3. fejezet

Tyler szemszög

-Te teljesen hülye vagy? Egy percre se hagyhatlak egyedül, mert bajba keveredsz?- hadonászott előttem Aiden, miközben hazafelé haladtunk.

Meglehetősen vicces volt a helyzet, szerintem nem is emlékszik pontosan arra én hány verekedésből szedtem ki vagy éppen szálltam be segíteni.

-Csak te reagáltad túl a dolgot! Semmi baj nem lett volna.- mondtam teljes nyugodtsággal a hangomban.

-Aha persze, azért néz ki ilyen szépen a képed.

Ebben igaza volt, még egy apró mosoly is fájdalmat okozott, ahogy a sebeim összehúzódtak.

-Egyáltalán minek estél neki annak a pasasnak? Nem láttad, hogy nézett ki? Ha találkoznék vele egy sötét sikátorban valószínűleg sírva rohannék az anyámhoz.

Elnevettem magam, ami rögtön egy fintorba vágott át a sérüléseim végett.

-Azzal a lánnyal volt, akit én akarok!- mondtam és megint elöntött a méreg- Mellesleg erőszakosan bánt vele!

Azért tudtam, hogy ez nem teljesen igaz, de volt benne némi valóságalap. Aiden nem vitatkozott velem tovább, tudta ha egyszer akarok valamit azt mindenáron megszerzem.

Ruhástól dőltem be az ágyba, hogy végre kipihenhessem a nap fáradalmait.

***

A telefonom csörgésére ébredtem, eszembe se jutott, hogy felvegyem, de valaki nagyon kitartó volt, így a huszadik hívás után megadtam magam.

-Igen?- szóltam be álmos hangon.

-Szia Tyler!- hallottam anya hangját- El kell utaznom két napra, megtennéd, hogy addig vigyázol a húgodra?

-Persze.- vágtam rá.

-Akkor áttudnám most vinni?

Körbenéztem a szobámba, a ruháim után kutatva ami nem volt egyszerű feladat.

-Aha, gyertek.

-Oké, tíz perc és ott vagyunk!

Gyorsan magamra kaptam egy farmert és flanelinget, Aiden még horkolt amikor elhaladtam mellette. Most nem állt szándékomba felkelteni, Caroline örömmel fogja megtenni helyettem.

A tükör elé állva, először szembesültem az arcomat csúfító foltokkal és sebekkel. Próbáltam vízzel kicsit megtisztogatni őket, de csak rosszabb lett a helyzet.

Az ajtóhoz vágtattam amikor meghallottam, hogy csöngettek. Caroline állt a küszöbön, az anyámat nem láttam sehol.

-Szia Maestro!- nyomtam egy puszit az arcára- Anya?

-Sietnie kellett. Mit csináltál az arcoddal? Úgy nézel ki mint egy csöves!

A húgom soha nem rejtette véka alá mit gondol, ez most is így történt.

-Tegnap verekedésbe keveredtem.- magyaráztam, miközben elvettem a táskáját és a kanapéra hajítottam.

-Aha. Aiden alszik még?- kérdezte ördögi mosollyal az arcán.

Leültem a kanapéra és vártam, hogy meghalljam a lakótársam dühödt kiabálást. Ehelyett egyszer Aiden lábujjhegyen osont be a nappaliba és elbújt az ajtó mögé. Kétségkívül agyilag nem volt sokkal idősebb a testvéremnél.

-Tyler! Nincs az ágyába.

Caroline amint belépett abba a helyiségbe amibe én és a rejtőzködő barátom tartózkodtunk, Aiden előugrott és igyekezett ijesztő fejet vágni nagy kiáltozások közepette.

-Megijedtél?- kérdezte hangosan hahotázva.

-Nem.

A barátom zavarába megköszörülte a torkát, majd felkapta a foszlott táskáját és az ajtóhoz lépett.

-Tyler te ma nem jössz be az egyetemre?

-Nem, úgysem iratkoztam be.

-Én se, hát akkor jó szórakozást.- intett nekünk és már távozott is.

A húgom mellém ült a fejét lehajtva, tudtam valami baja van és azt is tudtam mi vagyis inkább ki.

-Apa?

