2. fejezet

Tyler szemszög

A nap további része egyetlen ködbe folyt össze, a gondolataim az a lány körül jártak. Még a fülembe csengett a hangja és a tekintetét is magamon éreztem.

-Ha befejezted ezt a sort, akkor elmehetsz!- szólt oda George.

-Oké, köszi.

Hirtelen siethetnékem támadt, bár már alkonyodott úgy gondoltam lesz elég időm elmenni a kávézóba ahova Michaelel régen jártunk. Mesélni akartam neki az új ,,áldozatomról” és a reggeli incidensről Aiden anyjával.

A kávéházban már csak pár ember lézengett, a szokásos box felé véve az irányt odaintettem Jane-nek aki épp a pultot törölgette.

Elővettem az idő által kissé megviselt noteszem és írni kezdtem:

,, Michael…már régóta odavagyok egy lányért a könyvtárból, ma végre beszéltem vele. Ó, istenem látnod kellene, neked is biztosan tetszene. De bátyó ne is álmodozz róla Ő most az enyém!

Caroline-nak nagyon hiányzol, sokat mesélek neki rólad. Mindenkinek hiányzol… majdnem mindenkinek.”

Az ajtó fölött lévő kisharang megcsendült jelezvén, hogy gyarapodik a társaság. Felpillantottam és a döbbenettől tátva maradt a szám. Az angyal a hajába túrt miközben a pulthoz lépett és kikért egy kávét.

A velem szemben lévő boxba ült, de nem vett észre. Megvártam amíg Jane kiviszi a rendelést, aztán intettem neki jelezve, hogy jöjjön ide.

-Hozhatok valamit?- kérdezte mosolyogva.

-Annak a lánynak kivinnél egy krémest, az én számlámra?

Jane kérdőn rám nézett majd a lányra és mindentudóan visszament a pulthoz.

Feszülten figyeltem, ahogy lerakja a sütemény a lány asztalára. Mikor Ő rákérdezett a régi barátom felém intett.

A szépség rám kapta gyönyörű szép szemeit és egy pillanatig meredten a szemembe nézett, aztán lehajtotta a fejét és valamit írni kezdett.

Elszoruló szívvel láttam, ahogy Jane a süteménnyel felém igyekszik.

-Visszaküldte.- közölte a nyilvánvalót.

A szalvétára írva a következő szavak álltak:

,, Ne küldözgess nekem semmit. Hagyj békén!!!”

Tényleg azt hitte, hogy ez megállíthat? Jót mosolyogva ennek képtelenségén körmölni kezdtem.

,, Nem szereted a krémest, ha gondolod vehetek mást is!”

Jane kissé megelégelve a levelezésünket kikapta a kezemből a szalvétát és odaadta a lánynak.

Kihasználva a csöppnyi időmet, még gyorsan leírtam a noteszembe a reggel történteket.

-Nem vagyok a postagalambotok!- rakta elém dühösen Jane az üzenetet és otthagyott.

,,Mit írsz abba a füzetbe?”- állt az üzenetbe.

Most, hogy a postagalambunk elrepült nem tudtam neki visszaírni, így az ujjammal intettem hívogatóan. Alaposan fontolóra vette az ajánlatom, de végül felemelkedett és lassan ringó csípővel hozzám sétált.

-Szóval?- kérdezte türelmetlenül.

Az illata betöltötte egész lényemet, minden erőmet összekellett szednem, hogy ne vessem rá rögtön magam.

-A bátyámnak írok.

-Mért nem hívod fel?- szólt gúnyos hangnembe.

-Mert meghalt.- a hangom még nekem is túl ridegnek hangzott.

-Sajnálom, én… nem tudtam.

-Hát persze.- morogtam.

Sértettséget színlelve határozottan a kijárat felé indultam. Biztosra vettem, hogy utánam fog jönni a bűntudat miatt amit szándékosan keltettem benne.

A bicikli zárral vacakoltam amikor, apró éreztem a kezemre fonódni.

-Ne haragudj. Nagyon sajnálom.

-Öngyilkos lett, a 22. születésnapján.- már nem kellett a szomorúságot megjátszanom.

Felemeltem a fejem és mélyen a zöld szemeibe fúrtam a tekintetem. Előrébb léptem egy kicsit mire ő automatikusan hátrálni kezdett. Addig játszottuk ezt amíg a falhoz szorítva minden menekülési utat elzártam.

Csak egy pillanatig haboztam, számat az ajkaira tapasztottam és megbabonázva nyaltam végig rajtuk. Ma már nem tudom hanyadjára az arcomon egy pofon landolt.

Hagytam, hogy dühtől reszkető testtel elmenjen, jön ő még az én utcámba.

***

-Rendeltem neked is pizzát!- mondta Aiden amikor hazaértem- Ott van a konyhába a földön!

-Aha, kösz.- vigyorogtam.

Lezöttyentem mellé a kanapéra és tovább örültem a fejemnek amiért a világ legcsodálatosabb lényét pár perce még csókoltam. Bár a keze nyoma még mindig sajgott, egyáltalán nem bántam meg tettemet.

-Te mégis mit mosolyogsz? Ennyire örülsz, hogy vettem neked kaját? Jól teszed! Baromi drága volt.

Elengedtem a fülem mellett Aiden megjegyzését. Nekem holnap mindenféleképpen látnom kell azt a lányt, ha ő nem is akar velem találkozni. Az utolsó pillanatig küzdeni fogok érte. Még az esküvőjén is ott fogok állni könyörgök neki, hogy ne menjen hozzá ahhoz a fatuskóhoz aki a vőlegénye.

Aiden az arcomba vágott egy párnát, eloszlatva a gondolataimat.

