Elkezdődik a drámák sorozata, előre is mindenkitől elnézést kérek!
Kitti
Meg kell tanulnunk elfogadni amink van, és küzdeni azért amink nincs.
-Szeretlek!- súgtam még a színpadon állva.
Elmosolyodott, majd fülig pirulva lehajtotta fejét. Nevetve néztem körül a terembe, Aidennek nem tűnt fel, hogy már rég véget ért a dal, tovább skandálta a reflént. Adam tekintetéttől egy pillanatra megijedtem, nem volt dühös sem szomorú, ahogy Kristent bámulta. Viszont mérhetetlen csalódás ült ki az arcára, a tartása meggörnyedt és inkább hasonlított egy száz éves haldokló öregemberre, mintsem egy fiatal srácra. Bármennyire is utáltam, most megsajnáltam. Akár én is lehetnék ebben a helyzetben, ha Kristen másképp döntött volna.
Leléptünk az aprócska színpadról, de amikor a többiek felé indultam az angyalom megragadta a karom és csábosan a fülembe suttogott.
-Menjünk fel, olyan rég voltunk már úgy együtt!
Kellemes borzongás futott végig rajtam, nem törődtem a barátainkkal megragadtam Kristen kezét és szinte a falhoz lapulva siettünk az ajtó felé. A folyosón több ismeretlen ember is megbámult, ahogy eszeveszetten rohantunk.
Reszkető ujjakkal nyitottam ki a zárat, hogy a meleg szobába lépjünk. Felkapcsoltam a villanyt, hogy láthassunk valamit, de Kristen azon nyomba le is oltotta. Vaksin tapogatóztam a sötétbe, míg végül rátaláltam Kris keskeny derekára. Amint hozzáértem zihálni kezdett, ami kellőképp fényezte az egomat.
Az iménti elveim, hogy nem fektetem meg rögtön Kristent már messze jártak. Próbáltam visszafogni fékeveszett vágyamat és nem vadállatként megcsókolni, holott legszívesebben azt tettem volna.
A lábai egy pillanatra megrogytak, így még szorosabban fontam köré a karjaim, miközben halkan kacagtam.
-Mi az ennyire hiányoztam?
Nevetve lökött az ágyra, hogy aztán fölém mászva a szemembe nézzen.
-Fogalmad sincs mennyire!
Lecsapott ajkaimra, felhergelt vadmacskaként, a bájos kis cica eltűnt. Hagytam, hogy ő irányítson mért ne tettem volna? Bármit megadtam volna egyetlen érintéséért.
Férfi létemre azért én sem voltam tehetetlen, a kezeim észrevétlenül simogatták le Kristen vékony fekete ruháját.
Mikor végre sikerrel jártam és lehúztam róla, új s egyben régi utakat kutattam fel. Puha bőre perzselt az ujjaim alatt, átadva a forróságot belém is.
Lerángatta rólam a pólómat és a nadrágomat, bár azzal voltak problémái, meglehetősen szűkössé vált ez idő alatt. Barangoló kezeimet a fejem fölé szorította és mosolyogva nyomott egy puszit a szívem helyére. Ellágyultan figyeltem, ahogy a fülét a mellkasomra tapasztja, hogy hallhassa az emberek legszebb szervének őrült dobogását. A pillanat megállt a levegőben és nem is akartam elengedni. Egészen addig, amíg Kristen sokat akaróan meg nem csókolt és eleresztette kezeimet, visszarántva belém vágyaimat.
Akadály nélkül távolíthattam el fehérneműit, miközben ő is hasonlóan tett az alsónadrágommal. Végig cirógattam a combja belső peremét, de hangja megállított.
-Nem bírok tovább várni! Szeress!
Fölé hajoltam és ajkaimmal éppen csak súrolva az övét hatoltam belé. Egyszerre szakadt fel elégedett sóhaj mindkettőnkből. Nem mozdultam meg, a régi élmény minden örömét ki akartam élvezni. Persze egy idő utána a vágyam ezzel nem értett egyet, így lassan mozogni kezdtem benne.
Már olyan hosszú ideje vágyódtunk a másikra, hogy nem kellett sok mozdulat miután előbb Kristent, majd követve őt engem értek el az orgazmus hullámai.
Fáradtan öleltem magamhoz, kicsiny testét, ami szüntelen remegett. A hold bevilágított az ablakon az éj nyugodt volt, mégis valahogy vészjósló.
Kristen hangja törte meg a csendet.
-Volt már olyan, hogy megérezted a közeljövőben valami nagyon rossz fog történni?- mélázott a szemközti falat bámulva.
-Igen-leheltem.