-Aha. Tegnap felhívtam…

Az egész testem megfeszült, ahogy az elszomorodott testvéremet néztem az apám miatt. Nem először éreztem színtiszta gyűlöletet az a személy iránt, aki nélkül nem is létezhetnék.

-És?- bíztattam.

-Megkértem, hogy jöjjön el hozzánk és nézze meg a rajzot amit neki csináltam.

-Nemleges választ adott?- szűrtem a fogaim között.

Caroline még jobban lehajtotta a fejét, erősen gondolkodtam rajta, hogy most azonnal felpattanok és beszélek az apámmal.

-Azt mondta munka után beugrik. Amikor este 11 is elmúlt anya felhívta, kiderült, hogy elfelejtette és most már nem tud átjönni.

Megfogtam a magam mellett lévő párnát és minden erőmmel a falhoz vágtam, de ez nem volt elég. Már készültem felpattanni, hogy valami nagyobb dolgot is összetörjek amikor megszólalt a csengő. A húgom kicsit megrémülve nézett rám, nem szoktam előtte így viselkedni.

-Caroline, menj be a szobámba, mindjárt megyek én is.- mondtam neki az ajtóhoz sétálva.

Még nem nyugodtam le teljesen, de azért igyekeztem nem egy felbőszült bikaként ajtót nyitni. A lábam teljesen földbegyökerezett amikor megláttam ki áll előttem. A vágy ismét elöntött amit mindig éreztem akárhányszor csak megláttam. Fogalmam nincs honnan tudta meg a címem, de nem is érdekelt. Ő nyilván nem örült annyira, hogy láthat a szemei valósággal villámokat szórtak.

-Szia.- köszöntem illedelmesen.

Mintha valami csúnyát mondtam volna elkezdett kiabálni.

-Te egy elmebeteg, idióta állat vagy! Nehogy azt hidd, hogy annyival megúszod amit tegnap kaptál! Csak úgy odajössz és minden jog nélkül elkezded összeverni a férfit akivel voltam. Mi van ha a pasim az? Vagy a férjem? Semmi közöd az egészhez, se hozzám, se…

Eddig némán elbűvölve figyeltem, ahogy mindent a fejemhez vág. Nem tudtam miért hallgatott el, szerettem a hangját. Erre rögtön választ kaptam amikor magam mellé néztem. Caroline állt a baloldalamon az dühödt angyalt szemlélve.

-Ő kicsoda?- kérdezte a lány a testvérem felé nézve.

Tudtam nem szép dolog amit most készültem tenni, de túl jól ismertem a nőket. Tisztába voltam vele, hogy egy gyerek bármikor megtudja hatni a szívüket. Történetesen ha az a gyermek az enyém…

-Ő a lányom Caroline.- hazudtam szemrebbenés nélkül.

Istenhez fohászkodtam, hogy a húgom ne buktasson le. De ő csendben hallgatott mellettünk.

-Neked van egy lányod?- esett le az álla rám nézve.

-Bekísérem a Carolinet a szobájába, addig gyere és ülj le!

Még láttam, ahogy beljebb lép és ez már is önelégültséggel töltött el.

-Kérlek, kérlek ne buktass le!- könyörögtem a húgomnak aki csak megvonta a vállát- Az egyik polcon ott van az Alice csodaországban keresd meg… de sokáig.

Kicsit megtoltam ezzel is befolyásolva akaratát. Visszamentem a nappaliba az angyalhoz aki épp a gitáromat nézegette. Nem játszottam valami jól, de amit Michael tanított az megmaradt.

-Hol az anyja?- kérdezte hirtelen felém fordulva.

-A születése után itt hagyta nálam és lelépett.

Láttam, ahogy a lány arca egyre jobban megenyhül, de aztán ismét komor arckifejezést vett fel.

-És te ahelyett, hogy itthon nevelnéd bulizni jársz és minden közeledben lévő nőt megpróbálsz felszedni.- egy kis szünetet tartott az összegzést követően- Szép!

-Valójában nem minden nőt… csak téged.

