Meglehetősen békés, rövidke fejezetre sikerült, főként Tyler érzései kapnak helyet ebben a részben. A következő fejezetben sok minden fog történi, hogy jó avagy rossz azt nem árulom el. De hatalmas lavinát indítanak el maguk után. Ma este nyolc után hozom a következőt, addig is jó olvasgatást!
Minden ember elképzeli az életét, ahogy felnő, családot alapít, majd megöregszik. Eszünkbe se jut, hogy mindez másképp is történhet.
A torkom résnyire szűkült, egy röpke pillanatig hiába jutattam levegőt a tüdőmbe, nem érzékeltem azt. Nem az érdekelt, hogy Adam tudja, Kirsten reakciójától féltem nagyon. Attól, hogy rádöbben arra nem tudjuk titokban tartani és elhagy. Ismét.
-Látott minket a színpadon énekelni és a házibulin is. Azt hiszem, alábecsültem, amikor azt gondoltam nem fog átlátni rajtam- suttogta rekedten.
Kitágult szemekkel bámultam rá.
-És most mit akarsz csinálni?
-Nem tudom- motyogta lehajtott fejjel.
Szorosan zártam össze a szemhéjaimat, arra koncentráltam, hogy minél előbb felébredjek. Éreztem a hideg levegőt, ami a szobában terjenget, a bútorok illatát és mindez azt bizonyította, hogy nagyon is ébren vagyok.
-Ha gondolod, akkor maradhatsz, visszamegyek egyedül New Yorkba és…
Felkapta a fejét és döbbenten nézett végig rajtam.
-Nem, Tyler! Félre érted, én nem akarlak elhagyni főleg azután nem, ami ma történt. Meg sem fordult ilyesmi a fejemben.
A végtagjaim ezúttal az örömtől és a megkönnyebbüléstől zsibbadtak el. Annyira erőm volt, hogy közelebb menjek hozzá és a karjaimba zárjam. A feje búbját borítottam be apró puszikkal, miközben arra gondoltam, hogy ő az enyém.
-Szeretlek!- skandáltam megállás nélkül ezt a szót.
A kellemes perceket hamar meg kellett szakítanunk. Már nem csak Caroline miatt siettünk, Adamtől is menekültünk. Nem féltem attól, hogy testileg bántalmazhat. Attól annál inkább, hogy Kristen meggondolja magát, vagy Adam megpróbálja meggyőzni.
Amíg szerelemem elrakta a maradék kint maradt ruhát hívtam egy taxit, amit már láttam is leparkolni a motel előtt.
Aiden és Kellan kopogtak az ajtón mielőtt még távozhattunk volna. Aiden átölelt és megveregette a vállamat.
-Majd hozok neked szuvenírt!- vigasztalt a barátom- Azt hallottam sok guminő kapható Miamiban.
Erre a megjegyzésre Kristen felénk fordult és cseppet sem kedves pillantással méregette Aident, aki védekezően magasba emelte mindkét kezét.
-Neked is hozhatok egy gumiférfit vagy valami mást…
Kris minden finomság nélkül oldalba bökte. Aiden a bordáit dörzsölgette, miközben mi Kellannal jót nevettünk rajta.
-Inkább magadnak vegyél!- mondtam neki kilépve az ajtón.
-Á, én nem szeretem a mű nőket- legyintett.
Már mindenki a folyosón várt minket egy embert kivéve. Melinda könnyes szemmel szorongatta meg Kristen, engem pedig megfenyegetett, hogy vigyázzak rá. Mintha ez nem lenne természetes…
Lekísértek a taxiig és együtt integettek nekünk, ahogy a kerekek kigördültek a sötét parkolóból.
Nem tudtam járnak e még vonatok éjfél környékén, de bizakodtam, ha most elérnénk egy szerelvényt. Reggelre már New Yorkba lennénk.
Kristen egy pillanatra se engedte el a kezemet, nyugtatóan cirógatta a bőrömet. Kiss idő után meg is érkeztünk az állomásra, a pénztárhoz rohantunk. Nem akartam elhinni, amikor az idős nő közölte velünk, hogy öt perc múlva indul egy vonat New Yorba. Megkaptuk a jegyeinket, s szinte az utolsó pillanatban léptünk fel a szerelvényre. Nem voltak sokan így egy négy személyes ülésbe kényelmesen elhelyezkedhettünk.
Kristen a vállamra hajtotta a fejét és szorosan hozzám bújt. A vonat elsuhant az erdők mellett, egyetlen sötét foltba folyva össze.
Szerelemem türelmetlenül mocorogni kezdett, lejjebb ereszkedtem az ülésen, hogy kényelmes legyen neki, de még mindig nyugtalannak tűnt.
-Baj van?- suttogtam, hogy a többi utast ne ébreszük fel.
-Mi van akkor, ha teherbe estem?- kérdezte azonnal.