-Régen nem gondolkodtam ilyeneken. De a világ változik és vele együtt mi is változunk Tyler. És én félek, nem tudom mitől, de bennem van ez az érzés, ami nem hagy nyugodni.
-Nem akarom, hogy aggódj e miatt! Nem lesz semmi baj, óvatosak leszünk nem fogunk lebukni.
Megrázta a fejét a mellkasomon.
-Most nem csak erre gondoltam. Erről a félelmemről sem kellene megfeledkeznem, de más aggaszt.
-Mond el mit érzel!- simítottam végig bársonyos haján.
-Amióta elhagytalak rémálmaim voltak és mindnek te voltál a főszereplője. Az álmok pedig mindig ugyanúgy zárultak- suttogtam szinte hangtalanul.
-Meghaltál. Mindig! Hiába próbáltam ezt megakadályozni nem ment.
Michael halála óta úgy gondoltam erre a jelenségre, mint egy szörnyű erőre, ami elvette a bátyámat és tönkre tette az életemet. De azon sosem tépelődtem, mi lenne, ha én halnék meg.
-Azt hittem ezek az miatt vannak, hogy elhagytalak és csak a bűntudat kelti ezeket a rémes álmokat- folytatta Kris.- De még most előjönnek Tyler! Félek, annyira félek!
Könnyei a bőrömre folytak, megijedtem a hangulatváltozásától. Védelmezően öleltem, ő ugyanezt tette. Egymást akartuk védeni.
-Nélküled nem megyek sehova!- bizonygattam, de Kristen balsejtelme rám is átragadt.
Ha az emberek a jövőbe látnának, egyszerű lenne az élet. Tudnánk, hogy mit mikor és hogyan tegyünk, rossz következmények nélkül. És a saját halálunkat is végig nézhetnénk, hogy utána megakadályozhassuk azt.
Figyeltem, ahogy Kristen szemei lassan lecsukódnak, őrizni akartam az álmát, megvédeni őt mindentől.
Michael! Egyszer azt mondtad nekem, hogy nem az elhunyt szenved, hanem a családja, barátai, hozzátartozói. Kristen vajon, hogy viselné, ha csatlakoznék hozzád, ha az álmai valóra vállnak?
Az angyal szemei hirtelen kipattantak és ijedten kapta rám a tekintetét, attól féltem megneszelte a gondolatmenetemet.
-Tyler!- a hangja hisztérikusan csengett.
-Mi a baj?
Nagyot nyelt és elfordította a fejét.
-Nem védekeztünk!
A torkomra forrt minden szó. Beletelt tíz másodpercbe, amíg megtaláltam a hangszálaimat.
-Az nem lehet… te…szeded a fogamzásgátlót…
-Féléve nem- lehelte.
Egyikőnk se szólalt meg. Tudtuk nagyon jól ez milyen következményekkel járhat. Mégsem éreztem semmit, mintha minden emberi érzést kiszipolyoztak volna belőlem. Ültünk a néma csendben, mint két buborékba zárt katica. Könnyen kipukkaszthatnánk a buborékot, de nem tesszük meg, mert különös légkört hordoz magában.
A telefonom idegesítő csörgése szétrepesztette a burkunkat, mire mindketten összerezzentünk. A készülékért nyúltam, amin Caroline neve villogott.
-Szia!- a hangom ingatag volt, így gyorsan megköszörültem a torkom.
-Hello!
Az örökké fecsegő kishúgom eltűnt, gyászosan hallgatott.
-Baj van?- kérdeztem azonnal.
-Apa már egy hónapja megígérte, hogy elvisz arra a kiállításra, ami csak egy évben egyszer nyílik meg.
Élesen beszívtam a levegőt, rosszat sejtettem.
-Anyuval a múzeum előtt vártunk rá, de nem jött. Elmentünk az irodájába, de épp tárgyalása volt ezért kiküldött minket, meg se hallgatott.
Caroline hangja elcsuklott, magam előtt láttam az arcát, ahogy egy könnycsepp gördül végig rajta. A kezem ökölbe szorult.
-Anya mit mondott neki?
-Ismét elmagyarázta, hogy van két gyereke, akik szeretik őt. Mire apa azt mondta, hogy te… nem vagy a fia.
A húgom nem tudhatta, hogy mindezt egyszer már mondta nekem az apám. Még a kórházban tagadott ki a családból. Ettől függetlenül újabb ütés találta el az arcomat, de most csak a testvérem érdekelt.
-Hazamegyek és beszélek vele! Ezt nem teheti meg veled!- morogtam, miközben a ruháimat kapkodtam magamra.
-Siess!- szipogta.