-Hol a francba jársz?- kérdezte ingerülten.

-Emlékszel arra a lányra akit egyszer a könyvtárba mutattam neked?

-Öm… nem.- azt rögtön gondoltam.

-Ma megcsókoltam.- vigyorodtam el még jobban.

-Szóval jó csaj?

Komolyan kezdtem aggódni, hogy befog törni a képem ha tovább ezt csinálom.

-Fogalmad sincs mennyire.

-És mit akarsz vele? Hosszú kapcsolat?- rángatta röhejesen a szemöldökét.

-Nem kell nekem barátnő.- tiltakoztam- De még soha senkit ennyire nem kívántam.

Tudom, szemét dolog, hogy csak egy éjszakára kell- esetleg többre- de meg volt a tökéletes okom miért nem akarok barátnőt…

-Elmegyünk ma bulizni?- kérdezte Aiden izgalommal a szemében.

-Tegnap voltunk.

-A jóból soha nem elég!

Igazat adva neki felálltam és a szobámba mentem átöltözni. Felvettem egy farmert és egy fehér pólót, kabátot nem szándékoztam vinni. Feleslegesnek bizonyult volna a forró New Yorki éjszakába.

Aidennel gyalog mentünk el a közeli clubig, az emberek már zsúfoltig voltak a táncparketten. Mi rögtön a bár felé vettük az irányt és egy jó erős tequilával indítottuk az estét. Amikor elhaladt mögöttünk két nagy mellű- ami valószínűleg egy plasztikai sebész érdeme- Aiden felnyögött és utánuk eredt. Pár perc múlva a szeme alatt egy lila folttal tért vissza, amikor szólásra nyitottam a számat felemelte a kezét.

-Ne mondj semmit!

Hangosan felnevettem, az esetek többségében így jár.

-Szia! Megiszunk valamit?- támaszkodott mellém egy barna hajú akár még szépnek is mondható nő.

-Két sört kérek!- szóltam oda a pincérnek miközben a lányra mosolyogtam.

Aiden tapintatosan elfordult ami igazán nem valt rá, valószínűleg csak új prédát keresett.

-Hogy hívnak?

-Tyler. Na és téged?- biccentettem felé.

-Amanda.

Pár percig beszélt hozzám, de tulajdonképpen nem is figyeltem arra mit mond. Valahogy nem érdekelt az élete története és a nagymamája gombás lábai. Amanda is észrevette, hogy nem igazán érdekel a mondandója és ezt megelégelve lovagló ülésbe az ölembe ült. Rögtön több figyelmet irányítottam felé, amire boldogan elmosolyodott. Végig simítottam körém csavarodó lábain, mire ő vadul az ajkam után kapott.

Már épp azon gondolkodtam ideje indulni, a táncparkett felé pillantottam, hogy leellenőrizzem Aident milyen állapotba hagyom itt. Úgy tűnt nagyon jól érzi magát két nő társaságában akik körül álljak. Magamba mosolyogva állítottam talpra Amandát, hogy aztán a derekát átkarolva távozzunk. Még utoljára a táncolók felé pillantottam, a szemem megakadt egy kék erősen kivágott felsős lányon aki egésznapra kibérelte a gondolataimat.

Szokásához híven most is gyönyörű volt, de valahogy most még karcsú alakja is jobban izgatott mint máskor. Egy nagy melák, kigyúrt pasival táncolt. Talán a barátja? Erre rögtön megkaptam a választ amint a férfi kezei a fenekére csúsztak és a lány elfintorodott. Valami oknál fogva már nem izgatott a mögöttem álló lány és más se, csak Ő.

-Várj meg kint, még el kell intéznem valamit!- szóltam oda neki rá se nézve.

Miután Amanda elment, további pár percig a táncoló párost figyeltem. Alig bírtam magammal, ahogy a lány csavargatni kezdte a csípőjét roppant izgató módon. A tűrőképességem addig bírta amíg a nagy melák erőszakosan meg nem csókolta. Ekkor dühösen átvágva a tömegen megfogtam a férfi pólóját és elrángattam onnan.

-Mi a fenét csinálsz?- kérdezte az én személyes angyalom döbbenten mellőlem.

-Megvédelek.- sziszegtem összeszorított fogakkal, miközben a kijárat felé vonszoltam az IQ bajnokot.

Az épületből kiérve azonnal egymásnak estünk, ott ütöttem ahol értem. Nem voltam túlságosan kigyúrva ami az ellenfelemről nem volt elmondható. Állat módjára estem neki újra és újra.

-Hagyjátok abba! Elég legyen!- kiabálta a lány.

Éreztem, ahogy egy ütés következtében felreped a szám és kiserken a vérem. Valóságos tömeg gyűlt össze körülöttünk, vadul szurkolva, hogy minél véresebbre verjük egymást.

-Tyler!- felismertem Aiden hangját.

Két ember és a barátom segítségével tudtak csak szétválasztani minket. Biztos voltam benne, hogy nem csak a szám az ami holnapra még jobban fájni fog. A lány őrjöngve elém állt és nekem esett.

-Te teljesen megőrültél? Mégis kinek képzeled te magad?- üvöltözött de még így is gyönyörű szép volt- Minek kellett beleavatkoznod?

-De hát megcsókolt!

-Na és?- vonta fel az egyik szemöldökét- Te is!

A szavai villámcsapásként értek, igaza volt. De ez akkor is más ettől a pasastól undorodott, tőlem meg nyilvánvalóan nem.

Aiden elkezdte rángatni a karomat attól félve, hogy újabb verekedés tör ki. Az utolsó pillanatig a lány szemeibe néztem amiből harag, megvetés és lenézés áramlott felém.