá és kiélveztem az ízét. De mire újra Kristen tekintetébe pillantottam onnan eltűnt a tűz és helyét a félelem vette át.

-Engedj el- suttogta megtörten.

Nehezen, de elvettem a kezem a falról és hátrébb léptem. Összeszoruló szívvel figyeltem, ahogy azonnal megkerül és elszalad. Lehunytam a szemem és azzal nyugtattam magam, hogy csak túl hirtelen érte, hisz eddig a ma estén kívül semmilyen jelét nem mutattam annak, hogy vonzódom hozzá. Be fogja adni a derekát…éreztem a csókján, hogy akar engem csak az agya ezt még nem képes elismerni.

Alig, hogy kiléptem a sötét sarokból Bob-az orvosom ugrott elém.

-Tyler, már mindenhol kerestük, maga következik.

Megigézve bólintottam.

-Itt a gitárom?

-A színpad mellett.

Izgultam az miatt, hogy Kristen, hogy fog ezek után reagálni az ajándékomra. Szinte remegő lábakkal lépdeltem fel a rögtönzött kisszínpadra. Leültem az ott álló rozoga székre pont a mikrofon elé. A teremben mindenki elhallgatott, nem mertem kinyitni a szemem, de jól tudtam, hogy Kristen valahol ott áll el és engem néz.

Megpengettem a húrokat, majd a zene hamarosan életre kelt a kezemben. A bevezetés után elértem, ahhoz a részhez, amikor énekelnem kellett. Ahogy az első szót kiejtettem mély rekedtes hangomon kinyitottam a szemem és a tömegben szinte azonnal megtaláltam Kristent. Garett mellett állt, aki átkarolta de ő nem viszonozta ezt és ez egyfajta boldogsággal töltött el.

Rabul ejtettem a tekintetét, hogy éreztessem csak neki énekelek. A dallam körülölelte a kettőnk láthatatlan kötelékét és magabiztosan kúszott Kris felé. Mikor odaért az amit üzenni akartam az ajándékommal, a szemeibe könnyek gyülekeztek, de hogy megakadályozza szabadulásukat sűrűn pislogott. Éppen, hogy csak megpengettem az utolsó pár akkordot olyan történt, amire nem számítottam. Kristen elrohant. Mintha egy szívem darabját vitte volna magával, nem értettetem a reakcióját. Egy gyors meghajlást követve utána szaladtam, már csak a kihalt folyosón értem utol. Amikor elkaptam a karját és magam felé fordítottam felzokogott.

-Mért csinálod ezt Tyler? Miért???- üvöltötte, miközben a mellkasomat püfölte.

-Nézz rám!- utasítottam.

De mivel nem volt hajlandó megtenni ezért az arcát a két kezem közé fogtam.

-Kris…Kristen- suttogtam- A bátyám egyszer megígértette velem, hogy minden álmomat teljesítsem a halálom előtt. Nem tudtam, hogy ilyen hamar el fog érkezni ez a pillanat. Úgy képzeltem el, hogy egy puha fotelben ülve az unokáimmal az ölemben és a feleségemmel az oldalamon egy hosszú életet magam után tudva halok meg. De nem így lett és ezt el kell fogadnom. De a bátyámnak tett ígéretet megtartom, és nekem Te vagy az álmom.

Az utolsó szavamat kimondva Garett bukkant fel, ismét a legrosszabbkor.

-Valami baj van?

-Csak fáradt vagyok… szeretnék aludni- motyogta gyorsan Kris.

-Gyere elkísérlek. Tyler te még maradsz?

Nem is igazán figyeltem arra, amit Garett kérdezett, de azért valami zagyva választ sikerült összehoznom.

-Rendben. Jóéjt!

Intettem és végig néztem, ahogy egyre távolabb kerülnek tőlem. Én a másik irányba indultam el, ahhoz az ablakhoz ahol a folyosó véget ért. Mikor odaértem feltekintettem a csillagos égre, miközben azt gondoltam magamban: Nagy feladat elé állítottál Michael!