Kinyomtam a telefont és nagy hévvel vágtam az éjjeliszekrényre. Kristen aggódva figyelte az arcomat.
-Mi történt?
-Apám megint felültette Carolinet, de ezt már nem hagyom! Visszamegyek New Yorkba!
A pár holmi, amit érkezésünk óta kipakoltam hangos puffanásokkal landoltak az utazótáskámba.
-Veled megyek!- ugrott fel az ágyról Kristen.
Hálás pillantást küldtem felé, ez sokat jelentett nekem. De ahhoz túl dühös voltam, hogy ezt tettekkel is bizonyítsam.
-Hogy jutunk haza?- kérdezte magára húzva egy farmert.
-Taxival a vonat állomásig, nem vagyunk túl messze. Szólnál a többieknek, hogy elmegyünk? Addig én befejezem ezt-vettem ki kezéből a táskáját.
Bólintott és kirohant az ajtón. Eddig tartott a boldogságunk, egyetlen tudat nyugtatott, ez pedig Kristen ittléte volt. Nélküle ezt nem bírnám végig csinálni. Az adrenalin vadul lüktette az ereim falát, törni-zúzni akartam. Mégsem tettem. Ha csak Kristenre gondoltam egy pillanatra átjárta a testemet a nyugalom.
Michael egyszer azt mondta nekem, egy ember nem lehet boldog. Rengeteg tényező kell a tökéletes boldogsághoz. Ha egyszer átéljük ezt az érzést, akkor gondoljunk a szenvedő emberekre és rögtön megtudjuk, hogy nincs olyan momentum amikor azt mondhatnánk, most igazán boldog vagyok! Egyetértek vele.
Lassan tizenöt perc telet el, de Kristen nem tért vissza. Épp a keresésére akartam indulni, amikor kinyílt az ajtó és halálsápadtra vált arccal szerelmem vánszorgott be rajta.
-Tyler!- suttogta remegő hangon.
A lábam földbe gyökerezett, megkapaszkodtam az egyik bútordarabba, hogy talpon tudjak maradni.
Kristen rám emelte könnyes tekintetét, a végtagjaim elzsibbadtak.
-Adam rájött! Mindenről tud, ami köztünk történt!
Élvezzétek ki a nyugodt fejezeteket, mert még egy lesz ilyen, és utána nagyon bepörögnek az események. Rengeteget foglak megsirattatni titeket és a szívbajt hozni rátok. :) Ez egy nem túl jól sikerült fejezet lett, kicsit fáradt vagyok mostanában.
Kitti
Az élet egy harc. Csata a környezetünkkel, önmagunkkal, mindezt azért, hogy idős fejjel elmondhassuk: éltünk!
Mindenki érezte már azt, mikor valamit mindennél jobban szeretne, de mégsem kaphatja meg. Sok mindent megfogad, a célja érdekében, teljesíteni próbál magának, hogy igenis megérdemli a szeretete tárgyát vagy személyét.
Én is ezt akarom tenni. De számítana valamit? Számítana, ha azt mondom, hogy leszokom a dohányzásról, ha cserébe megkapom Őt?
Hinni szeretném, hogy igen, ér valamit. Elhitetni magammal, hogy ilyen egyszerű. Egy aprócska fogadalom és az enyém lesz Kristen.
Mind hiába…
Még az ágyon fekve öleltem gyenge testét, amin újra és újra eluralkodtak a könnyek.
-Nem akarlak ismét magadra hagyni- suttogta remegő hangon.
A boldogság egy pillanatra felém kerekedet, hogy teljes erőből csapjon le rám. Sajnos tudtam, hogy ez nem tarthat örökké.
-Akkor ne tedd!- könyörögtem.
-Tyler titokban kellene élnünk, csak akkor lehetnénk együtt, amikor négy fal között vagyunk- nézett lemondóan a szemembe.
-Nem érdekel! Ez sokkal több, mint a semmi, pár nappal ezelőtt erről álmodni se mertem.
Gyötrődve megrázta a fejét.
-Nem érdemlem meg a szerelmedet. Tönkre tettem az életed.
-A világom már akkor tönkre ment, amikor Michael meghalt és az apám megutált. De te megjelentél, hoztad magaddal a reményt, az új, jobb élet reményét. Ez mindennél többet ért nekem. Csak próbáljuk meg helyre hozni Kristen, kérlek!- szinte remegtem azért, hogy végre engedjen ez ügyben.
Minden előjel nélkül, felemelte a fejét a mellkasomról és megcsókolt. Próbáltam olyan meggyőzően viszonozni kedvességét, ahogy csak tudtam. A mozdulataimból áradt a gyengédség és a szeretet, nem különben az övéiből.
