17. fejezet

Íme a búcsú fejezet. :) Szép hosszúra sikeredett, tele romantikával és rengeteg érzelemmel. Aztán zsepi legyen a közelben!:D Sokat dolgoztam ezen a fejezeten és mivel ezzel köszönek el(legalábbis egy időre) tőletek. SZERETNÉK MINDENKIT MEGKÉRNI ARRA, HOGY AKIK ELOLVASTÁK AZOK ÍRJANAK NEKEM PÁR SORT. A lustábik fele is! (Igen Biranna drága, te is!) :)

Ezer csók és köszönet mindenért: Kitti

Amint az ember életét boldog percek töltik meg, a sors szinte azonnal elragadja tőlünk azt. Ezt megszokhatnánk, de mégse tudjuk.

Éreztem, ahogy valósággal lángnyelveket bocsát ki a testem, elmúlt a gyógyszer hatása. Időközben rám került egy vékonyabb takaró is, de az semmit nem segített, úgy éreztem magam mint aki meztelenül áll szakadó hóesésben. Kinyitottam a szemem Kristent keresve, de nem láttam sehol. A hálószoba ajtaja is nyitva volt, bizonyára nincs bent.

-Kristen!- suttogtam fáradtan.

Meghallottam hangokat kiszűrődni a nappaliból, telefonált valakivel. Rólam lehetet szó, mert meghallottam elhangzani, a ,,lázas” szót.

Megpróbáltam felkelni, de hirtelen megszédültem és visszaestem a földre. Kristen felfigyelt a zajra és rövidre zárva a beszélgetést hozzám szaladt. Minden bajom elmúlt, ahogy a kezeit az arcomra helyezte. Aggodalmasan nézett végig rajtam, majd újra ijedten kapta rám a tekintetét, amikor küszködve szólásra nyitottam a számat.

-Ki…kivel beszéltél?- dadogtam kábultan.

-Anyukáddal. Ideakart jönni, de mondtam neki, hogy maradjon csak, nem tudna miben segíteni.

Csillogó szemekkel néztem az angyalra, ha elakart volna menni, akkor iderendeli anyukámat, hogy mégse legyek egyedül. De nem ezt tette.

-Azt mondta, ha nem megy le a lázad hűtőfürdőztesselek különben be kell vinni a kórházba.

Egy fintor ült ki az arcomra a kórház szónál. Kristen elmosolyodott, amit én már-már csodálattal bámultam.

-Rögtön gondoltam, hogy ez lesz a véleményed.- újra végig nézett rajtam- Feltudsz állni?

Bólintott, bár nem voltam benne biztos, hogy tényleg sikerül. Kristen megfogva az egyik karomat próbált felhúzni, míg én a másikkal toltam fel magam.

A talajt ingoványosnak éreztem , mintha direkt nem akarná, hogy talpon maradjak. De összeszedtem magam és próbáltam kevésbé Kristenre támaszkodni. Ő átbújt a hónom alatt és lassú megfontolt léptekkel kezdett el támogatni a fürdő felé.

Amikor odaértünk neki dőltem az ős öreg mosógépnek és igyekeztem megtartani magam. Most vettem észre, hogy már van rajtam ruha, Kristen adhatta rám még mikor aludtam. Kár volt, ezt most nem fogom tudni levenni.

Az angyal tétlenül állt előttem, majd odalépett és a pólómat kezdte lehúzni rólam. Nem volt egyszerű, de Kris mint mindent ezt is megoldotta.

Gyönge mosollyal figyeltem, ahogy az övcsatommal bajlódik. Meglátta, hogy őt nézem és zavarában elpirult. Egészen biztos, hogyha most nem lennék beteg már rég neki ugrottam volna. Lecsuktam a szemem, miközben az alsónadrágomat fejtette le rólam. A gondolataimat sehogy se sikerült kordába tartanom, elképzeltem, hogy Kristen ott hozzám ér és…

Kristen megköszörülte a torkát és az egyik szemöldökét felvonva nézett a lábaim közé.

-Bocs.- nyögtem szégyenkezve.

Ennek a testrészemnek még a láz sem szabhat gátat.

Újra felnyalábolt és könyörtelenül a tusoló felé cipelt, segített belemásznom, de ő nem lépett be mellém, ami nem tetszett.

-Te nem jössz?- böktem a ruhái felé, amik sajnos még rajta voltak.

-Nem. Én nem vagyok lázas.- mosolygott majd átnyúlt alattam és hideg vizet zúdított rám.

Eddig is rettentően fáztam, de ez most már elviselhetetlen volt. Remegett az egész testem és minden hangosabb kiáltást elfojtottam magamban.

Kiakartam mászni a fülkéből, de Kristen lefogta a kezeimet és visszanyomott a víz alá.

-Me-me-megfagyok!- vacogtam.

-Tudom, de nem akarlak kórházba vinni.

Ahelyett, hogy megszoktam volna a víz hőmérsékletét egyre jobban, úgy éreztem, hogy még hidegebb van.

További öt perc után Kristen megkönyörült rajtam és kihúzta a reszkető testemet. Úgy öleltem át, mintha az életem függne tőle. A selymes bőre melegítette az enyémet és ez nagyon jól esett.

Nyugtatás kép dörzsölgette a hátam, ajkaival a jéghideg nyakamat csókolgatta.

-Jól van! Mindjárt jobb lesz.- suttogta.

És én elhittem neki. Kétségkívül ő világ legtökéletesebb nője, az én angyalom. Rám adta az alsónadrágom, de több ruhát nem, amit én most nagyon is bántam. Még soha életembe nem fáztam ennyire.

Befektet az ágyba, de nem engedte, hogy betakarózzák mondván megint, felmegy a lázam.

-Kérlek!- könyörögtem már vagy tíz perce.

Felsóhajtott és úgy éreztem végre nyertem, de ehelyett csak közelebb csúszott hozzám. A karjai a nyakamat ölelték, az egyik lábát az enyéim közé préselte a fejét pedig a mellkasomra hajtotta.

-Majd én leszek a takaród!- motyogta.

Ez jobb volt bármilyen pamutnál, a közelsége nem csak a testemet melegítette, de az idegeimet is felborzolta.

De nem tudhattam, hogy tényleg megbocsátott-e nekem vagy csak kötelességének érzi, hogy ápoljon.

Az éjjeli szekrényen megcsörrent Kristen mobilja, lemászott rólam, de a kezemet továbbra is a derekán nyugtattam, nehogy távolabb kerüljön tőlem.

-Ki az?- kérdeztem, amikor hosszasan nézte a kijelzőt.

-Adam.- a név hallatára minden izmom pattanásig feszült- Már tízszer keresett, fel kell vennem.

A karjaim egyre erősebben vonták Kris testét magamhoz. Ő az enyém!

-Szia!

Kis szünet és némi duruzsolás a telefon másik végéről.

-Tudom, ne haragudj, de akadt egy kis dolgom.

Kristen a szemembe nézett és úgy válaszolt a következő kérdésre.

-Nem, ma nem tudunk találkozni. Egy barátom beteg és őt kell ápolnom.

Állatias morgás tört fel a tüdőmből, amikor meghallottam, hogy Kristen csak egy barátja ként említ. Persze, barátok akik szerelmesek egymásba!