Sejthettem volna, hogy ez bántja, hisz nem beszéltünk meg semmit. Először képzeltem el, ahogy egy aprócska kis lényt tartok a kezemben, akivel Kristen ajándékozott meg engem. Ahogy hazaérek a munkából, szerelmem a karjaiban tartja őt és én együtt ölelem át őket, egy családot alkotva, ami nekem nem adatott meg.
Vágyakozva felsóhajtottam. Kristen a szemembe nézett és kereste a régóta késlekedő választ.
-Még a gondolatát is imádom!- feleltem mosolyogva.
-Komolyan?
-Mindent, amiben részed van-búgtam a fülébe.
Magamnak is nehezen vallottam be, hogy nem csak az elképzelt apaság boldogít. Hanem az, hogy ha Kristent sikerült teherbe ejtenem kötni fogja hozzám valami, valami, ami felett nem lehet csak úgy átlépni. Nem kellene attól félnem, hogy egyszer majd elhagy.
Ezeket a gondolatokat túlságosan szégyelltem ahhoz, hogy hangosan is kimondjam.
-És te nem bánnád?- kérdeztem egyre kíváncsibban.
-Nem, mert ezt mindig is csak veled tudtam elképzelni.
Örömtől megrészegülve csókoltam meg a kezemet egyelőre még lapos hasára simítva. Tudtam, hogy nem szabadna ennyire beleélnem magam, hisz nem biztos, hogy megfogant, de egyre jobban akartam a kis csöppséget.
-Amint tudok elmegyek egy vizsgálatra- mondta mosolyogva, de az arca ismét elkomorult a szemöldökeit összehúzta- Beszélnünk kell apádról!
Elfordítottam a fejem, én nem akartam róla beszélni, most amikor ilyen boldog vagyok.
-Nem az apám- sziszegtem.
-Ne mond ezt!
Kristen ellökött magától és mérgesen a szemembe nézett.
-Nem én mondtam, ő nyilvánította ki már másodjára, hogy nem vagyok a fia!
-Le kell ülnötök ezt megbeszélni!
Mint egy ötéves fontam karba a kezeimet a mellkasom előtt.
-Mitől romlott meg ennyire a kapcsolatotok?- suttogta keservesen.
Nagy levegőt vettem, majd lassan kifújtam, hogy lenyugodjak. Kris türelmese várt rám.
-Amikor Michael meghalt, apám összeomlott. Talán attól, hogy részben tudta az ő hibája, hisz ő volt az egyik ember aki a halálba kergette a saját fiát. Mikor sikerült talpra állnia többé senki nem engedett közel magához, a munkába menekült. Hiába voltam ott neki én, vagy az alig pár éves Caroline. Egyszerűen nem érdekelte. Csak az elhunyt fiát siratta, miközben a másik majd beleőrült a tudatba, hogy nem csak a testvérét vesztette el, hanem az apját is.
Rettentően haragudtam a sorsomra, arra, hogy ezt tették velem az égiek. Carolinenak könnyű volt, ő nem ismerte Michaelt. Én viszont… mindent tudtam róla. Felnéztem rá, követtem, mintha egy istenség lenne, olyan akartam lenni, mint ő. Annak köszönhetően, hogy mindketten fiúk voltunk apánkkal töltöttük a legtöbbet időt. A három testőr- nevettem fel a szép emlékeken.
-Így tulajdonképpen számomra két ember halt meg. Michael és az apám.
-De anyukád melletted volt nem?
-Igen, de ő legalább annyira maga alatt volt, mint én. Nem tudott megvigasztalni. Foggal-körömmel kapaszkodtam abba az emberbe, aki egészből semmit nem értett. Jó volt úgy Carolinenal lennem, hogy ő nem tudta milyen szörnyűségeken mentem át. Ő megmaradt gyereknek, aki az életnek csak a szép oldalát látja. És most nem fogom hagyni az apám őt is tönkre tegye!
Kristen csendben hallgatott végig, de a mondandóm végére érve hozzám hajolt és megcsókolt. Erőszakosan, szenvedélyesen, kezei a hajamat tépték, de mielőtt közelebb húzhattam volna magamhoz a testét, eltolt magától és könyörgően tekintett rám.
-Csak próbálj meg vele beszélni!
Dühösen fújtattam.
-És mégis mit mondjak neki Kristen?
-Hát ezt! Amit nekem is elmondtál! Az apádnak van szíve, bármilyen nehéz is ezt most elhinni, tudom, hogy megfogja érteni.
-Na és ha nem?- morogtam a Kris egyik hajtincsét csavargatva.
-Egy próbát megér- makacsul ráztam a fejem.- Kérlek Tyler, a kedvemért tedd meg!
Beszívtam az alsóajkamat és szinte véresre harapdáltam. Minden idegszálam tiltakozott az ellen, hogy bevalljam mindezt az apámnak. Akkor megtudná milyen sebezhető vagyok és rosszabbra fordulnának a dolgok. De azt is elképzeltem, ahogy megért engem. Átölel, bocsánatot kér és azt mondja szeret. Láttam magam előtt, hogy rendbe jön a kapcsolatunk és még erősebb lesz, mint régen volt.
-Rendben van! Megpróbálok beszélni vele!