Behunyt szemmel eltávolodott tőlem pár centire.
-Mindent megteszek, hogy veled maradhassak- búgta kellemes hangon.
Örömittas mosoly terült el az arcomon és önfeledten szorítottam magamhoz, mire rá is átragadt a jó kedvem. Úgy szorítottuk egymást, mintha a világ vége közeledne és csak együtt élhetnénk túl.
Újra megcsókoltam, de nem mertem tovább menni. Ami köztünk történt az nem csak egy aprócska szakítás volt, annál sokkal több. Én az érzelmiemet szavakba akartam önteni, nem pedig egy mulandó örömszerzésbe.
Valaki hangosan dörömbölt az ajtónkon, Kristen szabadulni próbált a karjaimból, nem akartam elengedni, nehezen eszméltem rá, hogy igenis ezt kell tennem. A lebukás legkisebb lehetőségét is ki kell zárnunk.
-Nyissátok már ki, sürgős dolgom van!- kiáltotta Aiden az ajtó túloldaláról.
Felnevettem, gondtalanul, boldogan. Kristen minden mozdulatomat figyelte, ahogy az ajtóhoz lépek és elfordítom a zárat.
-Na végre!- morogta Aiden és arrébb lökött, hogy bejöhessen a szobába.
-Használhatom a mosdótokat?
Keresztbe tett lábakkal állt, nem volt nehéz kitalálni mi baja van.
-Miért nem a sajátodat használod?- kérdeztem mosolyogva.
Lehajtott fejjel válaszolt.
-Kizártam magam…
Kristen angyalian felkacagott, majd mellém állt, túlságosan közel, így hátrálnom kellett egy lépést. Megértően nézett rám. Nehéz úgy valaki mellett lenned, akit tiszta szívből szeretsz mégsem érhetsz hozzá.
-És Kellan?
-Elment valamerre a többiekkel, de könyörgöm hadd menjek be, mert bepisilek.
Nevetve intettem neki a fürdőszoba felé. Amint bezárult mögötte az ajtó Kristenhez léptem és átöleltem a derekát.
-Nehezebb lesz, mint gondoltam- sóhajtott.
-Majd megoldjuk!- bizonygattam, attól félve, hogy meggondolja magát.
Épp az ajkaira hajoltam, hogy egy csókot lopjak tőle, amikor meghallottuk kiszűrődni a mosdóból az egyenletes folyást, ami nem a vízcsapból jött.
Kris a szája elé kapta a kezét, valamennyire elnyomva a feltörni készülő röhögő görcsöt. Én meg se próbáltam elfojtani. Jó volt újra igazán nevetni.
Kis idő múlva Aiden kielégült arccal nyitott ajtót.
-Életemben nem volt még ilyen jó…
Kristen eddig bírta eltitkolni mennyire örömét leli a barátom őrültségében, hangosan felkacagott. Aiden értetlen tekintete rám villant, fuldokolva válaszoltam.
-Nem túl vastagok itt a falak.
A lakótársam fülig pirulva megcélozta a kijáratot.
-Ja egyébként, lemegyünk páran a bárba. Nagy lerészegedést tervezünk!
-Akkor ott a helyünk!- mondtam Kristenre nézve, aki megnyugodni látszott.
Aiden meglepődött a kedvességemen, ami Kris felé áramlott. Pár órája még egészen másképp álltak a dolgok.
-10 perc múlva találkozunk- ment ki zavart arckifejezéssel.
-Azt hiszem ráfog jönni- sóhajtottam, miközben egyre közelebb araszoltam Kristenhez.
-Szerinted, ha megkérnénk hallgatna erről a többieknek?- simított végig a mellkasomon, felkorbácsolva régóta szunnyadó vágyaimat.
-Ha megfenyegettem azzal, hogy elveszem a videó játékait, akkor biztosan- vicceltem.
-Remélem, tartani fogja a száját.
-Ami azt illeti, sokkal nagyobb gondok elé nézünk- feleltem mosolyogva.
Kristen kíváncsian pillantott fel az arcomra.
-Egy egész éjszakát átbulizni a bárban, anélkül, hogy hozzád érhetnék.
-Én bízom benned, Tyler!
Figyelmeztetni akartam, hogy ne tegye, de még magamnak is nehezen vallottam be, hogy ennyire nincs önuralmam. Azért mégis csak férfi vagyok, bárhonnan nézzük.
Kristen már legalább tizenöt perce a fürdőbe volt és készülődött, figyelmem elterelése érdekében a megrepedt előszoba tükör előtt álldogáltam és a hajamat babráltam. Számomra érthetetlen mit szeret bennem Kristen, Aiden szerint úgy nézek ki, mint egy hajléktalan. Néha igazat adok neki.