-Igen…Tyler Hawkins. Sajnálom, majd felhívlak! Szia.

Lenyeltem a féltékenységem és visszahúztam Kristent a helyére- a mellkasomra.

-Vissza mész hozzá?- ezt muszáj volt tudnom, tudnom, hogy még mennyi időm van.

-Nem tudom még.

Újra kétségbeestem.

-Nem akarom, hogy elmenj!

-Tyler ez nem ilyen egyszerű!- nézett fel az arcomra- Ha…ha melletted döntök, akkor is találkoznom kell vele, hogy megmagyarázzam neki.

-És ha őt választod?

A gondolattól is rosszul voltam.

-Akkor soha többet nem találkozunk, hogy mindkettőnknek könnyebb legyen felejteni.

Nem! Ezt nem engedem! Nem teheti ezt velünk, velem! Abba belehalok, nem élem túl, ha végleg elhagy és nem láthatom soha többet a szép arcát.

Már nem érdekelt, hogy esetleg még haragszik rám és az se ha eltol magától. Bizonyítani akartam!

Két kezem közé fogtam az arcát és csaknem erőszakosan csókoltam meg. Nem ellenkezett, de éreztem, hogy nem érti, amit csinálok. Hála a hűtőfürdőnek jelenleg nem voltam lázas, hogy mi lesz utána az meg, nem érdekel.

A nyelvem ellentmondást nem tűrve csúszott be a szájába és kezdte lágyan cirógatni az övét. A kezem lesiklott a combjára és azt simogatta, néha megmarkoltam ilyenkor Kristenből egy halk sóhaj szakadt fel.

-Tyler, ne! Megint belázasodsz!- tolta el az arcomat.

A szemébe néztem és nem engedtem el a tekintetét egy hosszú percen keresztül.

-Nem érdekel, csak te érdekelsz!

Láttam, ahogy elbizonytalanodik, így gyorsan kihasználva az alkalmat újra az ajkaira tapadtam. Nem lökött el, szorosan belém csimpaszkodott, mint egy kis majom.

A két kezemmel kezdtem feljebb tolni a pólóját, a felszabadult részekre rögtön egy-egy puszit nyomtam. Mikor már nem volt útba a zavaró anyag a melltartója szegélyét csókoltam végig. Próbáltam olyan gyengéd lenni, amilyen csak tudtam Azt akartam, hogy érezze, mennyire szeretem őt.

Lejjebb kúsztam és a nadrágját is az előbbi módszert alkalmazva, húztam le róla. Selymes bőre kényeztette az ajkaimat, ahol csak hozzáértem.

A fehérnemű hamar lekerült róla-illetve rólam is a boxerem-, a melleit masszírozva hajoltam hozzá egy újabb mámorító csókra. Kristen szorosan hunyta le a szemét, de amint kinyitotta egy könnycsepp gördült végig az arcán.

-Szeretlek!- súgtam a fülébe, mire a kis nedvességet ezeregy másik követte.

A lábai közé helyezkedtem és finoman belé nyomtam két ujjam, élvezettel hallgattam, ahogy újra meg újra felnyög és a nevemet suttogja.

Az ujjamnak hamarosan a nyelvem is besegített, miközben felnéztem Kristen kínlódó arcára. A számomra megmagyarázhatatlan könnyei felszáradtak és nem láttam többet őket.

A teste egyszer csak megmerevedett majd úgy lazult el a kezeim közt, mintha csak folyékony karamell lenne.

Felém nyújtotta a kezeit és én boldogan másztam közéjük. Magához ölelt és tudtam, hogy ezzel köszönetet akar mondani.

-Mindennél többet jelentesz nekem.- ezektől a szavaktól ismét könnyek gyűltek a szemébe.

De most nem hagytam kicsordulni őket, egy gyengéd lökéssel hatoltam belé és Kristen arcán már csak a szenvedély látszott.

Nem voltam gyors, se féktelen. De az összes mozdulatomból csak úgy sütött a szerelem, reménykedtem benne, hogy ezt Kristen is érzi.

Kórusba mondogattuk egymás nevét ami kiáltásokba torkollott át, amint elértük a gyönyör végtelen kapuit.

Kristent a mellkasomra húztam és érezni kezdtem, hogy a fáradtság végtelen erővel tört rám. A sexhez még nem voltam elég jól, de nem érdekelt. Egy percét se bántam meg, mindent gondosan az agyamba véstem, hogy soha nem felejtsem el.

-Szeretlek Tyler! Annyira sajnálom!

Kábán érzékeltem, ahogy Kristen a sötétbe suttog és valami nedvesség csöpög a bőrömre. Nem tudtam, mire értette, hogy sajnálja, de abban a pillanatban nem is érdekelt. Az érzés leírhatatlan volt.

Élj át mindent úgy, mintha tudnád, hogy ez lenne az utolsó. Mintha csak 24 órád lenne, hogy boldog légy! Utolsó kedves szó, utolsó gondolat és egy utolsó szerelmes csók.

Ismét lázasan ébredtem, Kristen nem volt mellettem az ágyba, de az éjjeli szekrényre volt készítve a gyógyszer és egy pohár víz. Gyorsan lenyeltem a keserű kapszulát és egyesítve erőimet az angyalom keresésére indultam.

-Kristen!- szólongattam.

Benéztem a fürdőszobába, de nem találtam ott. Végig jártam a nappalit a konyhát, miközben egyre hangosabb a nevét kiabáltam. De semmi! Semmi válasz, még csak egy apró jel se volt, hogy itt lenne valahol a közelbe.

Észrevettem a konyhaasztalon és összehajtott papírt az én nevemre címezve. Remegő kézzel nyúltam felé, nagyon rosszat sejtettem. Valami nagyon nincs rendjén!

Kristen kézírásával ez állt a papíron:

Tyler!

Sajnálom, de el kellett mennem New Yorkból. Nem tudtam dönteni közted és Adam között. Ha téged választalak, akkor neki okozok fájdalmat. Nem lett volna igazságos… És most mégis pocsékul érzem magam, amiért itt hagylak.

Szeretlek Tyler, de ne keress meg! El akarlak felejteni, nem akarok emlékezni semmire, ami köztünk valaha is történt. Te is tedd ezt! Remélem egy nap, majd megtalálod a te angyalodat, mert az nem én vagyok.

Bocsáss meg nekem: K .

A felismerés elemi erővel tört rám, elment… itt hagyott. Csak bámultam magam elé és éreztem, ahogy a veszteség magába kerít. A tudatalattim tisztába volt vele, hogy nem jön vissza, nem sétál be azon az ajtón többet. Nem mondja, hogy szeret és nem ölel magához.

A levéllel a kezembe álltam és csak bámultam, mint aki elvesztette mindenét. És valóban… minden eltűnt. Kristen mindent elvitt magával.

Valaki az ajtón dörömbölt, de nem érdekelt. Mért érdekelt volna? Úgysem Kristen az.

Aiden és az anyám állt előttem, bár fogalmam nem volt, hogy kerültek oda.

Keresztül néztem rajtuk, mintha csak szellemek lennének.

-Kisfiam! –szólítgatott anyukám halkan- Jól vagy?

Üveges tekintettel elfordultam tőlük, és mint egy robot sétáltam a hálószoba felé. Az a hely felé, ahol utoljára láttam Kristent.

