23. fejezet

Élvezzétek ki a nyugodt fejezeteket, mert még egy lesz ilyen, és utána nagyon bepörögnek az események. Rengeteget foglak megsirattatni titeket és a szívbajt hozni rátok. :) Ez egy nem túl jól sikerült fejezet lett, kicsit fáradt vagyok mostanában.

Kitti

Az élet egy harc. Csata a környezetünkkel, önmagunkkal, mindezt azért, hogy idős fejjel elmondhassuk: éltünk!

Mindenki érezte már azt, mikor valamit mindennél jobban szeretne, de mégsem kaphatja meg. Sok mindent megfogad, a célja érdekében, teljesíteni próbál magának, hogy igenis megérdemli a szeretete tárgyát vagy személyét.

Én is ezt akarom tenni. De számítana valamit? Számítana, ha azt mondom, hogy leszokom a dohányzásról, ha cserébe megkapom Őt?

Hinni szeretném, hogy igen, ér valamit. Elhitetni magammal, hogy ilyen egyszerű. Egy aprócska fogadalom és az enyém lesz Kristen.

Mind hiába…

Még az ágyon fekve öleltem gyenge testét, amin újra és újra eluralkodtak a könnyek.

-Nem akarlak ismét magadra hagyni- suttogta remegő hangon.

A boldogság egy pillanatra felém kerekedet, hogy teljes erőből csapjon le rám. Sajnos tudtam, hogy ez nem tarthat örökké.

-Akkor ne tedd!- könyörögtem.

-Tyler titokban kellene élnünk, csak akkor lehetnénk együtt, amikor négy fal között vagyunk- nézett lemondóan a szemembe.

-Nem érdekel! Ez sokkal több, mint a semmi, pár nappal ezelőtt erről álmodni se mertem.

Gyötrődve megrázta a fejét.

-Nem érdemlem meg a szerelmedet. Tönkre tettem az életed.

-A világom már akkor tönkre ment, amikor Michael meghalt és az apám megutált. De te megjelentél, hoztad magaddal a reményt, az új, jobb élet reményét. Ez mindennél többet ért nekem. Csak próbáljuk meg helyre hozni Kristen, kérlek!- szinte remegtem azért, hogy végre engedjen ez ügyben.

Minden előjel nélkül, felemelte a fejét a mellkasomról és megcsókolt. Próbáltam olyan meggyőzően viszonozni kedvességét, ahogy csak tudtam. A mozdulataimból áradt a gyengédség és a szeretet, nem különben az övéiből.

Behunyt szemmel eltávolodott tőlem pár centire.

-Mindent megteszek, hogy veled maradhassak- búgta kellemes hangon.

Örömittas mosoly terült el az arcomon és önfeledten szorítottam magamhoz, mire rá is átragadt a jó kedvem. Úgy szorítottuk egymást, mintha a világ vége közeledne és csak együtt élhetnénk túl.

Újra megcsókoltam, de nem mertem tovább menni. Ami köztünk történt az nem csak egy aprócska szakítás volt, annál sokkal több. Én az érzelmiemet szavakba akartam önteni, nem pedig egy mulandó örömszerzésbe.

Valaki hangosan dörömbölt az ajtónkon, Kristen szabadulni próbált a karjaimból, nem akartam elengedni, nehezen eszméltem rá, hogy igenis ezt kell tennem. A lebukás legkisebb lehetőségét is ki kell zárnunk.

-Nyissátok már ki, sürgős dolgom van!- kiáltotta Aiden az ajtó túloldaláról.

Felnevettem, gondtalanul, boldogan. Kristen minden mozdulatomat figyelte, ahogy az ajtóhoz lépek és elfordítom a zárat.

-Na végre!- morogta Aiden és arrébb lökött, hogy bejöhessen a szobába.

-Használhatom a mosdótokat?

Keresztbe tett lábakkal állt, nem volt nehéz kitalálni mi baja van.