Hallottam a hátam mögött a lépteket, felé fordultam, hogy végre láthassam mi tartott ilyen sokáig. A szememet megfontoltam vezettem végig a testén, miközben a kezem az ajtófélfába markolt. Karcsú alakját, egy vékonyka fekete ruha fedte, ami alig ért le a combja közepéig. A fehér bőre, most még selymesebbnek tűnt. Persze a converse tornacipő elmaradhatatlannak bizonyult.
-Megakarsz ölni- suttogtam, csodás lábait figyelve.
-Átöltözzek?- kérdezte és már fordult is a szekrénye felé, mikor elkaptam a karját.
-Ne! Tökéletes vagy.
Mosolyogva bújt hozzám, akárcsak egy pajkos kis cica. Ajkaim az övére tapasztottam, puhaságuk ismét rabul ejtett. Nyelve édes keringőbe hívta az enyémet, hogy együtt táncoljanak tovább. Kristen meg-megborzongott a karjaimban, az én kezem is enyhén remegett.
-Mennünk kell- tolt el magától.
-Tudom- sóhajtottam, de még egy gyors puszit nyomtam a szájára.
A motel folyosójára lépve, fintorogva engedtem el Kristen kezét. A bárban már az egész banda ott volt, egy nagy körasztalnál ültek.
-Nocsak, nocsak! Még nem öltétek meg egymást?- viccelődött Kellan, amikor Krissel leültünk egymás mellé, titokban a kezem a combjára helyeztem. Ennyit igazán megengedhetünk magunknak. Képtelenség mellette ülni, mint a cövek, amikor ilyen gyönyörű.
A bár kicsi volt és tömény cigi füst terjengett, de a szememet nagyon is vonzotta a karaoke gép a mini színpad mellett.
-Nem hinném, hogy sor kerül rá- feleltem mosolyogva a barátunk előbbi kérdésére.
Egyszerre több szempár is ránk rebbent. Köztük volt Aidené- aki valószínűleg nagyon közel jár az igazsághoz-, Chadé és végül Adamé. Nem törődtem velük, nincs semmilyen bizonyítékuk.
Kristen idegesen gyűrögetett egy papírdarabot, a szemét az asztallapra szegezte. Az ujjam hegyével simítottam végig a combján, amitől kicsit megnyugodott.
A hangulat hamar feloldódott, amint inni kezdtünk. Se Kristennek se nekem nem volt szükségünk sok piára, ahhoz, hogy boldogok legyünk. Így is azok voltunk. Aiden taccs részegen mászott fel az asztal tetejére legalább hat poharat összetörve. A marha Kellan persze követte és együtt ropták. Mások is elmentek táncolni, de engem még mindig a karaoke gép csalogatott kitartóan. Kristent hallottam néha énekelni és tudtam jól, hogy semmi baj nincs a hangjával.
-Van kedved karaokezni?- kérdeztem reménykedve nézve rá.
Kris az ajkát rágcsálva pislogott a színpad felé.
-Úgyse figyelne ránk senki, mindannyian sokat ittak- győzködtem.
Félénken bólintott. A karjánál megfogva húztam a géphez, ahol ki lehetett választani a számokat. A szemem rögtön megakadt a kedvenc dalomon.
-Ismered a Love me or not-ot?
Hitetlenkedve nézett rám.
-A kedvenc számom, azt hittem rajtam kívül senki nem hallgat Dub Fx-et.
A teremben csakugyan senki nem figyelt ránk, még akkor sem, amikor felálltunk a színpadra mikrofonokkal a kezünkben. Kristenre mosolyogtam, aki izgatottan túrt bele a hajába.
Felcsendült a már jól ismert dallam, rögtön énekelni kezdtem. A hangszínem tökéletes volt a számhoz, nem különösebben találhatók benne magas hangok. Kristen a második reflénnél kapcsolódott be, addig csak engem hallgatott. Abba hagytam az éneklést, hogy őt is hallhassam, mire elbicsaklott a hangja így besegítettem neki. A szavaink egybe folytak, miközben Kristen szemébe nézve énekeltünk tovább.
A reflén egyszerű volt így a barátaink is hamar megjegyezték és az utolsó sorokat már kiabálva kornyikálták velünk. Fergeteges hangulat kerekedett, még a pultos fiúk is rázendítettek. A zeneszám végén barátian átöleltem Kristent, mintha csak gratulálnék neki, miközben a fülébe suttogtam.