***

Egy hónapja nem mozdultam ki abból a szobából, Aiden gyakran beült mellém és beszélt hozzám. Vigasztalni próbált, de felesleges volt.

Napjában többször elolvastam azt a levelet. Emésztgettem Kristen szavait, néztem a gyönyörű kézírását. És már mazohistaként élveztem, ahogy a testem elönti a fájdalom, ha csak Rá gondolok.

2 hónap

Várom és várom, de nem jön.

3 hónap

Nézem a telefonom kijelzőjét, de az egy darab hívást vagy sms-t sem jelez.

4hónap…

Már élni sincs kedvem…

Fél év

Már NEM AKAROK élni!

6 hosszú hónap után kezdtem felfogni, hogy már nem jön vissza. Pedig minden áldott nap azért keltem fel, hogy őt várjam. Annyiszor elképzeltem, amint besétál azon az ajtón és azt mondja nem bírja tovább nélkülem.

Vajon Adam is ennyire szenved, mint én? Kizárt. Ez másfajta fájdalom volt, mint ami Michael elvesztésénél kínzott. Ez inkább volt hihetetlen. Hiszen nem is olyan régen még a karjaimban tartottam.

Ugyanakkor megértettem Kristent, nem akart nekünk fájdalmat okozni… világos. Na de azzal, hogy elment pont ezt érte el! Mindkettőnknek fájdalmat okozott és főként magának.

Annyi lehetősége volt, de ő mégis a legnehezebbet választotta.

Könnyebben elfogadtam volna, ha Adamt választja. Akkor még néha láthatnám is. Reménykedhettem volna abba, hogy egyszer kiszeret a pasasból. És hozzám szalad…mert még mindig szeret.

De ő ezt is megvonta tőlem!

Nem találtam meg az angyalom, mint azt, ahogy ő remélte. Nem. Mert az angyal ő volt! És mindig is ő marad a szememben.

Michael, segíts…elvesztem.

Fontos közlemény

Nem tudom mennyire fogtok örülni annak, amit most mondani szeretnék, vagy épp utálni. Páran már tudják, hogy könyvkiadás előtt állok. A kiadótól októberig kaptam időt a teljes regény kijavítására. Eddig ezzel nem is volt baj, hiszen mindig úgy hittem, hogy a történet kiadásra készen áll. De pár napja átértékelődött bennem az egész könyv és egy őrült ötletem támadt. Ennek az ötletemnek köszönhetően megtaláltam azt a hibát, amit már nagyon régóta kerestem. De sajnos ehhez szinte az egész regényt át kell alakítanom. Nincs olyan fejezet amibe ne kellene egy kicsit is belepiszkálnom. A könyv összesen 29 fejezetből áll és vannak különösen macerás részek, amik javításra várnak. Mivel még tanuló vagyok szeptembertől vár rám az iskola és rettentő kevés időm lesz.

Hogy mit akarok ezzel mondani? A blogot nem zárom be, nyugalom! Mindenképpen befejezem a történetet, mert úgy érzem tartozom nektek ennyivel. Viszont a következő egy hónapba remeteként fogom élni az életem (szinte a barátaimmal is alig fogok találkozni). Szeretném nagyon jól megcsinálni ezt a történetet, mert nagyon fontos nekem, hogy minél több embernek örömet okozzak.

A blog nagyon ritkán fog frissülni, lehet, hogy egy hónapba csak egyszer… nem tudom. De ha még ma meg lesz a 6 komment, akkor felrakok egy ,,búcsú” részt.

Megragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak RSB- seknek a rengeteg támogatás miatt, amit kaptam tőlük a hónapok során. És köszönöm azt a bizalmat, amivel felém és a Remény felé fordultok. :) Szeretlek titeket és mindenképpen helyet kaptok a köszönet nyilvánításban.

Ha bárkinek bármi kérdése van írjon nyugodtan! :)

SZÓVAL MA FRISS, HA MEG LESZ A 6 KOMMENT!!!

Csóközön: Kitti

16. fejezet

Lányok itt a friss, kellő drámaisággal! FIGYELEM, A KOMMENTHATÁR 6 DB! Szerintem nem kérek sokat. :)
Kitti

Mondják, válogasd meg a szavaidat, hogy ne bánts vele senkit. De mi van akkor ha nem válogatjuk meg őket? Olyankor azt mondják: Viseld a következményeket.




