17. fejezet

Íme a búcsú fejezet. :) Szép hosszúra sikeredett, tele romantikával és rengeteg érzelemmel. Aztán zsepi legyen a közelben!:D Sokat dolgoztam ezen a fejezeten és mivel ezzel köszönek el(legalábbis egy időre) tőletek. SZERETNÉK MINDENKIT MEGKÉRNI ARRA, HOGY AKIK ELOLVASTÁK AZOK ÍRJANAK NEKEM PÁR SORT. A lustábik fele is! (Igen Biranna drága, te is!) :)

Ezer csók és köszönet mindenért: Kitti

Amint az ember életét boldog percek töltik meg, a sors szinte azonnal elragadja tőlünk azt. Ezt megszokhatnánk, de mégse tudjuk.

Éreztem, ahogy valósággal lángnyelveket bocsát ki a testem, elmúlt a gyógyszer hatása. Időközben rám került egy vékonyabb takaró is, de az semmit nem segített, úgy éreztem magam mint aki meztelenül áll szakadó hóesésben. Kinyitottam a szemem Kristent keresve, de nem láttam sehol. A hálószoba ajtaja is nyitva volt, bizonyára nincs bent.

-Kristen!- suttogtam fáradtan.

Meghallottam hangokat kiszűrődni a nappaliból, telefonált valakivel. Rólam lehetet szó, mert meghallottam elhangzani, a ,,lázas” szót.

Megpróbáltam felkelni, de hirtelen megszédültem és visszaestem a földre. Kristen felfigyelt a zajra és rövidre zárva a beszélgetést hozzám szaladt. Minden bajom elmúlt, ahogy a kezeit az arcomra helyezte. Aggodalmasan nézett végig rajtam, majd újra ijedten kapta rám a tekintetét, amikor küszködve szólásra nyitottam a számat.

-Ki…kivel beszéltél?- dadogtam kábultan.

-Anyukáddal. Ideakart jönni, de mondtam neki, hogy maradjon csak, nem tudna miben segíteni.

Csillogó szemekkel néztem az angyalra, ha elakart volna menni, akkor iderendeli anyukámat, hogy mégse legyek egyedül. De nem ezt tette.

-Azt mondta, ha nem megy le a lázad hűtőfürdőztesselek különben be kell vinni a kórházba.

Egy fintor ült ki az arcomra a kórház szónál. Kristen elmosolyodott, amit én már-már csodálattal bámultam.

-Rögtön gondoltam, hogy ez lesz a véleményed.- újra végig nézett rajtam- Feltudsz állni?

Bólintott, bár nem voltam benne biztos, hogy tényleg sikerül. Kristen megfogva az egyik karomat próbált felhúzni, míg én a másikkal toltam fel magam.

A talajt ingoványosnak éreztem , mintha direkt nem akarná, hogy talpon maradjak. De összeszedtem magam és próbáltam kevésbé Kristenre támaszkodni. Ő átbújt a hónom alatt és lassú megfontolt léptekkel kezdett el támogatni a fürdő felé.

Amikor odaértünk neki dőltem az ős öreg mosógépnek és igyekeztem megtartani magam. Most vettem észre, hogy már van rajtam ruha, Kristen adhatta rám még mikor aludtam. Kár volt, ezt most nem fogom tudni levenni.

Az angyal tétlenül állt előttem, majd odalépett és a pólómat kezdte lehúzni rólam. Nem volt egyszerű, de Kris mint mindent ezt is megoldotta.

Gyönge mosollyal figyeltem, ahogy az övcsatommal bajlódik. Meglátta, hogy őt nézem és zavarában elpirult. Egészen biztos, hogyha most nem lennék beteg már rég neki ugrottam volna. Lecsuktam a szemem, miközben az alsónadrágomat fejtette le rólam. A gondolataimat sehogy se sikerült kordába tartanom, elképzeltem, hogy Kristen ott hozzám ér és…

Kristen megköszörülte a torkát és az egyik szemöldökét felvonva nézett a lábaim közé.

-Bocs.- nyögtem szégyenkezve.

Ennek a testrészemnek még a láz sem szabhat gátat.