-Szeretlek!Itt az ígért fejezet! Találhattok benne egy kis újdonságot, a fejezet végén Kristen szemszög van! Erre azért volt szükség, hogy megértessem veletek az ő néző pontját. Sejtéseim szerint ez a fejezet után rengeteg kérdés fog felmerülni bennetek, mert nem árulok el sok mindent ebben a részben. De ezekre érdemes figyelni, mert mind ki fognak hatni a jelenre és a jövőre! A következőkben vidámabb fejezeteket olvashattok majd, de a mézeshetek nem tartanak sokáig...
Kitti
Amikor akár egy pillanatra is boldognak érzed magad, hunyd be a szemed és élvezd ki!
Időközben én is elbóbiskolhattam, de tökéletesen tudatában voltam annak, hogy Kristen még mindig a karjaim között pihen. Éreztem, ahogy a keze végigsimít az arcomtól a mellkasomig. Kellemes borzongás futott át rajtam, ami csak fokozódott, amikor kinyitottam a szemem és Kristen mosolyát nézhettem.
-Szia!- motyogta angyalian.
Örömittas vigyorral válaszoltam, ha egy kicsit se vonzódna hozzám, nem ölelne így át. Ez mérhetetlen boldogsággal töltött el.
A kisbusz hirtelen lefékezett, Krist erősen tartottam, hogy egy kicsit se kerüljön távolabb tőlem. Az út szélén parkoltunk le gyakorlatilag a semmi közepén, pár hegyet láttam a messzeségben, de életre utaló jel nemigen akadt.
Kellant oldalba böktem mellettem, aki élénken figyelt ki az ablakon.
-Mi történt?- kérdeztem.
-Aiden elnézett egy táblát és most eltévedtünk- magyarázta vigyorogva, mire az érintett is hátra fordult.
-A tábláról félig le voltak kopva a betűk, szóval ne engem hibáztassatok!
Megcsóváltam a fejem, nem értve, hogy mért a szobatársamra bízták az irányítást.
-Adjatok egy térképet!- szóltam előre.
Mindenki feltűnően hallgatott.
-Nem mondjátok, hogy nem hoztunk térképet- döbbentem le.
-Otthon hagytam- vallotta be Aiden.
-És a másik busz?- kérdezte Kristen.
-Lerobbantak úgy 100 km-el ezelőtt, azt mondták, majd várjuk be őket Baltimore-nál.
-Remek!- horkantam fel.
-Mint zseni a csapatban- szólalt meg Kellan, mire mindannyian felnevettünk- javaslom, hogy induljunk el gyalog a legközelebbi benzinkútig. A busszal itt marad Chad és szól a másik csapatnak, hogy eltévedtünk hátha megtalálnak minket. Ha pedig nem addigra remélhetőleg visszaérünk a térképpel.
-Chad?
-Nekem jó! Csak vigyetek magatokkal telefont!- felelte vállvonogatva.
Nem örültem, hogy el kellett engednem Kristent, de a végtagjaim rettentően elgémberedtek. Nagyot nyújtóztam, amikor kiszálltam a buszból, a csontjaim meg-meg roppantak. Kris félénken karolta át hátulról a derekam, az érzés leírhatatlan volt. De mikor hátrafordultam, hogy karjaimba zárhassam, felkacagott és Kellanhoz szökdécselt, aki úgy melegített be a sétára, mintha egy maratont készülne lefutni.
-Tudod mire jöttem rá?- lépett mellém Aiden.
-Már rosszat sejtek.
-Nem értem a férfiakat…
Felvont szemöldökkel néztem rá, nem ez volt az első ferdehajlamú megmozdulása.
-Ha a saját nemedet nem érted, akkor elég nagy baj van!- alig bírtam visszanyomni magamba egy röhögő görcsöt.
-Nem így értem. Pl., nézz magadra! Itt szerencsétlenkedsz egy csaj miatt, amikor bárkit megkaphatnál. Az olyanokat, mint én az egyéjszakás nők messzire elkerülnek! Csalódni fogok benned, ha nem használod ki az előnyeidet.
Miközben az eszmefuttatását hallgattam Kristen és Kellan elindultak, így mi is követtük őket.
-Oké. Mire megy ki a játék?- jól ismertem Aident, engem nem ver át ilyen szövegekkel.
-Tyler! Kristen madzagon rángat téged, játszik veled, mintha csak egy barbie baba lennél. Nem akarlak megint úgy látni, mint mielőtt visszajött Kristen. Újra el fog menni.
-Tudom- sóhajtottam.
Tisztában voltam vele, hogy itt hagy majd engem. De titkon azt reméltem, hogy talán meggondolja magát és mégis velem marad. Túlságosan szerettem volna ezt hinni és észre se vettem mellette, hogy Kristennek nincsenek komoly szándékai.