-Milyen lánnyal?- kérdezte Kristen miután, már vagy tíz perce hallgattam.
Szorosabban fontam köré a karjaimat, nem akartam, hogy itt vége is legyen a boldog perceknek. Kellett nekem megszólalnom!
-Nem tudom. A bárban ismertem meg és kedvesnek tűnt.- magyaráztam lehajtott fejjel.
Kitépte magát az ölemből, szinte remegve kaptam utána. Nem, nem, nem! Nem akarom megint elveszíteni.
-Felvittél a lakásodba egy kurvát?- kiabálta, magából teljesen kikelve.
-Nem volt kurva…- suttogtam.
Felszisszent és a hálószoba felé tartott, utána eredtem és ijedten szemléltem, hogy a ruháját kapkodja magára.
-Nem hiszem el, hogy egy rohadt hétig nem bírtál a farkaddal!
A hangja élesen csengett, összehúztam magam és hagytam, hogy a sárga földig tiporjon.
-De…- kezdtem volna valamilyen kifogást találni.
Kristen felém fordult- immár felöltözve- és dühösen felém bökött a kezével.
-Nem érdekelnek a magyarázatok. Tudod te hányszor lefeküdhettem volna én ez az egy hét alatt Adammel? Ott volt a tökéletesen lehetőség, de én nem tettem!
Az arcom összerándult a szavaitól, ezt ő is észrevette.
-Látod, neked fáj ha én erről beszélek. De téged egyáltalán nem érdekel ha nekem okozol fájdalmat.
-Ez nem igaz!
Kiabálni, őrjöngeni szerettem volna, de ehelyett tökéletes nyugalomba álltam és csak suttogni bírtam.
-Dehogyis nem.
Kristen felém indult, már nyújtottam ki a kezem, hogy újra érezhessem őt a karjaimba. Hogy érezzem, ez csak egy aprócska balhé volt, de megbocsát nekem.
Amikor odaért hozzám, félre lökött az útból és ezzel együtt az én kezeim is ernyedten hullottak magam mellé. Elmegy… itt fog hagyni, megint.
Kirontottam az előszobába és megláttam, hogy már vészesen közel jár a bejárati ajtóhoz. Az egész egy lehetetlen helyzet volt, a testem fellázadt ellenem, mintha máris érezné a közeledő veszteséget. A lábaim megremegtek és felmondták a szolgálatot, a földre estem és csak annyi erőm maradt, hogy Kristen lába után nyúljak őt is magam mellé rántva.
Továbbra is szorosan tartva a lábát felkúsztam hozzá, hiába kapálózott nem engedtem el. Az egész testemmel ránehezedtem és a két kezét a feje fölé szegeztem a padlóhoz.
-Nem mehetsz el!- szinte fuldoklottam.
Kristen döbbenten nézett rám, ahogy felé tornyosulok csapdába ejtve.
-Nagyon gyorsan eressz el!- parancsolta, de nem érdekelt.
-Nem.
Dacosan néztem az arcába ő viszonozta a mogorva pillantásom. Rettentően megrémültem, amikor megláttam, hogy az arcán egy könnycsepp szánkázik végig.
-Utoljára kérlek, hogy szállj le rólam.- suttogta megtörten.
Nem, nem engedhetem el. Akkor elmegy és tán már sose látom többet.
Felé hajoltam,- mire ő szorosan összezárta a szemeit és lecsókoltam- a sós nedvességet az arcáról. A merev testtartása felengedett alattam, az izmai ellazultak.
-Ne hagyj itt, Kristen!
Mély levegőt vett és kinyitotta a szemét, majd az enyémbe fúrta.
-Tyler, nagyon szépen kérlek arra, hogy engedj el.
Megráztam a fejem, ez az egy dolog, amit most semmi pénzért nem tennék meg.
-De akkor elmész!
A vállgödrébe hajtottam a fejem és élvezettel szívtam magába az illatát, ettől semmi pénzért nem válnék meg.
-Nem megyek el. Kérlek!- győzködött.
Felemeltem a fejem és az arcára néztem csakugyan komolyan gondolja e. De arról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni, mintha csak egy élettelen maszk lenne.
Elengedtem a kezeit és lassan emelkedtem fel róla, egy darabig nem moccant majd felállt. Itt hagy, végig tudtam.
-Szánalmas vagy Tyler! Már rég elmentem volna, ha nem szeretnélek ennyire.
Bement a hálószobába és bevágta az ajtót, majd hallottam, ahogy a zár kattan egyet. Szóval nem megy el, de bezárkózik és még csak hozzá se érhetek. Remek!
Rajtam még mindig csak egy szál törölköző volt, de esélytelennek láttam, hogy most bemenjek a ruháimért.
Leültem a kanapéra és vártam, hogy Kristen előjöjjön, de még csak zajt se hallottam belülről. Kezdtem kicsit megijedni, és ha csinált magával valamit?
Az ajtóhoz szaladtam és ököllel verni kezdtem a fát.
-Kristen! Nyisd ki az ajtót!- üvöltöttem.
Semmi válasz.
-Kérlek! Aggódom miattad!
Csak a néma csend, mintha egyedül lennék a lakásba és egy ajtóhoz beszélnék. Tisztára bekattantam.
-Nem érek hozzád esküszöm! Csak nyisd ki.
További két órán keresztül ott álltam és kiabáltam, ez az idő alatt egyszer se jött válasz.
-Kristen.- már csak suttogtam- Legalább szólalj meg, hogy tudjam jól vagy!
Semmi. Egy idióta voltam, amikor eleget tettem a kérésének és lemásztam róla.
Az ajtónak dőltem és leültem a földre, ha kell itt alszok. Egyszer csak ki fog jönni onnan, nem maradhat bent örökre.
-Sajnálom. Annyira sajnálom, mindent amit tettem! Úgy szeretném meg nem történté tenni.- beszéltem magam elé bámulva.
-De nem feküdtem le azzal a lánnyal. Csak azért vittem fel a lakásomba, mert elegem lett abból, hogy Aiden folyton piszkál. Életében nem volt még ilyen komoly az a srác!
-Kristen, az a lány mondta, hogy menjek utánad! Neki köszönhetek mindent… és most tessék! Megint mindent elszúrtam.
-Fogalmad sincs milyen fontos vagy nekem. Amióta Michael meghalt, azóta először érzem, hogy igazán élek. Mert te itt vagy!
A szavaim hihetetlen nagy igazsággal bírtak, azt szerettem volna, hogy ezt Kristen is érezze. Csak az övé vagyok, nem kell senki más. De mint ez általában lenni szokott, az után vágyódunk a legjobban, akiről tudjuk, hogy nem lehet a miénk.
-Szeretlek.
Életembe először mondtam ezt egy olyan nőnek aki nem a családtagom, és még csak nem is láthatom a szeretet nő arcát. Micsoda balszerencse…
Nem hittem a fülemnek, amikor meghallottam, hogy kattan a zár. Kicsit arrébb húzódtam, amikor kinyílt az ajtó.
Kristen egyébként is fehér bőre most még sápadtabb volt, a szemei vörösen csillogtak. A haja összevissza állt és még így is gyönyörű volt. Lenézett rám és én éreztem, ahogy újjá éled bennem a remény. Talán még semmi sincs veszve.
-Csak a mosdóba megyek.- mondta ridegen és otthagyott.
Megkövülve ültem a földön és behunyt szemekkel viseltem el újra egy pofont az élettől. Gyötrődve kapaszkodtam a remény utolsó szálaiba, de azok nem bírták tovább és elpattantak. A kezemből kicsúszott az irányítás és már nem tudtam mit tenni.
Nem mentem Kristen után, hagytam hadd csináljon amit szeretne. Ha itt akar hagyni akkor úgyis itt hagy.
Amikor visszaért könnyedén elhaladt mellettem rám se nézve és újra magára zárta az ajtót.
***
A földön ülve aludtam el, egy idő után teljesen lecsúsztam a kényelmetlen padlóra. A csontjaimba éles fájdalom nyílalt, a fejemet ólom nehéznek éreztem. Hangosan felnyögtem, majd újra.
Valami nem volt rendjén. Arra se volt erőm, hogy felkeljek az se érdekelt ha meghalok. Az ajtó megnyikordult mellettem és én hunyorogva néztem fel az angyalra. Leguggolt hozzám és a tenyerét a homlokomra simította. A keze jéghideg volt, de nekem nagyon jól esett az érintése. Azt akartam, hogy hagyja ott a puha kezét. De persze mint minden vágyam ez is szertefoszlott és Kristen felállt mellőlem.
Gyors léptekkel indult el, szólni akartam, hogy még ne menjen de sehol se találtam a hangomat. Pár perc múlva egy pohár vízzel és egy fehér tablettával tért vissza a kezébe. Megpróbált feljebb húzni a földről, nem túl sok sikerrel, de legalább már a fejem függőlegesen volt.
-Vedd be! Lázcsillapító.- duruzsolta édes hangon.
Megbabonázva néztem bambán az arcába és ittam magamba a szépségét. Az angyal felsóhajtott és újra felém nyúlt. Kinyitotta a számat, majd a nyelvemre rakta azt a keserű izét és az ajkaimhoz emelte a poharat. Az első korty után, ami végig égette a torkomat fintorogva fordítottam el a fejem.
Kristen lerakta mellém a poharat és visszament a hálószobába majd egy nagypárnával a kezébe jött vissza. A hátam mögé tömködte én meg kényelmesen dőltem rá. Annyival puhább volt mint a fal.
Leült mellém a földre és én csak bámultam őt, itt volt mellettem. Ez nekem mindennél többet ért. A gyógyszer lassan hatni kezdett és éreztem, ahogy egyre jobban nehezedik el a fejem és lecsukódnak a szemhéjaim. Már nem láttam Kristent.

Díj

Köszönöm szépen Kristen ezt a díjat!:) Hét dolog...

1. Pont egy éve kezdtem el írni, azóta a rabja vagyok.

2. Van egy kutyám(Golden retriever)aki a sexuális vágyait a lábamon- próbálja - kiélni.xd

3.Ha az írás nem jön össze a B terv a színészkedés.