-Miért nem a sajátodat használod?- kérdeztem mosolyogva.

Lehajtott fejjel válaszolt.

-Kizártam magam…

Kristen angyalian felkacagott, majd mellém állt, túlságosan közel, így hátrálnom kellett egy lépést. Megértően nézett rám. Nehéz úgy valaki mellett lenned, akit tiszta szívből szeretsz mégsem érhetsz hozzá.

-És Kellan?

-Elment valamerre a többiekkel, de könyörgöm hadd menjek be, mert bepisilek.

Nevetve intettem neki a fürdőszoba felé. Amint bezárult mögötte az ajtó Kristenhez léptem és átöleltem a derekát.

-Nehezebb lesz, mint gondoltam- sóhajtott.

-Majd megoldjuk!- bizonygattam, attól félve, hogy meggondolja magát.

Épp az ajkaira hajoltam, hogy egy csókot lopjak tőle, amikor meghallottuk kiszűrődni a mosdóból az egyenletes folyást, ami nem a vízcsapból jött.

Kris a szája elé kapta a kezét, valamennyire elnyomva a feltörni készülő röhögő görcsöt. Én meg se próbáltam elfojtani. Jó volt újra igazán nevetni.

Kis idő múlva Aiden kielégült arccal nyitott ajtót.

-Életemben nem volt még ilyen jó…

Kristen eddig bírta eltitkolni mennyire örömét leli a barátom őrültségében, hangosan felkacagott. Aiden értetlen tekintete rám villant, fuldokolva válaszoltam.

-Nem túl vastagok itt a falak.

A lakótársam fülig pirulva megcélozta a kijáratot.

-Ja egyébként, lemegyünk páran a bárba. Nagy lerészegedést tervezünk!

-Akkor ott a helyünk!- mondtam Kristenre nézve, aki megnyugodni látszott.

Aiden meglepődött a kedvességemen, ami Kris felé áramlott. Pár órája még egészen másképp álltak a dolgok.

-10 perc múlva találkozunk- ment ki zavart arckifejezéssel.

-Azt hiszem ráfog jönni- sóhajtottam, miközben egyre közelebb araszoltam Kristenhez.

-Szerinted, ha megkérnénk hallgatna erről a többieknek?- simított végig a mellkasomon, felkorbácsolva régóta szunnyadó vágyaimat.

-Ha megfenyegettem azzal, hogy elveszem a videó játékait, akkor biztosan- vicceltem.

-Remélem, tartani fogja a száját.

-Ami azt illeti, sokkal nagyobb gondok elé nézünk- feleltem mosolyogva.

Kristen kíváncsian pillantott fel az arcomra.

-Egy egész éjszakát átbulizni a bárban, anélkül, hogy hozzád érhetnék.

-Én bízom benned, Tyler!

Figyelmeztetni akartam, hogy ne tegye, de még magamnak is nehezen vallottam be, hogy ennyire nincs önuralmam. Azért mégis csak férfi vagyok, bárhonnan nézzük.

Kristen már legalább tizenöt perce a fürdőbe volt és készülődött, figyelmem elterelése érdekében a megrepedt előszoba tükör előtt álldogáltam és a hajamat babráltam. Számomra érthetetlen mit szeret bennem Kristen, Aiden szerint úgy nézek ki, mint egy hajléktalan. Néha igazat adok neki.

Hallottam a hátam mögött a lépteket, felé fordultam, hogy végre láthassam mi tartott ilyen sokáig. A szememet megfontoltam vezettem végig a testén, miközben a kezem az ajtófélfába markolt. Karcsú alakját, egy vékonyka fekete ruha fedte, ami alig ért le a combja közepéig. A fehér bőre, most még selymesebbnek tűnt. Persze a converse tornacipő elmaradhatatlannak bizonyult.

-Megakarsz ölni- suttogtam, csodás lábait figyelve.