-Ne hagyd, hogy ezt tegye veled!- figyelmeztetett és előre futva beérte a többieket.
Mit tehettem volna? Itt van Kristen és végre ismét érzem, hogy élek, de azzal, hogy így viselkedik velem csak még jobban magába bolondít. Utána meg egyszerűen lelép.
Dühös lettem a vakságomra, a hiúságomra.
Ezek után nem tudtam, hogy viselkedhetnék szerelmemmel, aki épp engem bevárva álldogált az út szélén.
Mintha észre se venném haladtam el mellette, de hamar kapcsolt és tartotta velem a tempót.
Az érzéseimet gondosan elrejtettem előle.
-Baj van?- cirógatta végig a karomat.
Lehunytam a szemem, hogy ne láthassa a fellobbanó vágyat.
-Nincs- feleltem ridegen.
Lecövekelt előttem, elállva az utamat, amikor tudomást sem véve róla kerültem ki, erősen megragadta a karom és nem eresztett.
-Most mért csinálod ezt?
Kellan és Aiden hátrafordult Kristen kiabálására, intettem nekik, hogy menjenek csak tovább.
-És te mért játszol velem?- kérdeztem vissza.
-Nem…-dadogott- Én nem…
Vártam, hogy végre kimondja és megnyugodhassak, de nem tette.
-Látod? Nem tudod letagadni- morogtam gúnyosan.
-Tyler összevagyok zavarodva, nem tudom, mi történik!
-Én viszont igen!
Hátat fordítottam neki és próbáltam utolérni a többieket. Tudtam, hogy helyesen cselekedtem, de akkor mért fáj ilyen mocskosul?
Hallottam a trappolásokat mögöttem, de nem érdekelt, egészen addig, amíg Kristen elém nem kerülve nekem ütközött és pillanatok alatt a nyakam köré fonta karjait, majd lecsapott ajkaimra.
A testem megremegett és a kezeim is automatikusan indultak a dereka felé. Olyan régóta vágytam erre a csókra. Kris ajkai elnyíltak, nem kellett kétszer mondani, amíg átcsúsztattam a nyelvem a szájába.
Ezek nem azok a játékos mozdulatok voltak Kristentől, amiket megszoktam. Valósággal harcolt értem, mintha belehalna ha elkellene engednie. Ez biztosított afelől, hogy ezúttal nem flörtöl velem, a szándékai egyelőre komolynak tűntek.
Eszembe se jutott eltaszítani magamtól. Az arcomra meleg nedvesség csorgott, hitetlenkedve toltam el magamtól Kristen arcát, amik könnyben úsztak.
-Ne haragudj- zokogta.- Mindent elbaltáztam.
Védelmezően vontam a mellkasomra, tudtam, hogy most milyen cefetül érzi magát.
-Beszéljük meg jó?- kérdezte reménykedve.
A hüvelykujjammal letöröltem a könnyeit, amit rögtön újabbak váltottak fel.
-Jó. Szólok Aidennek, hogy visszamegyünk a buszhoz.
A barátaim már jóval előrébb jártak, mint mi, így telefonon kellett őket értesítenem. Néma csendbe burkolózva sétáltunk visszafele. Ideges voltam, Kristen szemlátomást még nem nálam is jobban. Mindketten éreztük, hogy ez a beszélgetés sorsdöntő lesz.
A buszhoz érve Chad épp egy könyvet olvasott.
-Chad!- szólítottam meg, aki zavartan felnézett- Beszélni szeretnék Kristennel.
Vette a lapot és a fiúk után eredt. Krist a hátsó ülésre húztam és vártam, hogy elkezdje.
-Amikor visszajöttem ide nem tudtam, hogy ez lesz. Azt hittem, majd minden megy tovább, mintha a múlt meg sem történt volna. De amint újra megláttalak tudtam, hogy ez nem így lesz. Hiába a rengeteg szenvedés, hogy elfelejtselek, egy pillantással semmivé foszlattad. Nem tudok ellenállni a kedvességednek, az érintéseidnek, neked!
A boldogság egy másodpercre, özönvízként öntött el, majd a vizet beitta föld.
-Ez így nem helyes! Nem maradhatok tovább, még ma haza megyek.
Az arcom elfehéredett, a vér valósággal meghűlt az ereimben. Aztán egy olyan érzés öntött el, amire én sem számítottam. A harag.
-Akkor minek jöttél vissza?- üvöltöttem magamból kikelve- Hogy tönkre tegyél mindent? Hogy újra végig nézhesd, ahogy megalázol?
-Tyler nincs más választásom!
Fenyegetően közel hajoltam hozzá, a kezeim ökölbe szorultak.