4. Apukámtól örököltem a humorérzékemet.xd

5. Anyukámat kikészítem azzal, hogy kupi van a szobámba.(Ami nem igaz!xd)

6.Karácsonyra fog megjelenni az első könyvem Remény címmel.(Ha valakinek kérdése van csak nyugodtan!:))

7. Rettentően türelmetlen vagyok.

Akiknek tovább küldeném a díjat: Lady, Brianna, Iccsinee, Snooki, Angyalka :)

Születésnap

Ma egy olyan személy születésnapját ünnepeljük, aki nagyon sokat jelent nekem és azt hiszem a többieknek is. J Egy kis meglepetéssel szeretném köszönteni, Boldog születésnapot Ladym!(L)

Apró csillagok borítják az eget

S te fent ragyogsz velem.

Több száz csillag mellett,

Kik szintén kedvesek neked.

Üstökös száguld át az égen,

S mi azt kívánjuk neked:

Legyen boldog és teljes az életed!

Melyben talán mi is kapunk egy aprócska helyet,

Hogy ott legyek, ha kellek, és segítsek bármiben.

Mert ez a szeretet melyet irántad érzek,

Nem alszik ki egyhamar.

Bár tudom, te nem is várod azt.

Nem ismerek annyi szót, ami kifejezhetne engem

Pedig úgy szeretném most mondani, de nem jön a nyelvemre.

Ezért inkább csak megölellek és annyit mondok: Szeretlek!

15. fejezet

Megjöttem!:D Marhára hiányoztatok, de komolyan. Ez a fejezet kicsit más... kicsit perverzebb, persze azért csak óvatosan. Remélem elnyeri a tetszéseteket.:) A következőkben újabb drámákra lehet számítani.

Kitti

Vannak kötelességek, vannak célok, de ezek mindig változnak. Az álmok is csak addig maradnak meg, amíg valóra nem válnak.

Hosszasan magamhoz öleltem, az oldalát cirógatva. Éreztem rajta, hogy mennyire örül az ittlétemnek. De a figyelmemet nem kerülte el, hogy a kávézóban az a nyeszlett Adam ücsörög.

-Vissza kéne mennem, azt mondtam neki csak cigizni megyek.- motyogta Kristen az arcát a vállamba temetve.

-Nem akarom, hogy visszamenj ahhoz a majomhoz… elrabollak!

Hatalmas mosoly terült el a képemen, ahogy elképzeltem, hogy Adam kilép az ajtón és Kristen nincs sehol.

-Tyler, ne hülyéskedj!- tolt el magától, de nem engedtem megszökni.

-Komolyan mondom! Undorom a gondolattól, hogy ez a pasi hozzád érjen.

Hányingerem kerekedett amikor rájöttem, hogy ezzel már elkéstem. Lehet, hogy megcsókolta- Kriten pedig nem ellenkezett, hiszen szerelmes belé IS- vagy ami a legrosszabb talán több is volt köztük. Nem haragudtam volna Krisre, ha tényleg így történt, elvégre én küldtem el.

Kristen az ajakait rágva fontolgatta az ajánlatomat.

-Jó csak siessünk, mielőtt feltűnik neki, hogy túl sokáig tart a cigizés.

Több se kellett nekem, megragadtam a karját és felültettem a biciklim vázára.

A helyzet rendkívül hasonlított arra amikor a reptérre igyekeztünk ilyen hévvel. Csak most sokkal boldogabb voltam és szerelmes.

Az angyal édesen kacarászott előttem, a nevetése betöltötte az elmém.

-Hova megyünk?- kérdezte amikor rájött, hogy rossz az irány.

-Michael lakására, ott biztos nem talál meg a pasid- az utolsó szót fintorogva ejtettem ki, szerencsére ezt Kristen nem láthatta.

Michael ezt a lakást 21. születésnapjára kapta apánktól, a halála óta üresen áll. Senki nem volt képes eladni.

Kupi csak azért nem volt, mert anya minden héten járt ide takarítani.

Nem néztem szét a szobában, tudtam az Michaelre emlékeztetne és a vele eltöltött percekre.

Kristen körbejárta a lakást, amíg én türelmesen a konyhában várakoztam.

-Szóval meddig kell itt raboskodnom?- kérdezte mosolyogva.

Örökre!- akartam mondani, de tudtam, hogy ez nem lehetséges.

-Még nem döntöttem el.

Tétován megállt előttem és a szemembe fúrta csodaszép tekintetét.

-Miért? Minek kerestél meg?

Válaszolhattam volna egyszerűen azt, hogy: Mert szeretlek!

De tudtam ez nem ilyen egyszerű. Ez csak egy szó, nem bizonyít semmit.

-Rájöttem valamire.

Kristen szabálytalanul kezdte el kapkodni a levegőt, de hamar összeszedte magát.

-Mire?- a hangja enyhén remegett.

Elmosolyodtam és áthidaltam a köztünk lévő távolságot. Finoman végigsimítottam az arccsontjától egészen a nyakáig, beleremegett az érintésbe.

Mint éhes gazella kapott utánam, az ajkai egy pillanat alatt a számra tapadtak. Hagytam hadd tegyen amit akar. A nyelve édesen simogatta az enyémet, a kezei végig szántottak a felsőtestemen. Elrántottam azt, amikor megérintette férfiasságomat.

-Állj!- suttogtam elszakadva az ajkaitól.

Értetlenül nézett fel rám, már másodjára állítottam le csak most minden ok nélkül.

-Nem akarod?- kérdezte szinte kétsébeesve.

-Nem.

Eltávolodott tőlem és lehajtotta a fejét, már most teljesen felizgultam pedig nem állt szándékomban. Őrület mit művel velem ez a nő!

-Nem voltam mással azóta, mióta veled vagyok.

Megkönnyebbülésembe felsóhajtottam, de nem ez volt a gond.

-Nem erre gondoltam. Fogalmad sincs mennyire kívánlak, de nem akarom, hogy a … kapcsolatunk csak a sexről szóljon.

Most ő volt az aki megkönnyebbült és hozzám bújt a nyakamat csókolgatva.

-Azt hittem már nem akarsz!

Felhorkantam ennek képtelenségén. Volt olyan pillanat valaha amikor nem kívántam?

-Kérsz valamit enni? Anya hagyott pár kevésbé romlandó ételt a házba.

-Hmm. Nem vagyok éhes… ételre nem.

A hűtő felé félig kinyúló kezem szoborrá dermedt, a lábaim közt is történt valami ilyesmi. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam!

-Kristen ne csináld ezt!- próbáltam finoman rászólni.

Szorosan a hátamnak simult, egyik kezével merev gerjedelmembe markolva.

Felnyögtem a csodás érzéstől, senki nem tudott annyira felizgatni, mint Kristen.

-Miért? Letagadni meg se próbáld, hogy kívánsz!- nevetett boldogan.

Egy hirtelen mozdulattal megfordultam a tengelyem körül, hogy szembelegyek vele.

-Nem fogok lefeküdni veled, leállítalak mielőtt megtörténne!

Választ se várva szenvedélyesen megcsókoltam és már a pólóját is leszedtem róla. Nem kellett sok idő hozzá, hogy minden ruhadarab lekerüljön rólunk.