-Átöltözzek?- kérdezte és már fordult is a szekrénye felé, mikor elkaptam a karját.

-Ne! Tökéletes vagy.

Mosolyogva bújt hozzám, akárcsak egy pajkos kis cica. Ajkaim az övére tapasztottam, puhaságuk ismét rabul ejtett. Nyelve édes keringőbe hívta az enyémet, hogy együtt táncoljanak tovább. Kristen meg-megborzongott a karjaimban, az én kezem is enyhén remegett.

-Mennünk kell- tolt el magától.

-Tudom- sóhajtottam, de még egy gyors puszit nyomtam a szájára.

A motel folyosójára lépve, fintorogva engedtem el Kristen kezét. A bárban már az egész banda ott volt, egy nagy körasztalnál ültek.

-Nocsak, nocsak! Még nem öltétek meg egymást?- viccelődött Kellan, amikor Krissel leültünk egymás mellé, titokban a kezem a combjára helyeztem. Ennyit igazán megengedhetünk magunknak. Képtelenség mellette ülni, mint a cövek, amikor ilyen gyönyörű.

A bár kicsi volt és tömény cigi füst terjengett, de a szememet nagyon is vonzotta a karaoke gép a mini színpad mellett.

-Nem hinném, hogy sor kerül rá- feleltem mosolyogva a barátunk előbbi kérdésére.

Egyszerre több szempár is ránk rebbent. Köztük volt Aidené- aki valószínűleg nagyon közel jár az igazsághoz-, Chadé és végül Adamé. Nem törődtem velük, nincs semmilyen bizonyítékuk.

Kristen idegesen gyűrögetett egy papírdarabot, a szemét az asztallapra szegezte. Az ujjam hegyével simítottam végig a combján, amitől kicsit megnyugodott.

A hangulat hamar feloldódott, amint inni kezdtünk. Se Kristennek se nekem nem volt szükségünk sok piára, ahhoz, hogy boldogok legyünk. Így is azok voltunk. Aiden taccs részegen mászott fel az asztal tetejére legalább hat poharat összetörve. A marha Kellan persze követte és együtt ropták. Mások is elmentek táncolni, de engem még mindig a karaoke gép csalogatott kitartóan. Kristent hallottam néha énekelni és tudtam jól, hogy semmi baj nincs a hangjával.

-Van kedved karaokezni?- kérdeztem reménykedve nézve rá.

Kris az ajkát rágcsálva pislogott a színpad felé.

-Úgyse figyelne ránk senki, mindannyian sokat ittak- győzködtem.

Félénken bólintott. A karjánál megfogva húztam a géphez, ahol ki lehetett választani a számokat. A szemem rögtön megakadt a kedvenc dalomon.

-Ismered a Love me or not-ot?

Hitetlenkedve nézett rám.

-A kedvenc számom, azt hittem rajtam kívül senki nem hallgat Dub Fx-et.

A teremben csakugyan senki nem figyelt ránk, még akkor sem, amikor felálltunk a színpadra mikrofonokkal a kezünkben. Kristenre mosolyogtam, aki izgatottan túrt bele a hajába.

Felcsendült a már jól ismert dallam, rögtön énekelni kezdtem. A hangszínem tökéletes volt a számhoz, nem különösebben találhatók benne magas hangok. Kristen a második reflénnél kapcsolódott be, addig csak engem hallgatott. Abba hagytam az éneklést, hogy őt is hallhassam, mire elbicsaklott a hangja így besegítettem neki. A szavaink egybe folytak, miközben Kristen szemébe nézve énekeltünk tovább.

A reflén egyszerű volt így a barátaink is hamar megjegyezték és az utolsó sorokat már kiabálva kornyikálták velünk. Fergeteges hangulat kerekedett, még a pultos fiúk is rázendítettek. A zeneszám végén barátian átöleltem Kristent, mintha csak gratulálnék neki, miközben a fülébe suttogtam.

-Szeretlek!