-Mond meg! Milyen kifogást találtál, hogy újra elhagyj?
-Nem lehet- rázta a fejét.- Megígértem, hogy nem mondom el senkinek.
Tehetetlenül vergődtem, az irányítás ismét kicsúszott a kezeim közül.
Meggyötörten lehajtottam a fejemet és Kristenre se nézve kiszálltam a buszból, az ellenkező irányba indulva el.
Döbbenetes! Hat hónap után se változott semmit, még mindig tökéletes volt. A bolti találkozás óta egymás után pergettem le magam előtt a történteket. A bársonyos, rekedt hangját, ahogy az ajkai betűket formálnak.
Rögtön tudtam, hogy az érzéseim a régik maradtak, remélni tudtam, hogy ő sem érte el a kívánt hatást. És nem felejtett el engem.
Fájt az eltelt hónapokra gondolni, azokra a napokra, amikor szinte öntudattalanul feküdtem a szobám padlóján és azért fohászkodtam, hogy meghaljak. A fájdalom mellé hamar társult a bűntudat, ami megkeserítette az életemet. Félév után voltam képes arra, hogy visszajöjjek ebbe a városba, abban reménykedtem, hogy könnyű lesz. Akárcsak lélegezni, vagy végig menni egy utcán.
De Tyler megjelenése mindent felrúgott. Mégis… boldog voltam. Talán még soha életemben nem voltam ennyire. Az érzés átjárta az egész bensőmet, attól a pillanattól kezdve, hogy megpillantottam a boltban.
Az emberek tévednek. Tévednek, hogy aztán beláthassák mégsem nekik volt igazuk és megpróbálják jóvá tenni azt, amit elrontottak.
Én is ekképp akartam cselekedni. Legalább ezerszer bocsánatot kérni Tylertől, és térden állva könyörögni egyetlen érintéséért.
Szerettem őt. Mindennél jobban, még is óva intettem magam attól, hogy ez eluralkodjon felettem. Hat hónap rengeteg idő, sok minden változhat. Az érzések elhalhatnak, vagy akár megerősödhetnek. Én az utóbbi bizakodtam.
Beszélnem kell Vele, elmondani, hogy mi történt és hinni abban, hogy megbocsát nekem.
Erőt gyűjtve magamba készülődtem a ma esti bulira, ahol Ő is ott lesz. Meggondolatlanság volt meghívni, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Csak egyszer…még egyszer utoljára láthassam.
Hangos kopogtatás rázta meg az ajtót. Melinda már rég elment, így nem tudtam ki lehet az. Amikor ajtót nyitottam földbegyökerezett a lábam. Adam állt ott.
-Szia!- köszönt halkan.
Az arca beesett volt és a szeme alatt is karikák húzódtak. Rosszul nézett ki. Azok az érzelmek, amelyek Tyler találkozásánál jelen voltak itt nem bukkantak fel.
-Gyere be!- álltam arrébb.
Beljebb sétált és fáradtan leült a konyha asztalhoz én szembe helyezkedtem el vele.
Neki is színt kellett vallanom, de még nem voltam felkészülve rá. Egy kis időt akartam nyerni.
-Ramatyul nézel ki!- jegyeztem meg.
-Történt valami mióta elmentél……
Elhűlten hallgattam végig a történetét, a szemeim önálló életre kellve könnyeket gyártottak. Adam mindent rám zúdított, úgy éreztem a sok szörnyűség, ami körül vesz megfojt. Nehezen kaptam levegőt. Mikor az egykori szerelmem szemében is könnyeket láttam megcsillanni magamhoz öleltem és együtt zokogtunk.
…
-Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek!
Némán bólintottam.
-Te vagy az egyetlen ember az életemben, aki még fontos nekem! Ne tegyél tönkre, kérlek!
Emma izgalommal készül barátnőjével a tizenhatodik születésnapjára, amikor váratlan esemény történik. A lány teljesen összeomlik, elveszti önmagát. Írországba költözik a nagybátyához egy új élet reményében. Nem kell sokáig várnia, Emma világába villámcsapásként tör be Patrick Cardon. A fiatalok hamar egymásba szeretnek, boldogságuk mégsem teljesedhet be. Patrick barátai féltik a fiút ettől a kapcsolattól, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy elválasszák a szerelmeseket. Emellett Emmának titkolóznia kell barátja előtt, hogy kideríthesse Patrick nagymamája titokzatos múltját. Amivel tetőfokra hág a történet, az a lány érzelmi megingása és az igaz szerelem fogalmának tudatlansága.
Vajon véget érhet a szerelmük? Már nincs kiút?