Újra felnyalábolt és könyörtelenül a tusoló felé cipelt, segített belemásznom, de ő nem lépett be mellém, ami nem tetszett.

-Te nem jössz?- böktem a ruhái felé, amik sajnos még rajta voltak.

-Nem. Én nem vagyok lázas.- mosolygott majd átnyúlt alattam és hideg vizet zúdított rám.

Eddig is rettentően fáztam, de ez most már elviselhetetlen volt. Remegett az egész testem és minden hangosabb kiáltást elfojtottam magamban.

Kiakartam mászni a fülkéből, de Kristen lefogta a kezeimet és visszanyomott a víz alá.

-Me-me-megfagyok!- vacogtam.

-Tudom, de nem akarlak kórházba vinni.

Ahelyett, hogy megszoktam volna a víz hőmérsékletét egyre jobban, úgy éreztem, hogy még hidegebb van.

További öt perc után Kristen megkönyörült rajtam és kihúzta a reszkető testemet. Úgy öleltem át, mintha az életem függne tőle. A selymes bőre melegítette az enyémet és ez nagyon jól esett.

Nyugtatás kép dörzsölgette a hátam, ajkaival a jéghideg nyakamat csókolgatta.

-Jól van! Mindjárt jobb lesz.- suttogta.

És én elhittem neki. Kétségkívül ő világ legtökéletesebb nője, az én angyalom. Rám adta az alsónadrágom, de több ruhát nem, amit én most nagyon is bántam. Még soha életembe nem fáztam ennyire.

Befektet az ágyba, de nem engedte, hogy betakarózzák mondván megint, felmegy a lázam.

-Kérlek!- könyörögtem már vagy tíz perce.

Felsóhajtott és úgy éreztem végre nyertem, de ehelyett csak közelebb csúszott hozzám. A karjai a nyakamat ölelték, az egyik lábát az enyéim közé préselte a fejét pedig a mellkasomra hajtotta.

-Majd én leszek a takaród!- motyogta.

Ez jobb volt bármilyen pamutnál, a közelsége nem csak a testemet melegítette, de az idegeimet is felborzolta.

De nem tudhattam, hogy tényleg megbocsátott-e nekem vagy csak kötelességének érzi, hogy ápoljon.

Az éjjeli szekrényen megcsörrent Kristen mobilja, lemászott rólam, de a kezemet továbbra is a derekán nyugtattam, nehogy távolabb kerüljön tőlem.

-Ki az?- kérdeztem, amikor hosszasan nézte a kijelzőt.

-Adam.- a név hallatára minden izmom pattanásig feszült- Már tízszer keresett, fel kell vennem.

A karjaim egyre erősebben vonták Kris testét magamhoz. Ő az enyém!

-Szia!

Kis szünet és némi duruzsolás a telefon másik végéről.

-Tudom, ne haragudj, de akadt egy kis dolgom.

Kristen a szemembe nézett és úgy válaszolt a következő kérdésre.

-Nem, ma nem tudunk találkozni. Egy barátom beteg és őt kell ápolnom.

Állatias morgás tört fel a tüdőmből, amikor meghallottam, hogy Kristen csak egy barátja ként említ. Persze, barátok akik szerelmesek egymásba!

-Igen…Tyler Hawkins. Sajnálom, majd felhívlak! Szia.

Lenyeltem a féltékenységem és visszahúztam Kristent a helyére- a mellkasomra.

-Vissza mész hozzá?- ezt muszáj volt tudnom, tudnom, hogy még mennyi időm van.

-Nem tudom még.

Újra kétségbeestem.

-Nem akarom, hogy elmenj!

-Tyler ez nem ilyen egyszerű!- nézett fel az arcomra- Ha…ha melletted döntök, akkor is találkoznom kell vele, hogy megmagyarázzam neki.

-És ha őt választod?

A gondolattól is rosszul voltam.

-Akkor soha többet nem találkozunk, hogy mindkettőnknek könnyebb legyen felejteni.

Nem! Ezt nem engedem! Nem teheti ezt velünk, velem! Abba belehalok, nem élem túl, ha végleg elhagy és nem láthatom soha többet a szép arcát.