A karjaimba kaptam még mindig vadul csókolva és a hálóba araszoltunk, hogy ott gyöngéden lefektessem az ágyra.

Ajkait magányosan hagyva, bekúsztam a lábai közé, egy percig se ellenkezett.

A szememmel szinte faltam a testét, annyira hiányzott. Egyik ujjamat mélyen belécsúsztattam és élvezettel hallgattam apró sikolyait a kezem mozgása alatt. Ezt a testrészemet hamar felváltotta a nyelvem. Egyre többet és többet csalogattam ki nedveiből.

Kristen kicsin kezei a hajamba markoltak, amikor elélvezett.

Mosolyogva hajoltam fölé egy új csók reményében. Készségesen engedett nekem, miközben a teste még mindig remegett az átéltektől.

Engedtem neki, hogy a hátamra lökjön, de nagyon is éreztem hol vannak a hátrok.

Az előbb akciómtól már kellőkép felizgultam, így Kristennek ezzel nem volt gondja.

Kezeivel simogatni kezdett, minek következtében mélyről jövő morgások törtek fel belőlem. Ami rögtön kiáltásokba váltott át, amikor Kristen ajkait és nyelvét éreztem magamon.

Vadítóan a szemembe nézett, szorgosan mozgatva fejét. Lenyúltam az egyik kezemmel és oldalra simítottam a haját, hogy ne legyen neki útba. Abban a pillanatban el is rántottam onnan, amint elért a beteljesülés.

Behunytam a szemem és csak élveztem, hogy végre egy olyan lánnyal történik mindez akiért teljesen odavagyok.

Rögtön felélénkültem amikor megéreztem, hogy megragadja férfiasságom és kíméletlenül magába vezeti.

-Ezt… ne!- nyögdécseltem, de nem bírtam tovább mondani, a csípője mozgása megakadályozott ebben.

Hadakoztam vele, próbáltam leemelni magamról, de a kéj annyira elvette az eszemet, hogy Kristen lazán letudta szorítani a karjaimat.

Feladtam, már úgyis mindegy. De az biztos, hogy később amikor nem lesz ennyire elborulva az agyam, kapni fog ezért a kisasszony.

Felkönyököltem, hogy közelebb legyek hozzá. Egyik kezem a mellét szorongatta, míg a másikkal közelebb rántottam az arcát.

Mosolyogva szemlélte, hogy beszálltam a játékába.

-Te boszi!- suttogtam az ajkainak./ Lady egy rugóra jár az agyunk./

Megunván a lassúzást, Krist magam alá gyűrve gyorsítottam a testem mozgását. Belém kapaszkodott, miközben egyre hangosodó sikolyok hagyták el a száját.

Három erőteljes lökés kíséretében a csúcsra értünk. Öleltem tökéletes testét és arra gondoltam nem is engem el többet.

Már értettem mért mondják azt, hogy a sex akkor a legjobb ha szerelmes vagy. Nem tudtam volna ennél csodálatosabb érzést mondani.

-Akkor most mi lesz?- kérdezte egy kis idő után.

Nem akartam még ezzel foglalkozni, ezért adtam a hülyét.

-Mármint mivel kapcsolatban?

-Hát…Adam.

Az izmaim görcsösen megrándultak, Kristen érezte a változást és felnézett az arcomra.

-Ez dühít téged.- vonta le a helyes következtetést.

-Persze, hogy dühít!- fakadtam ki- Én csak magamnak akarlak, mindent akarok belőled! Nem csak a tested az ami kell nekem, hanem te magad.

-Addig nem lehetek a tiéd, amíg ott van Adam.

Szorosabban fontam köré a karjaimat, éreznem kellett, hogy itt van. Önző dögként gondoltam arra, hogy ha annyira szeretné azt a másik pasast most vele lenne. De ettől még szereti…

-Szerelmes vagy belé- a szavak égették a torkomat.

-Igen.

Dühödt morgás tört fel a mellkasomból, de hamar rájöttem, hogy erről Kristen nem tehet. Nem mi választjuk ki az időt és a személyt, hogy szerelmesek legyünk. Pedig milyen jó lenne…

-Akkor mért nem feküdtél le vele ez az egy hét alatt?

Kristen sokáig hallgatott, nem voltam biztos benne, hogy akar-e rá válaszolni.

-Nem tudom…

Ez igazán megnyugtató- gondoltam cinikusan.

-És velem, most?

Nem mintha bántam volna, de szeretném tudni az okát.

-Tyler, ne kínozz!

Erről eszembe jutott valami.

-Ugye tudod, hogy büntetés jár azért, amiért megerőszakoltál?

Nevetve rám nézett és én rögtön elfelejtettem az előző kínos beszélgetésünket.

-Megerőszakoltalak? Nem úgy tűntél, mint aki szenved!- adott egy puszit a számra.

-Jól titkolom.

Kimásztam az ágyból, amit ő kétkedve figyelt, jól tette… Lenyúltam érte és mint egy zsák krumplit dobtam a vállamra. Sikítozni és kapálózni kezdett, de nem érdekelt kapja csak amit megérdemel! Élvezettel végigsimítottam a fenekén és a fürdőszoba felé igyekeztem.

Amikor beleállítottam a kádba értetlenül nézett rám.

-Megmutatom, hogy tudod legközelebb lehűteni magad.

Láttam a szemében, ahogy megijed amikor a csap felé nyúlok és jéghideg vizet zúdítok rá. Kegyetlen vagyok… tudom én.

A karjaimba kapaszkodva próbált kikecmeregni a víz alól, de csak rosszul járt mert én ahelyett, hogy segítettem volna neki visszatoltam és én is beléptem mellé. A víz tényleg hideg volt…

-Kinyírlak Tyler Hawkins!- kiabálta, de azért egész testével hozzám simult.

Amikor remegni kezdett az alsó ajka megkegyelmeztem és belebugyoláltam egy törölközőbe. Az ölembe ültetve hevertünk a kanapén, ő még mindig reszketve.

-Barom.- motyogta, mire én csak nevettem.

Csendben ültünk, azt hittem elaludt- legalábbis halk szuszogása erről árulkodott- amikor vidáman felnézett az arcomba.

-Na és te mit csináltál egy hétig?

Az én képemről rögtön lefagyott a mosoly. Nem titkolhatom el azt a lányt akivel a vágyaimat elégítettem ki. De, hogy magyarázzam el neki, hogy tulajdonképpen annak a lánynak köszönhetem az ittlétét? Nehéz menet lesz…

-Egy lánnyal voltam…

Kristen lefagyott és én abban a pillanatban tudtam, ezzel hatalmas veszekedést gerjesztettem.

14. fejezet

Sziasztok! Pénteken elutazom és vasárnap jövök, így ez az utolsó fejezet a héten. Kicsit hosszabb lett, remélem ez kárpótól titeket. Hiányozni fog mindenki!:)

Kitti

A tetteknek súlya van és még annál nagyobb következményei. De ha rájössz, mi is rejlik mögöttük, nem lehet előtted akadály.

Egy hét múlva…

A napok maradéktalanul teltek, nem számoltak őket. Minden percemet a kishúgommal töltöttem, akinek rohamosan javult az állapota. Az orvosok azt mondták pár héten belül szabadlábra helyezik. Ez volt az egyetlen dolog aminek örülni tudtam.