Lassan közelebb araszoltam hozzá, mire válaszul egy figyelmeztető pillantást kaptam. De ez nem állított meg, már csak pár centi választott el tőle amikor a mellkasomra téve apró kezeit megakadályozta tervemet. Érintése nagy hatással volt rám, túlságosan naggyal.

-Voltál orvosnál az arcoddal?- kérdezte aggódva ami megint csak imponált nekem.

Megráztam a fejem, szerintem koránt sem volt annyira vészes.

-Meg kell tisztítani a sebet, különben elfertőződik.

A következő pillanatba már a konyhába volt ahova tökéletesen átláttam anélkül, hogy mozdultam volna, hála az amerikai típusú elrendezésnek.

Egy csomag vattával és betadinnal tért vissza amiről nem is tudtam, hogy van itthon. Idegesen figyeltem, ahogy barnás löttyöt felitatja majd gyengéden a sebeimhez érinti a fertőtlenítőszeres

pamacsot. Az arcom összerándult a fájdalomtól amikor hozzám érintette, mire ő rögtön elhúzta a kezét és a szemembe pillantott aztán kárörvendően elmosolyodott és folytatta amit elkezdett. Ha nem csípet volna ennyire az a valami még élveztem is volna a helyzetet.

Mikor végzet az összes sebbel az arcomon, a tekintete a számra vándorolt ami szintén felvolt repedve.

Vártam, hogy történjen valami, de ő csak állt és nézett. Tisztába voltam vele, hogy mivel a testvérem is a lakásban tartózkodik nem mászhatok rá megint. De a lány erről nem így vélekedett. Édes ajkait finoman az enyémekhez érintette, a vérem felforrt és legszívesebben azonnal a hálóba cipeltem volna, vagy még odáig se. A tűrőképességem akkor dőlt végleg romba amikor nyelvét megéreztem az alsó ajkamon ahol a seb is volt. Vigyázva nyalt végig rajta, ahogy ezzel végzett is elhúzódott tőlem. A szemeibe értetlenség tükröződött akárcsak az enyémekbe.

-Tyler nem találom a DVD-t!- jött oda hozzám Caroline.

-Nem baj, akkor majd rajzolunk.

-Jó, de te inkább ne mert azzal csak rosszul járunk.

A lány angyalian felkacagott, én megbabonázva figyeltem és ismét elöntött a vágy.

-Rajzolnál Neki valamit?- kérdeztem a húgomat.

Caroline egy percig se tétlenkedett, az asztal fölé hajolt és alkotni kezdett. Egy sörrel a kezembe figyeltem, ahogy a lány egyre döbbentebben figyeli a testvérem tehetségét. Rám pillantott, mire én elmosolyodtam.

-Nem tőlem örökölte!

Felhorkant és tovább nézte a rajz készülését, Caroline szinte azonnal megkedvelte, együtt bolondoztak amit én csak vigyorogva szemléltem.

Hirtelen eszembe jutott valami amire eddig nem is gondoltam.

-Caroline neked nem suliba kéne lenned?

-Igazgatói szünet van.

A húgom már az utolsó simításokat végezte a műremeken, kíváncsi voltam mit rajzolt de nem engedte, hogy megnézzem.

-Mit írjak kinek lesz?

-Kristen Craig.

Végre megtudhattam a nevét, de teljesen le is lombozott. Nem lehet, hogy ez a neve…Felnyögtem, mindketten rám kapták a tekintetüket, de most nem érdekelt. Dühösen felálltam és a hűtőhöz mentem valami erősebb italért.

-Mi a baj?- kérdezte Kristen a hátam mögött.

-A bátyám barátnőjét is így hívták.- nyöszörögtem.

Hallásra nem volt olyan rémes egy külső szemlélőnek, de én ismertem ennek a hátterét is.

Kris kezeit a vállamon éreztem, vigasztalni próbált. Hirtelen szembefordultam vele, amitől kicsit megijedt és hátrébb lépett.

-Lassan mennem kéne.

Mély levegőt vettem, hogy lenyugodjak és eltudjam engedni.

-Holnap is átjössz? Caroline örülne.

-Még nem tudom…-tétovázott- Talán.

Rámosolyogtam, hamiskásan viszonozta aztán visszament a nappaliba és elrakta a rajzot amit én még mindig nem láthattam.