Már nem érdekelt, hogy esetleg még haragszik rám és az se ha eltol magától. Bizonyítani akartam!

Két kezem közé fogtam az arcát és csaknem erőszakosan csókoltam meg. Nem ellenkezett, de éreztem, hogy nem érti, amit csinálok. Hála a hűtőfürdőnek jelenleg nem voltam lázas, hogy mi lesz utána az meg, nem érdekel.

A nyelvem ellentmondást nem tűrve csúszott be a szájába és kezdte lágyan cirógatni az övét. A kezem lesiklott a combjára és azt simogatta, néha megmarkoltam ilyenkor Kristenből egy halk sóhaj szakadt fel.

-Tyler, ne! Megint belázasodsz!- tolta el az arcomat.

A szemébe néztem és nem engedtem el a tekintetét egy hosszú percen keresztül.

-Nem érdekel, csak te érdekelsz!

Láttam, ahogy elbizonytalanodik, így gyorsan kihasználva az alkalmat újra az ajkaira tapadtam. Nem lökött el, szorosan belém csimpaszkodott, mint egy kis majom.

A két kezemmel kezdtem feljebb tolni a pólóját, a felszabadult részekre rögtön egy-egy puszit nyomtam. Mikor már nem volt útba a zavaró anyag a melltartója szegélyét csókoltam végig. Próbáltam olyan gyengéd lenni, amilyen csak tudtam Azt akartam, hogy érezze, mennyire szeretem őt.

Lejjebb kúsztam és a nadrágját is az előbbi módszert alkalmazva, húztam le róla. Selymes bőre kényeztette az ajkaimat, ahol csak hozzáértem.

A fehérnemű hamar lekerült róla-illetve rólam is a boxerem-, a melleit masszírozva hajoltam hozzá egy újabb mámorító csókra. Kristen szorosan hunyta le a szemét, de amint kinyitotta egy könnycsepp gördült végig az arcán.

-Szeretlek!- súgtam a fülébe, mire a kis nedvességet ezeregy másik követte.

A lábai közé helyezkedtem és finoman belé nyomtam két ujjam, élvezettel hallgattam, ahogy újra meg újra felnyög és a nevemet suttogja.

Az ujjamnak hamarosan a nyelvem is besegített, miközben felnéztem Kristen kínlódó arcára. A számomra megmagyarázhatatlan könnyei felszáradtak és nem láttam többet őket.

A teste egyszer csak megmerevedett majd úgy lazult el a kezeim közt, mintha csak folyékony karamell lenne.

Felém nyújtotta a kezeit és én boldogan másztam közéjük. Magához ölelt és tudtam, hogy ezzel köszönetet akar mondani.

-Mindennél többet jelentesz nekem.- ezektől a szavaktól ismét könnyek gyűltek a szemébe.

De most nem hagytam kicsordulni őket, egy gyengéd lökéssel hatoltam belé és Kristen arcán már csak a szenvedély látszott.

Nem voltam gyors, se féktelen. De az összes mozdulatomból csak úgy sütött a szerelem, reménykedtem benne, hogy ezt Kristen is érzi.

Kórusba mondogattuk egymás nevét ami kiáltásokba torkollott át, amint elértük a gyönyör végtelen kapuit.

Kristent a mellkasomra húztam és érezni kezdtem, hogy a fáradtság végtelen erővel tört rám. A sexhez még nem voltam elég jól, de nem érdekelt. Egy percét se bántam meg, mindent gondosan az agyamba véstem, hogy soha nem felejtsem el.

-Szeretlek Tyler! Annyira sajnálom!

Kábán érzékeltem, ahogy Kristen a sötétbe suttog és valami nedvesség csöpög a bőrömre. Nem tudtam, mire értette, hogy sajnálja, de abban a pillanatban nem is érdekelt. Az érzés leírhatatlan volt.

Élj át mindent úgy, mintha tudnád, hogy ez lenne az utolsó. Mintha csak 24 órád lenne, hogy boldog légy! Utolsó kedves szó, utolsó gondolat és egy utolsó szerelmes csók.

Ismét lázasan ébredtem, Kristen nem volt mellettem az ágyba, de az éjjeli szekrényre volt készítve a gyógyszer és egy pohár víz. Gyorsan lenyeltem a keserű kapszulát és egyesítve erőimet az angyalom keresésére indultam.