Kristen nem keresett és én sem kerestem őt, bár sokszor gyanús volt, hogy Aidennel tartják a kapcsolatot. Amikor a szobatársammal egy helyiségbe tartózkodtunk és váratlanul elkezdett csörögni a telefonja elvonult és még csak meg se mondta kivel beszél.

Furcsa volt Kris nélkül… olyan lehangolt. Egyik éjszaka amikor az ágyamba feküdtem és sehogy se jött álom a szememre, eszembe jutottak a szavai: ,, Már annyira megszoktam, hogy mellettem vagy. Nem bírok nélküled aludni.”

Igen, pontosan így éreztem én is. Az utóbbi napokban annyira megszoktam Kristen jelenlétét, hogy szinte már természetesnek vettem. Ez olyan mint amikor az ember természetesnek veszi, hogy van tévéje amit mindennap bekapcsol. Aztán mikor bekövetkezik egy áramszünet akkor jön csak rá igazán, hogy mit is vesztett el.

Bár gyanítottam, hogy Aiden többet tud Kristenről, mint én mégse kérdeztem meg. Talán mert nem érdekelt. Bizonyára visszament Adamhez és boldogan éldegél vele. Tegye azt!

-Hé!- csapott az asztalra egyik reggel Aiden- Elegem van belőled és abból, hogy ilyen vagy!

Nem akartam bunkó lenni így felnéztem a reggelimről, bár csöppet sem érdekelt, amit mondani akar.

-Nem bírom elviselni, ahogy mást se csinálsz csak itthon, vagy a kórházban üldögélsz magányosan. Te vagy a hülye, nem én!- hadonászott előttem a kezeivel.

Felsóhajtottam, ennek soha nem lesz vége. Mért nem képes egyszerűen békén hagyni? Felkeltem és a mosogatóba raktam a tányérom. Aiden megragadott és neki lökött a konyhapultnak, én ugyanazt tettem. A lökdösésünk majdnem verekedésbe torkollott át, amikor a barátom megállított.

-Figyelj! Nem akarok verekedni!

-Akkor mit akarsz?- motyogtam elkeseredetten.

Mélyen a szemembe nézett és teljes komolysággal válaszolt.

-Hogy élj!

Ezzel megfogta a táskáját és elviharzott a lakásból. Bambán néztem utána, nem értettem a szavait. Én éltem! Dobogott a szívem és lélegeztem is… Csak lelkileg voltam halott.

Én is elindultam a kórházba, most még jobban le voltam lombozva, mint korábban. Caroline-on kívül nem érdekelt semmi és senki.

A testvérem már boldogan várt, nekem is felderült az arcomon egy halvány mosoly. Órákig bent ücsörögtem és figyeltem, ahogy rajzol.

Többet egyetlen rajza sem ábrázolta Kristent, szomorú volt ami miatt nem jött be meglátogatni. Persze az okát nem tudhatta.

-Szakítottatok?

-Nem is jártunk.- nevettem kínosan.

-Akkor csak barátok voltatok?- nézett rám okos szemeivel.

Mélyen beszívtam a levegőt, majd lassan engedtem kiszivárogni a tüdőmből.

-Olyasmi.

Barátok akik lefekszenek egymással.- helyesbítettem magamban.

-Csak mert olyan búskomor vagy mostanság, mintha nem is élnél.

Na tessék, a húgomtól is megkaptam! Kezdett elegem lenni ebből a dumából. Majd megmutatom, hogy élek!

Este a kedvenc báromba iszogattam, a pultos már régi jó haverom volt. Általában Aidennel jártunk ide, de most valahogy nem hiányzott a társasága.

Már két órája nézegettem a besétáló lányokat, hátha megfog valamelyik külsőleg. Idegességemben lehúztam még egy felest, amikor rájöttem, hogy az itt lévő összes nőben Kristent keresem.

Ennyit erről! Tovább ittam magányosan, de még az alkohol sem segített. Összeesküdött ellenem a világ.

-Kristen hoznál nekem még egy üveggel?- hallottam az egyik boksz felől a kiabálást.

A név hallatán autómatikusan arra kaptam a fejem. De ő nem az én Kristenem volt. Mellém állt, hogy kikérjen még egy sört, miközben én alaposan szemügyre vettem.

A haja vörösen omlott a vállaira, az ajkai pont olyan teltek voltak mint Kristené. Karcsú alakja még jobban kiemelte a nőies idomait.

Amikor észrevette, hogy őt bámulom elmosolyodott. Egyre jobban tetszett ez a lány, már csak a neve miatt is.

Tovább nézegettem, minden testrészét többször is végig mértem. Épp indult vissza az asztalukhoz, elkaptam a karját, hogy maradásra bírjam.

Kérdőn tekintett vissza rám, mire elmosolyodtam. Pont olyan szigorú pillantása volt, mint Kristennek.

-Nem akarsz maradni még egy kicsit?- kérdeztem a lehető legaranyosabb szemekkel nézve rá.

Azonnal felolvadt és kábultan rám mosolygott. Könnyű dolgom lesz- állapítottam meg.

-De.

Visszaült mellém és az unalmas életéről faggattam, az enyémet ügyesen kikerültem. Nem szükséges, hogy tudjon minden szerencsétlen tettemről. Időnként végig simítottam a combján, vagy a karján. Ezektől az érintésektől mindig megborzongott. Legalább a hatásom a régi!

-Elmehetnénk hozzám, nem lakom messze.- tértem a lényegre.

Bólintott, kifizettem az italokat és máris az ajtó felé húztam. Nagyon reménykedtem benne, hogy Aiden nem lesz otthon. Imáim meghallgatásra találtak.

A lakás tök üres volt, nem akartam újabb beszélgetésre pazarolni az időt. Megcsókoltam a lányt és az én Kristenem képzeltem a helyébe. Ő persze nem ellenkezett és közelebb húzott magához. A vágy folyamatosan újjá ébredt bennem, ahogy egyre szenvedélyesebbek lettünk. Csak örömet akartam szerezni Kristennek, az én Kristenemnek. Egy rántással lehúztam róla az aprócska topot, de a szememet nem nyitottam ki. Óvatosan megharaptam a nyaka egy érzékeny felületét. Megkerülve a kanapét finoman rálöktem és fölé tornyosultam, tovább csókolgattam a bőrét. Amikor a melleihez értem egy halk sikoly hagyta el a száját és ez a hang rögtön engem is kiábrándított. Kipattantak a szemeim és fintorogva szembesültem a ténnyel, hogy ő akkor sem Kristen bármennyire is igyekszem azt képzelni.

Lemásztam róla és a fejemet a kezembe hajtva undorodtam magamtól.

-Mi a baj?- kérdezte a lány.

Kétségtelenül nem az én Kristenem hangja volt.

-Nem te vagy Ő.- suttogtam elgyötörten.

Ennek semmi értelme nem volt, de úgy tűnt, hogy a lány megértette mire gondolok. Az ölembe ült és a fülemhez hajolt.

-Bárki leszek a kedvedért.- beleharapott a fülcimpámba, majd a nyelvével körözni kezdett a nyakamon- Engedd el magad!

És én engedtem neki, csináljon amit akar. Én rángattam bele ebbe, legalább neki legyen jó, ha nekem már úgyis mindegy.

Visszaült mellém, miközben a kezei lehúzták a sliccemet. Benyúlt a kezeivel a boxerembe és a nyíláson keresztül kiszabadította a férfiasságomat. Behunytam a szemem, csak élvezni akartam és nem gondolkodni.

A kezeivel simogatni kezdett, tartottam magam egy ideig de aztán már nem tudtam elfojtani a morgásokat.

Amint megéreztem magamon a nyelvét is, már nem gondoltam semmire. Az élvezet hajtott. A feje mozgásával, a kiáltással teli morgásaim is hangosodtak.

Aztán minden összemosódott és megszűntem egy pillanatra létezni.

Percek múlva tértem csak magamhoz és a lányra pillantottam, aki félénken üldögélt mellettem. Nem lehetek annyira önző, hogy most elküldöm. Viszonoznom kellett a kedvességét.

Megakartam csókolni, de eltolta az arcomat.

-Nem kell megtenned, tudom, hogy nehéz.

Nem hiszem el, hogy ekkora mázlim van. Egy ilyen lányt kifogni… Ettől függetlenül nem tágítottam.

-De akarom.

Újra visszadöntöttem a kanapéra és megcsókoltam, bár ebbe a csókba a hálán kívül semmi más nem volt.

A kezeimmel épp a nadrágját gomboltam ki, amikor feloltódott a villany. A bejárati ajtóba Aiden állt döbbent arccal.

A helyzet még vicces is lett volna, ha szobatársam arckifejezése nem vált át mérhetetlen dühbe.

-Tyler Hawkins! Mi a fenét csinálsz?- üvöltött rám- Küld el ezt a nőt, addig a szobámba leszek.

Sóhajtva adtam Kristen kezébe a ruháit, ő persze nem értette a helyzetet.

-Ne haragudj.- suttogtam.

Nem mondott semmit, csak amikor a bejárati ajtóba álltunk.

-Bárkit is képzeltél a helyembe, nagyon szerencsés lány. És ha te is érzel valamit iránta, ne hagyd ennyiben a dolgot. Sok sikert!

Ledermedve néztem rá, ahogy elment. Valóban léteznek még ennyire kedves lányok a világon? Ha nem ismertem meg volna az én Kristenemet, egészen biztos, hogy most nem hagyom elmenni ezt a nőt. Valamivel meg kell hálálnom neki, mindent.

Amint becsuktam az ajtót Aiden vágtatott felém, mint egy felbőszült bika.

-Mégis mi a szart művelsz? Egy éjszakás ribancokat hurcolsz fel ide?

Nem értettem mért van úgy kiakadva, máskor is ezt csináltam.

-Te akartad, hogy éljek!- mutattam rá.

-De nem így!

Most már én is dühbe gurultam.

-Akkor, hogy? Kristennel? Erről van szó igaz??? Bármit is fogok csinálni az nem lesz jó, csak az az elfogadható ha annak Kristen is részese.

Aiden megnémultan nézett rám, tudta, hogy igazam van.

-Aiden a fenébe is nem ismered őt! Fogalmad nincs mi volt köztünk.

-De tudom! Mindent tudok, elmondta nekem!

A saját csapdájába sétált, végig tudtam, hogy tartja Kristennel a kapcsolatot.

-Mégis mit vársz tőlem? – mondtam halkan- Egy másik férfit szeret.

-Téged is szeret.

-Ez nem elég!

A barátom arca kisimult és az arcomat fürkészte, majd szélesen elmosolyodott.

-Én tudtam!- kiáltott fel győzelemittasan.

-Mit?

-Végig tudtam. Csak te vagy ilyen idióta, hogy nem vallod be magadnak!

Még mindig nem tudtam miről beszél.

-Mit tudtál?- értetlenkedtem tovább.

-Hogy belezúgtál!

Megkövülve álltam mint egy szobor, ezt teljesen váratlanul ért. De hát én nem vagyok szerelmes belé! Tény, hogy hiányzik és mindenhol őt keresem. De ez nem bizonyíték… Vagy mégis?

Ha csak arra a másik férfira gondolok, megesz a féltékenység. Hát persze! Ezért volt olyan nehéz elengednem és ezért vagyok most ilyen, amilyen.

Amikor a kocsiba szeretkeztünk abban a hitben, hogy mindketten meghalunk, amikor Kristen először mondta, hogy szeret. Éreztem valamit… valamit amit a gyász és a bánat teljesen elnyomott bennem. Olyannyira, hogy nem tudtam rájönni mi az.

Most már tudom: a szerelem volt.

Megfogtam a biciklim és szinte futva lecipeltem a lépcsőn, Aiden utána kiáltott.

-Hívd fel és keresd meg! Hajrá öreg!

Már tekertem is, bár fogalmam sem volt, hogy hova. Előkaptam a mobilom és Kristen számát kezdtem tárcsázni. Reméltem, hogy nem késtem még el és nem kötelezte el magát.

Nem vette fel. Dühösen hajtottam tovább, talán a clubban van, ott egyszer már láttam.

Ahogy elhajtottam, a kávézó mellett, ahol Michael régen jártunk megpillantottam valakit előtte ácsorogni. Belebámultam a sötétségbe és megláttam Kristen arcát, a gyenge fényben ami bentről áradt.

Amikor odaértem hozzá láttam, ahogy elfehéredik az arca és a szemeibe hitetlenkedés ül. Leszálltam a bringámról és lassan közeledtem hozzá nem tudtam, hogyan fog reagálni.

Nem mozdult, csak egyhelyben állt és kétkedve nézte, ahogy egyre közelebb araszolok hozzá.

Csak egy méter választott el tőle, a szemében egy pillanatra pánikot láttam meg felcsillanni. Fél tőlem?

Megálltam és csak néztem a gyönyörű arcát, hogy bírtam én ki e nélkül egy hétig? A keze gondosan bevolt kötve, ezek szerint volt vele orvosnál. Ez megnyugtatott.

-Kristen.- suttogtam és egy bizonytalan lépést tettem felé.

Annyira közel volt és mégis olyan messze. A kezeivel felém nyújtózkodott és én azonnal elkaptam azokat. Az érintése átjárta az egész lényemet.

Még közelebb léptem hozzá a kezét szorosan fogva, nem ellenkezett. A kézfejemmel végig simítottam az arcán, mire ő lehunyta a szemét.

Nem bírtam magammal, mindennél jobban vágytam édes csókjára. Az ajkaimmal cirógattam az övét, nem akartam vad lenni. De a következő pillanatban teli szenvedéllyel visszacsókolt, boldogan szorítottam magamhoz a testét. Minden idegszálam lángba borult. És újra rájöttem: szerelmes vagyok belé.

Zihálva vált el tőlem és a fülemhez hajolt.

-Itt van Adam.- súgta remegő hangon.

Éreztem, ahogy a testem megmerevedik, de aztán gyorsan felengedett amikor arra gondoltam, hogy Kris most mégis az én karjaimba van és az én csókomtól remeg.

-Nem érdekel. Nem érdekel, hogy őt is szereted! Bebizonyítom, hogy én jobb vagyok neked, harcolni fogok érted.