-Kristen!- szólongattam.

Benéztem a fürdőszobába, de nem találtam ott. Végig jártam a nappalit a konyhát, miközben egyre hangosabb a nevét kiabáltam. De semmi! Semmi válasz, még csak egy apró jel se volt, hogy itt lenne valahol a közelbe.

Észrevettem a konyhaasztalon és összehajtott papírt az én nevemre címezve. Remegő kézzel nyúltam felé, nagyon rosszat sejtettem. Valami nagyon nincs rendjén!

Kristen kézírásával ez állt a papíron:

Tyler!

Sajnálom, de el kellett mennem New Yorkból. Nem tudtam dönteni közted és Adam között. Ha téged választalak, akkor neki okozok fájdalmat. Nem lett volna igazságos… És most mégis pocsékul érzem magam, amiért itt hagylak.

Szeretlek Tyler, de ne keress meg! El akarlak felejteni, nem akarok emlékezni semmire, ami köztünk valaha is történt. Te is tedd ezt! Remélem egy nap, majd megtalálod a te angyalodat, mert az nem én vagyok.

Bocsáss meg nekem: K .

A felismerés elemi erővel tört rám, elment… itt hagyott. Csak bámultam magam elé és éreztem, ahogy a veszteség magába kerít. A tudatalattim tisztába volt vele, hogy nem jön vissza, nem sétál be azon az ajtón többet. Nem mondja, hogy szeret és nem ölel magához.

A levéllel a kezembe álltam és csak bámultam, mint aki elvesztette mindenét. És valóban… minden eltűnt. Kristen mindent elvitt magával.

Valaki az ajtón dörömbölt, de nem érdekelt. Mért érdekelt volna? Úgysem Kristen az.

Aiden és az anyám állt előttem, bár fogalmam nem volt, hogy kerültek oda.

Keresztül néztem rajtuk, mintha csak szellemek lennének.

-Kisfiam! –szólítgatott anyukám halkan- Jól vagy?

Üveges tekintettel elfordultam tőlük, és mint egy robot sétáltam a hálószoba felé. Az a hely felé, ahol utoljára láttam Kristent.

***

Egy hónapja nem mozdultam ki abból a szobából, Aiden gyakran beült mellém és beszélt hozzám. Vigasztalni próbált, de felesleges volt.

Napjában többször elolvastam azt a levelet. Emésztgettem Kristen szavait, néztem a gyönyörű kézírását. És már mazohistaként élveztem, ahogy a testem elönti a fájdalom, ha csak Rá gondolok.

2 hónap

Várom és várom, de nem jön.

3 hónap

Nézem a telefonom kijelzőjét, de az egy darab hívást vagy sms-t sem jelez.

4hónap…

Már élni sincs kedvem…

Fél év

Már NEM AKAROK élni!

6 hosszú hónap után kezdtem felfogni, hogy már nem jön vissza. Pedig minden áldott nap azért keltem fel, hogy őt várjam. Annyiszor elképzeltem, amint besétál azon az ajtón és azt mondja nem bírja tovább nélkülem.

Vajon Adam is ennyire szenved, mint én? Kizárt. Ez másfajta fájdalom volt, mint ami Michael elvesztésénél kínzott. Ez inkább volt hihetetlen. Hiszen nem is olyan régen még a karjaimban tartottam.

Ugyanakkor megértettem Kristent, nem akart nekünk fájdalmat okozni… világos. Na de azzal, hogy elment pont ezt érte el! Mindkettőnknek fájdalmat okozott és főként magának.

Annyi lehetősége volt, de ő mégis a legnehezebbet választotta.

Könnyebben elfogadtam volna, ha Adamt választja. Akkor még néha láthatnám is. Reménykedhettem volna abba, hogy egyszer kiszeret a pasasból. És hozzám szalad…mert még mindig szeret.

De ő ezt is megvonta tőlem!

Nem találtam meg az angyalom, mint azt, ahogy ő remélte. Nem. Mert az angyal ő volt! És mindig is ő marad a szememben.

Michael, segíts…elvesztem.